My Brain is Open /Sin Olivér - Budapest

Rádió: 
Tárlatról tárlatra
Adás dátuma: 
2014, Március 17
Tárlatról tárlatra / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2014. március 17.
 
A műsor felépítése:
I. Kaleidoszkóp / kiállítási hírek
II. Bemutatjuk / Sin Olivér, My Brain is Open
 
 
A műsor vendége:
dr. Pécsi Ágnes, egyiptológus, a kiállítás megnyitója
Sin Olivér, matematikus és festőművész
 
 
 
I. Kaleidoszkóp
 
Budapest, ELTE Egyetemi Könyvtár (Ferenciek tere 6.)
Csillagászattörténeti Tudásvagyon – 2013. október 29. - 2014. március 28.
A könyvtár számos, felbecsülhetetlen értékű 1800 előtti kapcsolatban áll a magyarországi természettudományok kezdeteivel. A jogelőd nagyszombati jezsuita egyetemen ugyanis folyamatosan és tervszerűen gyűjtötte ennek a témakörnek a kiadványait is. Nagy tiszteletben állt a csillagászat, melynek alapismereteit rendszeresen oktatták, és az e tárgy körébe tartozó feladatokat az egyetem mindenkori matematika professzora végezte. A tárlaton a 17. század végéig megjelent művekből látható válogatás a korabeli egyetemi tudósok életművének a bemutatása kíséretében. A könyvek között kiemelkedik Cornelio Malvasia, Ephemerides […] (1662) című csillagászati nyomtatványa, mely a katona és politikus Cornelio Malvasia márki (1603–1664) megfigyelései olvashatók a neves tudós Geminiano Montanari szerkesztésében, aki különféle mellékleteket is fűzött hozzá.
 
Budapest, Magyar Műhely Galéria (Akácfa u. 20.)
Művészet és asztrológia – 2014. március 4. - 2014. március 28.
Ismert és kevéssé ismert hazai és külföldi művészek együttes kiállításán az asztrológia témáját dolgozták fel egymástól egészen eltérő módokon.
 
A Kassa-óváros / Kosice, Löffler Béla Múzeum (Erzsébet u. 20.)
Egyszerű kert – 2014. március 6. - 2014. március 30.
A Löffel Béla Múzeum Miskolci Galériával közös kiállításán Pataki János és Urbán Tibor műveit mutatják be, akik jellemzően elmélyült alkotók. Műveikre jellemző a műfaji sokszínűség, a könnyed, játékos megjelenítés, kísérletezés. Kreativitásuk gyakran a „talált tárgyak” új szempontú bemutatásában nyilvánul meg, annak szépségének kiemelésével és képzőművészetbe emelésével. A tárlat a lassan hagyománnyá váló kölcsönös bemutatkozások sorába kapcsolódik: Két éve ugyanis a miskolci Mazsaroff-díjas festőművészek mutatkoztak be Kassán, tavaly pedig Kassai Múzeum mutatta be Miskolcon Alexander Eckerdt szlovákiai képzőművész alkotásait.
 
Debrecen, Józsai Közösségi Ház (Szentgyörgyfalvi u. 9.)
Az ezerarcú természet – 2014. február 18. - 2014. március 20.
Kökényné Szarka Emma amatőr festőművész tájképeiből és csendéleteiből összeállított tárlaton a képzőművészetet, festést nyugdíjasan újrakezdő tanárnő megkapó, természethű alkotásai láthatók. Megjelennek gyermekkori élményei, utazásai és kirándulásainak élményei, szívesen mutatja be a felhők mozgását, és a naplemente pillanatait. Különösen nagy hangsúlyt fektet a színkezelésre, tudatosan, hiszen ahogy mondja, „A színek olyanok a festőnek, mint a különböző hangszerek hangja a zenésznek. Mindkettő az ember lelkéhez szól.”
 
Nagymihály, Zempléni Múzeum (Kostolné, námestie 1.)
Gondolatmenet – 2014. március 7. - 2014. december 31.
A Herman Ottó Múzeum képzőművészeti, néprajzi, régészeti és történeti gyűjteményéből válogatott darabok az örök emberit ragadják meg, az ezekről való gondolkodást inspirálják. Olyan fogalmakat jelenítenek meg tárgyi eszközeikkel, mint szerelem, család, munka, hit, elmúlás, szenvedély, háború vagy hagyomány. Rajtuk keresztül a gondolkodó és cselevő ember sokféleségéről, helyi sajátosságairól beszélnek. A vándorkiállítás Kassáról érkezett, és Miskolcra majd Ostravába folytatja útját.
 
Debrecen, MODEM (Baltazár Dezsõ tér 1.)
Rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma – 2014. március 2. - 2014. június 29.
A tárlat az 1945 utáni magyar művészeti életben jelentkező képzőművészeti rajz különböző tendenciáit és azt a folyamatot, ahogy lassan önálló művészeti ággá formálódott. Gulácsi Lajostól indul, és Bukta Imrén keresztül a Gruppo Tökmagig jut.
 
