Szinuhe irodalmi magazin: Hórusz és Széth pere 4.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, Június 4

* az átírás transliterációs fonttal olvasandó

 
Szinuhe magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2010 június 4.
 
A műsor témája
- MEBT hírek: ÓEB előadás lesz a kígyók túlvilági szerepéről, és volt egy mameluk kori amulett tekercsről
- Hórusz és Széth története, továbbá szó esik még a gazelláról, szembetegségekről, a salátáról és a mitologikus szövegek szerepéről.
 
Tartalom röviden:  
Hórusz mérgében levágta Izisz fejét, Izisz pedig tűzkőként ment a többi istenhez. Ekkor azok Hórusz keresésére indultak. Széth, amint rátalált, kitépte két szemét, melyek aztán lótuszként kinőttek a földből. Ezután Hathor talált Hóruszra, és gazella tejet csöppentett szemüregébe, mire éppé váltak a szemei. Hathor elmesélte az isteneknek, mi történt. Mikor tehát a perlekedők ismét az Isteni Kilenség előtt álltak, azok békülésre szólították fel őket. Széth házába hívta Hóruszt, majd egymás mellett aludtak. Éjjel azonban Hórusz felfogta Széth magját, majd megmutatta Izisznek, aki rögtön levágta a beszennyezett kezet. Újat adott neki, és magömlést idézett elő fiánál. Ezt a spermát a kerti salátára tette, amit reggel Széth megevett. Viselős lett tőle. A két férfi aztán megint elment a törvényszékre, ott Széth Hórusz gyalázatától beszélt, de annak spermája jött elő Széth feje tetejéből - aranykorongként, amit aztán Thot a fejére helyezett.
 
Irodalomtörténeti kitekintés:  
Az ókori görög vallásban minden istennek megvolt a maga története, mely közismert volt, hiszen szájról szájra járt, és melyet hosszabb-rövidebb prózai vagy verses műben meg is örökítettek. Ezek az isteni eseményekről szóló cselekmények egybefüggő rendszert alkottak. Kevés ilyen mítoszról tudunk azonban Egyiptomból, és azokat is inkább csak az Újbirodalom korától kezdték írásba foglalni, vagy képsorokkal elmondani.
 
Az ókori egyiptomi világban is ismertek tehát istenek között lejátszódó jeleneteket, és istenek nélkül megmagyarázhatatlan különleges és csodás eseményeket, melyek azonban nem alkottak egységes rendszert – sőt, sokszor még egymással is ellenmondásban állhattak, de ez nem okozott problémát, egyszerűen tudomásul vették. (Ezt az egymásmellettiséget nevezik aszpektivitásnak.) A mitikus elemek segítségével mégis élhetőbbé vált az élet, érthetővé és elfogadhatóvá lett számos érthetetlen dolog, mint bizonyos természeti és társadalmi jelenségek, vallási és politikai intézmények vagy emberi tulajdonságok.
 
A rájuk vonatkozó szövegeket szoktuk mitologikus szövegeknek nevezni. Az általuk elmondott mitikus cselekmények a múltban játszódtak, de az emberi világra is hatással voltak. Némelyik az egész Nílus völgyben közismert volt, mások helyi jelentőséggel rendelkeztek csak. Műfajtól függetlenül, mindenfajta szövegben megtalálhatók.
 
Előfordultak például a jó és rossz napok meghatározásánál, hiszen gyakran a mitikus múltban történt egy-egy esemény döntötte el az adott nap előjelét, ill. hogy mit célszerű akkor tenni. A varázsigékbe szintén gyakran beépültek, növelve annak hatékonyságát. Jó példával is szolgáltak: ahogy visszakapta Hórusz a látását, úgy másoké is visszatérhetett. Maga a varázsló is azonosulhat valamelyik mitikus hőssel, és így a hasonlóság elve alapján növelte cselekvési lehetőségeit. Ugyanakkor a mágia maga is hozott létre mitologikus szövegeket – olyan precedenseket, szituációkat is megfogalmaz, melyek más szövegkörnyezetből nem ismertek, és egyértelműen célirányosak. A mitologikus szöveg ezekben az esetekben aktív szerepet tölt be, valamilyen tettre késztet.
 
