MEBT beszámoló, 2017



MEBT beszámoló, 2017
A 2017 évben a Társaság a rendes havi előadások megtartása mellett fő feladatának a tagrevíziót és az aktív tagok létszámának a növelését tekintette. Ennek érdekében többféle próbálkozása is volt, de csak csekély eredményt hozott. Az eseményeket a honlapon meghirdettük, és körlevélben értesítettük a tagokat, több esetben nyereménnyel járó kvízzel bővítve, ill. Google form segítségével a Társaság helyzetére vonatkozó kérdőívvel kiegészítve. A tagrevízióban Franciscy Melinda végezte a munka dandárját. Sziklay Levente új, képpel bővített körlevél -formákkal kísérletezett, ami a tagság tetszését is megnyerte, ill. külső érdeklődőknek is elküldte. Két esetben sorsolás is történt – a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítására, és az Operaházba, ez utóbbi helyre a tiszteletjegyeket Sziklay Levente közvetítésével kaptuk.
A honlapon a tagok aktivitása szinte észrevétlen volt, csak komoly noszogatásra érkezett néhány cikk. Az események viszont minden esetben felkerültek, és egy-egy előadásra több külső érdeklődő is érkezett. Különösen T. Papp Ágnes irodalmi estjén voltak sokan, ahol zenei betéteket (Laczó Tímea (fuvola) és Nemessányi László (ének, gitár) és művészi szavalatot is hallhattak a jelenlevők Gyulai Zsuzsanna előadóművész és Lukácsi József színművész előadásában.  Szintén többek érdeklődését felkeltette Orosz István előadása, aki a művészet egyik különleges aspektusát mutatta be a kiválasztott képeken. Különleges volt Balázs Judit előadása, aki egy számunkra egészen szokatlan banki világba vezetett minket, és Egyiptom természeti kincsei is az ország kevésbé ismert aspektusára irányították a figyelmet. Új összefüggéseket fedett fel N. Rózsa Erzsébet a közel- Keleti helyzet elemzésével, és az Egyiptomba látogató turistákat élményein túl aktuális információkkal is ellátta Farkas Emese.
A fenntartásra beadott NEA pályázaton sokadik helyezést értünk el, így ez anyagi helyzetünket nem érintette. A Karácsonyi rendezvényünk, annak ellenére, hogy nem jutottunk be a Nemzetek Házába, a kitartóknak jól sikerült, izgalmas beszélgetés alakult ki.
 
Előadások a Nemzetek Házában:
január 30: Ipach Ildikó, Egyiptom természeti kincsei
február 27: közgyűlés
március 27: T. Papp Ágnes és barátainak zenés irodalmi előadása
április 24: Prof. dr. Balázs Judit, Az iszlám bankrendszer
május 29: Farkas Emese, Újdonságok Egyiptomban
szeptember 25: Győry Hedvig, Háremösszeesküvés III. Ramszesz korában
október 30: N. Rózsa Erzsébe, Közel-keleti helyzetkép
november 27: Orosz István, A követ és a fáraó
december 18: Karácsonyi rendezvény
 
Külső rendezvény:
Az arab világ és a turizmus” címen  előadássorozat Sziklay Levente szervezésében a Hungexpón március 4–én, a program a következő volt:  
N. Rózsa Erzsébet, MTA KRTK Világgazdasági Kutató Intézet  (tud. főmunkatárs), Nemzeti Közszolgálati Egyetem (docens): A turizmus biztonsági kihívásai a Közel-Keleten és Törökországban. Aktuális biztonsági helyzetkép a térségben
Galgóczi István , Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság: Tények és tévhitek muszlim vendégekről az idegenforgalomban. Néhány illemszabály, amit a muszlimokkal kapcsolatban érdemes tudni szállodáknak, éttermeknek
Nadzsal Ida, Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság: Amit egy turistának tudnia kell Egyiptomban. Újdonságok a látnivalókban, új turizmus létesítmények. Higiéniai tanácsok turistáknak. Helyi ételek
Sziklay Levente, Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság elnökségi tagja: Turizmus trendek és fejlesztési projektek 2020-ig az Arab Világban
 
 
MEBT ÓEB
 
Előadások, foglalkozás:
Az Ókori Egyiptomi Bizottság a szokásnak megfelelően szintén szervezett előadásokat, ezúttal kétszer a Nemzetek Háza központi ülése számára, és nyáron külső helyszínen: 
Kultúrák Háza, július 26: Győry Hedvig, Egyiptom ókori emlékei
A Szabó Ervin Könyvtárban újításként gyermekfoglalkozást tartott: „Lépj be a titkos ajtón át és fejtsd meg az egyiptomi hieroglifák titkát” november 11-én. (Farkas Emese, Győry Hedvig)
 
Média
Továbbra is tartanak a rádió műsorok: Fáraók földjén és Tárlatról Tárlatra a Kontakt rádióban, és az ebből kivált Forrásmédia rádióban felkértek az Óegyiptomi kapcsolat c.műsor szerkesztésére-vezetésére.
 
Pályázat
Digitalizációs pályázat:
A palettánkon új elemként megjelent a rajzpályázat mellett a digitális világ bevonása: A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetségével (mVISZ) együtt meghirdettük a „Királyfi és a sors” c. újbirodalmi történet bemutatását általános iskolás diákok számára (Győry Hedvig, Farkas Emese). Az együttműködésünkről az MTI is értesült.
 
Sportpályázat:
Felmerült, hogy a Sportmúzeummal közösen is szervezünk pályázatot a bírkózással kapcsolatban, mivel ezt a Beni Haszánban feltárt kormányzói sírokban jól lehet tanulmányozni, de nem valósult meg.
 
Tudományos élet:
Felkérésre a MEBT ovostörténeti kutatásairól beszámoló hangzott el „Egyiptomi orvostörténeti kutatások szabadgyökös vonatkozásai” címmel (Győry Hedvig) a Semmelweis Egyetem „A hazai szabadgyök-kutatások évtizedei és hatása a különböző tudományágak fejlődésére” című munkaértekezleten