Budapest, Magyar Fotográfusok Háza / Mai Manó Ház (Nagymező utca 20.)
Czabán György, Budapest Bartóktól Banksy-ig – 2014. március 14. - 2014. április 13.
Czabán György (1957-) fotóművész eddig egyetlen példányban megjelent Budapest útikönyvének képei ismerős-ismeretlenként mutatják be a fővárost. A képek ugyanis szubjektív impressziókat tárnak a látogató elé, a hétköznapok gyakran észrevétlen világára hívják fel a figyelmet, szokatlan összefüggéseket, jelentéseket láttatnak, rejtett jelrendszerek tűnnek elő, másoknak szóló üzenetek olvashatók le. Néha merengésre ingerlő részletek tűnnek elő, a régi és az új ütközik vagy békésen megfér egymás mellett. Feltűnik a kulturális örvénylés, művészek és demonstrációk, zajos jazz vagy ambientális zene, etno-pop, a graffitik világa és a kiállítások sora, de ott van a növény- és állatvilág, a történelmi terek és a mai lázas lüktetés, a talponállók és gyógyfürdők ... a város megannyi megszokott és rejtett arca. Ez a vizuális beszéd egyszerre vicces és komoly, kritikus és megértő.
 
Budapest, Museion no. 1. (Üllői u. 3.) 
Homagium Ravasz Erzsébet – 2014. március 6. - 2014. március 28.
Az emlékkiállítás Ravasz Erzsébet (1937-1991) művészi pályafutását mutatja be a család és a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep gyűjteményében őrzött művei segítségével. Grafikusként indult, majd az Alkotótelepeken az 1970-es évek „nagy generációjának” a tagjává válva a zománc és technikája tette számára lehetővé az önkifejezést, a sajátos egyéni stílus kialakítását. A zománcot grafikus módon feketére alapozott acéllemezek felületén alkalmazta, és eltérő tükröződéseket hozott létre. Lírai hangvételű művei az Alföld élővilágához kötődtek. Életművének egyetemes értékű alkotása az Ómagyar Mária-siralom, mely mára a kortárs magyar zománcművészet egyik védjegyévé vált. 
 
Szeged, Fekete Ház (Somogyi Béla u. 13.) 
Szőke Tisza, fotókiállítás – 2014. március 14. - 2014. április
Szeged ikonikus gőzösének végső napjait mutatja be fotókiállítás. A történetről irodalmi mű is született, Balogh Tamás Rekviem egy gőzhajóért, mely mintegy emberi lényt, úgy kezeli. Hét fényképész örökítette meg az 1917-ben épített hajó búcsúztatóját, melyen kalandos életét is felelevenítették. Eredetileg IV. Károly után keresztelték el, s ez volt Magyarország első oldalkerekes személyszállító hajója, a „szegedi Titanic”. A KÖH védettségi eljárásának eredményeként néhány részét műtárgyi védelem alá vonták, szétbontása azonban több éves huzavona után végül 2013 novemberében kezdődött meg.
 
 
Előzetes:
Kecskemét, Népi Iparművészeti Múzeum (Serfőző u. 19)
Kiss Andrea keramikus, a Népművészet Mestere kiállítása – 2014. március 21. - 2014. május 31.
Kiss Andrea (1948-2012) népi keramikus mester Mezőtúron, a híres fazekas központban tanulta mesterségét a néprajzkutató Domanovszky György és keramikusművész Gorka Gézától. Saját alkotásaiban is az ősi tradíciókat követte. Mindig csak kézzel dolgozott, a hagyományos fazekaskorongon, a régi mesterek által alkalmazott technikákkal. Díszítő motívumaiban a magyar népművészet hagyományait követte, és a különböző tájegységek mintáit, formakincsét alkotta újjá edényein és figurális munkáin, melyekből egy válogatás tekinthető most meg.
1990-ben elnyerte a legmagasabb népművészeti elismerést, a Népművészet Mestere címet.
 
Budapest, Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ (Szent László tér 7-14.)
Akit soha nem ismertek. Móricz József életmű kiállítása – 2014. március 21. - 2014. április 16.
A Móricz Zsigmond családjából származó Móricz József (1923-2006) sokoldalú tanár volt, aki anyagismeret és szakrajz tanárként dolgozott. Mellette szívesen festett otthon a mindennapi életéből ellesett jeleneteket. Fontosabb képei 1970-90 között születtek, de gyakran szólnak a 6n-as évek hétköznapjairól. Az itt bemutatásra kerülő 80-100 nagyméretű táblaképből álló sorozata is bővelkedik ilyen témákban, mint pl. a lábtengózó vagy snúrozó utcakölykök, a kopott pesti utcák kopársága, grimaszokkal és fintorokkal megjelenített figurák. Stílusa nem sorolható egyértelműen egyik modern irányzatba sem, leginkább naiv festőnek lehet nevezni. Művészetében ösztöneire és érzéseire hagyatkozott, reális élethelyzeteket és képeket alkotott.
 
 
II. Bemutatjuk
My Brain is Open – Sin Olivér kiállítása
 
 
A tárlatok helyszíne:

 
Ha kíváncsi vagy a részletekre hét végén meghallgathatod!
 
Zenei betétek:
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Zenei szerkesztő: Király Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza
 
A műsor a KKDSZ támogatásával készült.