Szinuhe irodalmi magazin: Leíró szerelmes vers: Mutirdisz dala

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2012, Április 20

Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2012 április 20.
 


A műsor témája

MEBT hírek: a május 1.-i munkarend változások miatt a következő MEBT ülés május 7-én lesz, és Dr. Naglaa Naguib fog az egyiptomi nők helyzetéről beszélni

Mai téma: Mutirdiszhez írt szerelemes vers, leíró versek, toposzok, verselés, III. Thutmoszisz fáraó, Mutirdisz, az istenek teste, jelzők és hasonlatok, madárfogás csapdával, Chester Beatty 1. papirusz
 
A verset hordozó sztéléről röviden:  
A Louvre C100 leltári számon nyilvántartott sztéléjét Mutirdisznek állították Bubasztiszban. A felső mezőben, a szárnyas napkorong alatt a jobb oldali Mut istennővel szemben a király alakja áll, mögötte kisebb méretben diadémot viselő leánya látható. Felettük a személyek megnevezése olvasható.
 
Innen ismerjük a 23. dinasztiabeli Ini király (Kr.e. 9. sz. vége) teljes titulatúráját, bár a Ré fia név sérült, és csak annyi látszik belőle, hogy jodra végződött. Felső- és Alsó-Egyiptom királya címe megegyezik III. Thutmoszisz nevével, akinek haditetteit, és az azt követő fellendülést kívánhatta maga is megvalósítani. Erre utalhat a „harcosok megsokszorozója” (saSA-qnw) arany Hórusz neve és a „művészet létrehozója” (msj-Hmwt) két-Úrnő neve is.
 
A sztélé jobb széle hiányos, a domborművön kivésés nyomai láthatók. Ez utóbbiak szerencsére csak a király fejére és nevére vonatkoznak. Érdekes módon nem érintik a Menheperré nevet. Feltehetően a 25. dinasztia korában történt, amikor a 18. dinasztia eredményeit állították az uralkodók példaként maguk elé. Ezt a nevet pedig korábban III. Thutmoszisz fáraó viselte. Az uralkodó nevét nem csak a korabeli történeti emlékezet őrizte meg, hanem mágikus erővel is felruházták. Amon isten titkos megjelölésének tartották.  
 
A vers folyamatos írással, a szokásoknak megfelelően jobbról balra haladt. Négy, vízszintessel elválasztott sor olvasható belőle, de feltehetően lefelé még tovább folytatódott, mivel alsó része végig törött, és a sorokat elválasztó vonal alatt nem emelkedik meg a felület, mint két oldalán a szegély.
 
A hieroglifák a jobb szélen hiányoznak, az első két sorban azonban a szövegösszefüggés és a maradványok alapján biztosan helyreállíthatók. A harmadik sorban más versek alapján bizonyos a tagadás egykori jelenléte, és feltételezhető még egy jelző a fiatal lánnyal kapcsolatban. A 4. sor elején már nagyobb a bizonytalanság, de az általános tartalom, az éles kés hasonlata és a megmaradt determinatívum alapján joggal feltételezhető a fog kiegészítés.
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:  
 Az egyiptomi szerelmes versek egyik szokásos formája a kedves megjelenésének, értékeinek a dicsérete. Ezek a leíró-versek önmagukban, vagy ciklus részekén is megjelennek. Külső és belső tulajdonságokat egyaránt megfogalmaznak. Ezek gyakran használnak azonos jelzőket, hasonlatokat, melyeket éppen ezért irodalmi toposznak nevezünk. Ezek közé tartozik a szépség kiemelése, a leány legszebbként történő bemutatása, hajának sötétsége, bőre aranyló színe, csábító mellei …
 
A leírások rendszerint felülről lefelé veszik számba testrészeit. Az itt is olvasható hasonlatok és jelzők sorát gyakran kiegészítik még olyan melléknévi igenevek, melyek bizonyos testrészek kellemesnek tartott tevékenységére utalnak, mint például a ragyogó tekintet, az édes szavú száj, a nemes járás. A belső tulajdonságok jellemző jelzői között találhatók a „kiváló” (jqr), vagy „nemes” (Sps) jelzők (nőnemű) alakja, melyek a férfiaknál is az elismerés kifejezői. Mindezek a korszak szépség ideálját, az ideális lányt is bemutatják.
 
A hasonlatok néha a madarászat területére kalandoznak, nem véletlenül. Ennek ábrázolását is használták az erotika, a szerelem megjelenítésére. Jellemzően kacsára, lúdra vadásztak a mocsári csónakon a sírok urai, asszonyaik kíséretében. Maga a kacsa, liba is lehetett szerelmi szimbólum, míg a kedves lótuszbimbóhoz hasonlított szája visszautal a mocsárra. A szerelmes férfit magát is szívesen tekintették allegória keretében fogoly madárnak.
 
Ezeknek a leíró verseknek az eredete messzi múltba tekint vissza. Először a  Piramisszövegekben bukkanunk nyomukra, bár ott a szövegek jellegéből adódóan szükségszerűen az isteni szférára vonatkoztatva (a Bibliában szinten ebben a kontextusban fordul elő). A prózai felsorolás helyett sokszor himnikus litánia formájában rendelik a megistenült halott testrészeit különböző istenekhez, ezzel biztosítva túlvilági védelmüket (pl. Pyr135, 148. - Warren R. Dawson ebből vezette le a 12 zodiákus kialakulását is.)  
 
Ezek a leíró szerelmes versek különböző alkalmakkor hangozhattak el. Az udvarláson kívül társas összejöveteleken is felolvashatták az írástudó férfiak  – erre utal például a szerelmes versek feljegyzése a Chester Beatty papiruszokon. Mivel pedig Deir el-Medinében a kézművesek maguk is költöttek ilyent, sőt büszkék voltak rá, bizonyosan nem őrizték titokként. Továbbélésük során kerülhettek be a leíró-versek az arab lakodalmi versek közé (waszf), és a kedves elvesztése miatt panaszkodó naszib versek is erre a formára épülnek.
 
Feltételezhetően a klasszikus görög-római hagyomány is merített belőlük. Anakreonnál közvetlen kapcsolat is feltételezhető, amikor barátnője portréjának megfestésére kéri a művészt. A pszeudoanakreon-versek egy része kifejezetten Egyiptomban készült, ahol a népköltészet közvetlenül is hathatott. Az európai kultúra ebből az irányból kerülhetett kapcsolatba vele. Erasmus említi például azt a hasonlatot, hogy „feketébb az egyiptomi szőlőnél” (clemate aegyptia nigrior).  
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Tóth Dániel