Thotmesz művészeti műhely: Penbui faszobra

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, Október 1

Thotmesz művészeti műhelye / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2010 október 1.
 
A műsor témája
- MEBT hírek: előadás a 3D ásatási alkalmazásának lehetőségeiről, pályázataink – új: „Én Egyiptomom” prózaíró pályázat.
- Penbui faszobra, Deir el-Medine élete, a faszobrászat története, technikai kérdések 
 
Penbui standardot tartó faszobra
 
Deir el Medinében a „sír őre” és „az Amon énekesek elöljárója” címet viselő Penbui sírja a TT10. számot kapta. Ez fiával, Kaszával közös sírhelye. A falfestmény maradványok alapján egykor áldozati jelenetek sora és temetési menet díszítette. Mint kiderül belőlük, feleségét Imentet-Uszeretnek, testvérét Pensenabunak hívták. A képek négy múmiát is megörökítettek. Bár a feliratok többnyire nem vagy nehezen olvashatók, néhány rokona neve itt megállapítható: Kasza, fia Nebimentet, felesége Buhanef, és a „ház úrnője” Hathor volt, akit mumifikáltak, míg Neferemszenut nevű fia és Seritré nevű lánya áll előttük. Penbuinak volt egy Ptahmosze nevű unokája is, akinek egy Seritré nevű hölgy volt a felesége. Egy áldozati jelenetben maga II. Ramszesz fáraó képe is jelen volt a sírban.   
 
A bemutatott faszobron az elöljáró bal lábbal kilépve áll, ünnepi, sállal átkötött, bőségesen pliszírozott szoknyát visel, míg felsőteste csupaszon maradt. Nőies arcát vállig érő, kettős paróka övezi, két tenyerét pedig combja mellett, kinyújtva egy-egy rúdon nyugtatja, melyek tetején jobb oldalt egy háttámlás széken trónoló Ptah, baloldalon pedig ugyanúgy elhelyezett Amon szobor látható. A finoman kidolgozott, kicsit mosolygós arc alatt a nyak szokatlanul magas. A torinói múzeumban őrzik, éppúgy, mint egy fülekkel díszes sztélét (N. 50037), egy másikat a British Museumban (EA 1466) sőt a lipcsei egyetemi gyűjteményben is található egy.
 
 
A faszobrászat néhány vonása
 
Egyiptom fában szegény ország, éppen ezért olyan nagy kincsnek számított, hogy a favágást a királyi udvar döntése alapján a vezír felügyelete alatt rendelték el. Gondosan ügyeltek kidöntésénél arra, hogy merre dőljön: köteleket erősítettek rá, mellyel a már dőlő fát esésében irányítani tudták. A hazai fafajtákon kívül külföldről is szereztek be. Különösen kedvelt volt a Büblosz táján erdőket alkotó cédrusfa, mely nem csak szokatlanul magasra nőtt, hanem szálegyenes is. A tengerjáró hajókat szinte kizárólag ebből készítették, de az istenek is szívesen fogadták, ha bárkájuk belőle készült. Wenamon a 21. dinasztia elején ezért indult kalandos útjára.
 
A kezdeti időszakban viszonylag nagyméretű szobrokat készítettek, de kis mennyiségben, a faanyag alapos megválasztása után, hiszen a 60 cm-nél magasabb, egy darabos szobrok alapanyaga ritkaság számba ment. Amikor aztán az Óbirodalom során a faszobrászat népszerűsége megnőtt, az átlagos magasság 30-40 cm lett, melyből nem csak a sírok tulajdonosainak és családjának a szobrait készítették el, hanem pótfejeket is, melyek szükség esetén a túlvilágon a testet is helyettesítették, sőt szolgákat is, melyek a túlvilági élet munkáit végezték a halott számára.
 
A különböző munkákat ábrázoló személyek az Első Átmeneti Korra már kisebb-nagyobb csoportokban jelentek meg, egy-egy tevékenységet folyamatában mutatva be. A szolgacsoportok kedvelt jelenete volt például a kenyér és sör készítése, a szántás-vetés, vagy az állatok számlálása. Készítésük szemmel láthatóan a helyi műhelyekben történt, és kivitelezésük ennek megfelelően változó minőségű. Valamennyinél megfigyelhető azonban, hogy a mozgás különféle formáit igyekeztek megörökíteni, minél hívebben tükrözve a valóságot. A sokszor esetlennek ható figurák éppen a kísérletező jelleg miatt erősen eltérnek az egyiptomi szobrászat többi alkotásától.
 
A faszobrászat technikájának a fejlődésével, és a műfaj népszerűsödésével párhuzamosan bővült az ábrázolt témák mennyisége, de úgy tűnik, a mesterek a műfajtól eltekintve a kőből készült szobrokat tekintették mintának. Még egy esetben tértek el ettől: Az Óbirodalom végén megjelentek nomoszokat és településeket megszemélyesítő, áldozatot vívő nőalakok, és a Középbirodalom idején is készültek. Ebből az időszakból már fa királyszobor is maradt fenn. Ahogy bővült a kőszobrok repertoárja, követte őket a faszobroké is. Ennek a folyamatnak az eredményeként készülhetett az itt bemutatott, valóban művészi kivitelezésű alkotás is, a műfaj virágkorában, az Újbirodalom idején. Az Újbirodalmat követően a faszobrok népszerűsége drasztikusan lecsökkent, és szinte az istenszobrokra és bútorok ill. halotti felszerelést kiegészítő kellékekre csökkent.
 
A szobrok készítéséhez egyszerű, de sokféle szerszámokat használtak. Elmaradhatatlan kelléke volt a fafaragónak a különféle véső, ár, fűrész, fakalapács és fúró, de a felület lecsiszolására a homok kvarcszemcséit is igénybe vették. A nagyobb darabokat több darabból rakták össze, ilyenkor sokféle csapolási és illesztési módszert alkalmaztak, melyek rögzítését még enyves ragasztóval is biztosították, kívülről pedig gipszes réteggel vonták be a fát, hogy eltakarják az árulkodó nyomokat.
 
Az egyiptomi szobrok szemből nézetre készültek, az egyes oldalakon a mozdulatok ábrázolása nem kapcsolódik össze, valamennyi önálló egységet alkot. Rendszeresen festették őket, akár fa, kő vagy agyagból is voltak, és a faszobroknál gyakran találni bronz és kőberakást a szemek helyén. Kultikus céllal készültek, akár a sírba helyezték őket, akár valamelyik istent tisztelték benne például a házi oltárra helyezve, vagy fogadalmi szoborként valamelyik templomba vitték.
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: