Wenamon beszélgető rovat: A mumifikálásról

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, Január 22

Wenamon beszélgető rovat/ KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2010 január 22.
 
A műsor témája
- MEBT hírek: Tóth Judit előadása a Vámbéry Ármin Keleti Egyetem legújabb útjáról, a Társaság készülő honlapja, „Én Egyiptomom” irodalmi- és fotó-pályázat, Egyiptomi Nap programja Törökbálinton – krokodilveszély és –kultusz a Fajumban és Kom Ombóban …
- Mibe halt meg Tutanhamon?
- Hogyan zajlott a balzsamozás, hányféle eljárást alkalmaztak?
- röviden a MEBT elmúlt évi tevékenysége, tervei és története
 
 
Néhány gondolat a mumifikálásról
Az egyiptomi kultúra egyik jellegzetes vonása a túlvilági életre készülés, aminek egyik fontos eleme volt a holttest megőrzése, a mumifikálás. Ez már a Nagada kultúra idejében is kimutatható, bár akkor még csak a fejre terjedt ki. A módszer természetesen az évezredek alatt sokat változott, folyamatosan fejlesztették, és igazították a túlvilági élet igényeihez, mely szintén többször változott a fáraók korában.
 
Az Óbirodalom idején már az egész testet mumifikálták, de ebből az időből igen kevés múmia maradt fenn, mely részben a technika fejletlenségének is köszönhető, de a temetkezési mód, és a sírok utóélete is jelentősen befolyásolta a múmiák fennmaradását, hiszen rendszeresen fosztogatták a halottakat, és minthogy a múmiákon is elhelyeztek védőerejű ékszereket, ezeket is meg kívánták szerezni a sírrablók. Belső szerveket először Hotepheresz, Kheopsz / Hufu fáraó anyjának a sírhelyén találtak. Ezeket a kanopusz-edényekben még nátronsó oldatába helyezték. Később a testtel együtt mumifikálták őket, és így tették be mindenféle további anyag nélkül.
 
A Középbirodalom korában a balzsamozás szokása nem csak megmaradt, hanem változásokról is tudunk. Ebből az időből ismert az első agy-eltávolítás esete, melyet a későbbiek során rendszeresen megtettek. Ilyen célra használt kampókat is bőségesen ismerünk. A koponyák alapján pedig többféle módszerrel is végezték.
 
Az Újbirodalom kora a mumifikálás fénykora, a Kairói Múzeum királymúmiai is ebből az időszakból származnak. Külön belépőjegy segítségével megtekinthetik őket a látogatók. Ebben az időben a belső szerveket tartalmazó kanopusz edények jelentős változásokon mentek át. Tutanhamon korában még emberi fejjel láthatjuk őket, utána azonban már a négy Hóruszfiú fejformáját örökítették meg a fedőkön. A 21. dinasztia újabb átalakulásokat eredményezett. Ekkor a bőr alá juttatott anyagokkal egészen életszerűvé váltak a halottak.
 
A későbbi időszakban ismét a csont és bőr múmiák kora jött, de jelentősen megnövekedett mennyiségben, hiszen ekkor már mindenki, aki meg tudta fizetni, biztosíthatta magának ezt a kiváltságot. A Perzsa időszakban járt Egyiptomban Hérodotosz. Történeti könyve (II.85-88.) alapján tudjuk, hogy a Kr.e. 5. század közepén a fizetségtől függően háromfajta mumifikálást különböztettek meg. A legnagyobb különbség ennek alapján a múmia előkészítésében volt, még pedig a belső szervek eltávolításának módszerében és az ott használt anyagokban.
 
Magának a testnek a kiszárításában a nátron játszotta a vezető szerepet, melyet a halottas ágyra helyeztek, és ott a benne elhelyezett testből kiszívta a nedvességet. A halottas ágy egyébként, ahogy a koporsókon is látni, oroszlán formájú volt, csak éppen az állat teste egy kimélyített ágydeszka volt, melyben a lábfej részen egy kis lyukat is fúrtak. A nátron igen nagy mennyiségben állt a rendelkezésükre, Wadi Natrunnak a névadója is lett, de El-Kab környékén is bőségesen megtalálható.
 
A mumifikálás szokása a Római korban is tovább élt, és változott. Még azt is tudjuk, hogy Diodórosz korában már csak két módszert különítettek el, és kivitelezése olyan rítussal bővült, melyben a testet etióp kővel, vagyis obszidiánnal felmetsző papot még kővel is megdobálták, így annak el kellett menekülnie. A kereszténység elterjedésével sem felejtkeztek meg a test tartósításáról, bár a koptok már a természetes kiszárítás módszerét alkalmazták.
 
Végül, meg kell említeni, hogy egyes állatokat is mumifikáltak. Kezdetben ez igen ritka jelenség volt, és különlegesen fontos, kedvenc állatokkal történt meg, az Újbirodalom idejétől azonban már tudunk szent állatok temetéséről is. Ilyen volt például az Apisz bika, melyet először Thotmesz herceg, III. Amenhotep fáraó fia temetett el pompás szertartások kíséretében. A késői korban teljesen általánossá vált ez a jelenség. Sőt, még a zarándokok adományai közé is bekerültek az állatmúmiák – a helyszínre érkezve lehetett megvásárolni őket, hogy aztán az istennek ajándékozhassák szent állatukat.
 
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária és Kalász István
Technikai munkatárs: Kalász István