Az első Ptolemaiosz

Megjelenés: 
2003, December 12
Az első Ptolemaiosz

Dr. Győry Hedvig
szépművészeti Múzeum
 
A perzsa fennhatóság alatt álló Egyiptomot Nagy Sándor könnyen lerohanta (Kr. e. 332-331). Csak Gazánál ütközött kisebb ellenállásba, ami mintegy két hónapos késlekedést jelentett. Új országában ellátogatott Héliopoliszba, majd Memphiszben mutatott be áldozatot az isteneknek, és koronázását görög zenei és atlétikai versenyekkel ünnepelte. Ezt követően a Nílus deltában 331. április 7-én megalapította Alexandriát. Innen csapataival a Szíva oázis felé vette útját, és ott a thébai Amon líbiai formájaként tisztelt Zeusz-Ammóntól kapott jóslat megerősítette isteni származásába vetett hitét, és azt az elképzelését, hogy a világ meghódítására született. (Halálos ágyán meghagyta, hogy ide szállítsák holttestét. – Diodoros Siculus XVIII,3,5) Visszatérte után makedón igények szerint átszervezte Egyiptom közigazgatását – a polgári ügyeket Doloaszpisz és Peteizisz, a katonai parancsnokságot Balakrosz és Peukesztasz, a pénzügyeket a naukratiszi Kleomenész intézte. Nem sokkal később tovább folytatta hódító útját, majd Kr.e. 323. június 10-én Babilonban hirtelen támadt betegségébe belehalt.