Máskor ismeretet közvetít, mely a világ jobb megértését, az erkölcsi és társadalmi normák betartását segíti elő. Ezek közé tartoznak például a világteremtés, a király születése, a földművelés kialakulásának az isteni szférában lezajlott történései és az aitiológiák, vagyis eredet értelmezése. Ez utóbbi anthropomorf úton magyarázza meg a világ jelenségeit, egyedi elemeket emelve ki a tényleges okozati összefüggések helyett. Rendszerint olyan tárgyakhoz, szokásokhoz, intézményekhez vagy helyekhez kapcsolódik, melyek eredete, értelme elhomályosult. Az asszociációt többnyire hasonló hangzású szavak, esetleg hasonló formájú tárgyak keltik. A Hórusz és Széth történetében is több aitiológia megtalálható. Ezek egyike Thot isten fejdíszének a létrejötte, a Holdkorong fejére kerülése és Izisz-Hathor fejének levágása – ez magyarázza, miért jelenhetett néha meg másik, vagyis tehénfejjel.
 
Fennmaradtak irodalmi jellegű mitologikus szövegek is, melyeknél valamely irodalmi alkotást mitológiai elemekkel tűzdeltek meg, vagy valamely mítosz elbeszélése az egyszerű elmondáson túlmutat választékos vagy sajátos nyelvezetével, kifejezésmódjával. Ilyenkor irodalmi formákat ölthet magára. Egyik lehetőség a meseszerűség, amikor az istenhősök allegorikus figurákká alakulnak, például Hóruszból a megszemélyesített Igazság, Széthből a Hamisság lesz. Profanizálódhat is, ahogy a két isten perét a Chester Beatty papirusz most olvasott történeténél tapasztaljuk, és biztosan kialakultak népi változatok is, melyek viszont a szájhagyomány miatt számunkra megfoghatatlanok maradtak.
 
A rítusokban is sok a mitologikus szöveg, hiszen egyes ceremóniák mítoszokat idéznek fel, míg maga a „megdicsőítés” (sAx) a Piramisszövegekben, Koporsószövegekben vagy Halottak
Könyvében isteni szférába emelve a halottat valójában mítoszt alkot, és ezzel szükségszerűen mitikus szöveggé vált. Fejlettebb változatot képviselnek a dramatikus szövegek, majd a misztériumjátékok, melyek végső célja a világ rendjének a biztosítása volt. A ritualizálásnak, vagyis rítussá alakításnak, volt másik módja is: a tényleges események mitologizálása.
 
Az egyiptomi világnézet sajátossága miatt ugyanis még a történeti szövegek sem mentesek a mitologikus részletektől. Amikor a fáraó isteni születését vagy egy templom alapítását beszélik például el a templomok falain, egy történeti eseményt is átemelnek ebbe a szférába. Ebbe a körbe tartozik II. Ramszesz csodálatos vízfakasztása, de a Mentuhotep fáraó koporsókövének a megtalálásakor történt gazella ellés és eső éppúgy, mint annak ábrázolása, hogy a király bika képében legyőzi ellenségeit.
 
Fordított irányú a jelenség, amikor a mítoszt historizálják olyan módon, hogy az isteni történetet történeti beszámoló formájában adják elő. Ilyenkor a múlt idő, a valóságnak tűnő kontextus ténylegesen megesett esemény hatását kelti. Tipikus példa erre az istenkirályok kora, melynek végén Hórusz a fáraóra ruházza a Két Ország feletti hatalmat. A történet egyik epizódja az Ozirisz trónjáért folytatott küzdelem, mely a Piramisszövegekig visszakövethető.
 
Végül, de nem utolsó sorban, a tudományos irodalomban is fontos helyet foglaltak el a mitologikus szövegek. Részét alkották többek között a matematikának, minthogy mitológiai elemek szerepet kaptak a mértékegységek és törtek megnevezésében, az orvoslásban, hiszen egyes receptek éppen istenektől származtak, a csillagászatban, ahol még az égitestek is istenek voltak. Ez is magától értetődő volt, hiszen valamennyi tudomány feltalálójának a bölcsesség istenét, Thotot tartották.
 
Mindez világosan mutatja, hogy számukra nem különült világosan el valóság és mítosz. Az isteni beavatkozással vált „ésszerűen” megmagyarázhatóvá a csodálatos és érthetetlen, ill. léptek bizonyos emberek, elsősorban a fáraók a többi ember fölé, a különleges képességekkel bíró istenek világába. Erre pedig nagy szükségük volt, hiszen az jsdt / „káosz” is tele volt ilyen erőkkel. Másrészről az is nyilvánvaló ebből, hogy ezek a szövegek csak tartalmuk alapján különülnek el, önálló formai sajátosságokkal nem rendelkeznek. Éppúgy lehettek a hétköznapi érintkezés eszközei, mint irodalmi szövegek, vallási vagy tudományos iratok, ill. azok részei.
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Tóth Lázár és Molnár Bernadett