Wenamon beszélgető rovat: dr. Vanek Zsuzsannával ? egyiptomi ásatásairól

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2013, Június 21
Wenamon beszélgető rovat / KONTAKT Rádió(87,6 MHz)
2013. június 21.
 
 
A műsor témája
Mai téma: Théba, Piay, istenkultusz, I. Amenhotep, spanyol, német, ausztrál és magyar ásatások, Bács Tamás, ledöntött házak romjainak letakarítási projektje, Kom Truga, Kleopátra szentély, Ariszteion / városi tanács épülete, Hórusz Alapítvány
 
 
Röviden a TT344 sírról
A thébai nekropolisz Dra Abu’l Naga nevű részén található a 19. dinasztia végén - 20. dinasztia elején élt Piay és felesége sírja, melynek feltárását Vanek Zsuzsanna és expedíciója 2010-ben kezdte meg. A sírt ugyan Flinders Petrie és Henry Gauthier is látta, sőt a jeleneteket és a feliratokat másolták is, mégis ismeretlen maradt, szinte a mai napig. Rövid kutatásaik után ugyanis hatalmas kőtömbökkel elzárták, később pedig a temető területén végzett ásatások törmelékét is rá, ill. bejárata elé hordták.
 
Ezzel oly mértékben sikerült eltüntetni, hogy hivatalos számát egy másik sír bejárata fölé írták ki. Így történt, hogy amikor a magyar expedíció hozzákezdett a 344-es táblával jelzett sír tisztításához, komoly meglepetések fogadták. Ahogy a szinte mennyezetig érő törmeléket kezdték kihordani, a 18. dinasztia korára jellemző stílusban készült sírfestményekre bukkantak, és rövidesen a sírtulajdonos neve, Uszi is kiderült. Szerencsére a chicagói Oriental Institutnak Luxorban van egy jól felszerelt könyvtára, és ebben a Chicago Houseban kutatva, sikerült a sírt beazonosítani.
 
Nyilvánvaló volt, hogy Piay sírjának is a közelben kell lennie, és valóban, ugyanebben az udvarban sikerült is ráakadni. Még egy harmadik sír is található velük közös udvarban, Amenmosze sírja – ezt a bejárata felett elhelyezett tábla már messziről hirdeti. Hasonlóságok mutathatók ki a falfestmények tematikájában, ami közös mintakönyvek használatára utal a sírok díszítésekor. Igen jellegzetes, és egyben különleges is I. Amenhotep fáraó sólyom formájú ábrázolása, fején a napkoronggal.
 
A kép nem véletlenül került Piay sírjába: ő ugyanis a halott I. Amenhotep fáraó írnoka és áldozati csordáinak a felügyelője volt. Megjelenítették azt is, amikor a halotti áldozatot mutatja be neki feleségével, Tawerettel együtt, aki Amon énekesnője volt. Talán közös szobruk állt a fordított T alakú sír folyosójának végén nyíló fülkében egy isten – leginkább Ozirisz kíséretében. A törmelékben talált nagyobb szobortöredékek alapján legalábbis reménykedni lehet, hogy amikor a következő ásatási szezonban kibontják a fülkét, egy ilyesféle szoborcsoportra bukkan az expedíció.
 
A sír feltárását súlyos technika nehézségek lassítják. Ezek egyike például a szoborkamra felett magasodó 10-15 m magas törmelék halom, melyet a környező sírok feltárásakor hordtak ide az akkori ásatók. Most ez beszakadással fenyeget, úgyhogy a következő szezont tulajdonképpen ennek az elszállításával kell majd kezdeni. Másik technikai kérdés a három akna kibontása, melyek egy helyen indulnak a fal alá bevágva. Mivel olyan erősen megbontották a falat a Harmadik Átmeneti Kor – római kor táján készült aknák számára, az eredeti falfestmény erősen töredékessé vált, sőt magát a falat is a beomlás veszélye fenyegeti. A biztonság megőrzése végett ezért a megfelelő mérnöki megoldás elvégzéséig le lett falazva.
 
A freskók között jellemző a halott és feleségének a jelenléte az istenáldozatok bemutatásánál – gyakran rokonok társaságában, másrészt a halotti kultusz fontos elemei, pl. a Halottak Könyve 17., vagy 125. fejezete, ill. Deir el-Medine alapítójának az istenkultuszát tanúsító I. Amenhotep és anyja, Nefertari képe. A festmények a mészkőszikla gyenge minősége miatt szalmával soványított agyaggal betapasztott, és stukkóval fehérített alapozásra kerültek, ami erősen pereg. Ezért a feltárással párhuzamosan folyamatosan konzerválási munkák is folytak. A fal, ill. mennyezet töredékeinek összeállítására azonban majd csak a sír ásatásának a végén kerülhet sor.
 
Az ide hordott törmelékek között sokféle lelet található. Usébtik, koporsó és kartonázs töredékek, múmia pólyák, sőt múmia darabok, állat maradványok is, sztélé töredékek, egyiptomi fajansz gyöngyök és szobrocskák, kerámia töredékek és több száz sírkúp is előkerült. Ez utóbbiak között érdekes módon egyetlen egy sem azonosítható a sír tulajdonosa, Piay sírkúpjaként, többről megállapítható azonban, hogy Uszinak készült, vagy egy Hebi nevű személynek, akinek a sírja viszont légvonalban kb. 600 méterrel délebbre, a hegyoldalon felfelé található.
 
A tervek között szerepel Uszi sírjának a feltárása is, akinek a sírjából egy rendkívül bonyolult zegzugos folyosórendszer indul, egyelőre ismeretlen céllal. A törmelék felett kúszva még 2010-ben sikerült egy részét bejárni, de feltárásához majd az engedély megszerzése után lehet hozzákezdeni. Feltételezhetően a késői korban alakult ki, kisebb sírok újrafelhasználásával, vagy új sírok kialakítása következtében.
 
 
Szerkesztő és műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs:Víg Péter