Mikor nővérkém lelkesedéstől fűtötten a kezembe nyomta a Törökbálinti Művelődési Ház műsorfüzetét, melyen a Gizeh-i Szfinx képe alatt a következő cím volt olvasható: „Vendégünk a napfény országa, Egyiptom”, éltem a gyanúperrel, hogy tulajdonképpen itt a Békásmegyeri lakása és a Törökbálint közötti távolságot szeretné autóval áthidalni. A műsort nézegetve azután kis családom is lelkesedni kezdett: lányom a Kalifa Együttesre volt kíváncsi, férjemet az arab büfé csábította, engem a beígért fényképkiállítás és a fajansz ékszerek hoztak lázba többek között, míg nővérkém, a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság részéről, körmét rágva aggódott azért, hogy minden jól sikerüljön.

 

Már a megérkezés is kellemes volt, mert a ruhatáros nénitől kezdve, az összes alkalmazott olyan kedvesen fogadott, egy szép, hangulatos épületben, hogy innen csak jóra számíthatott az ember. A gyermekek részére külön kis szobát rendeztek be, ahol a „Napszem lány története” című animációs film vetítése zajlott, és komoly alkotó tevékenység, míg a színházteremben 15 óra tájt megkezdődött maga a műsor.

 

Először Dr. Győry Hedvig a Magyar Egyiptomi Baráti Társaság főtitkára tartott előadást „Élet az ókori Egyiptomban” címmel, melyet néha ugyan megzavart a lassan gyülekező közönség, azonban ennek ellenére szép tapsot kapott. Különösen meglepőek voltak a kesztyűk és zoknik képei. Úgy látszik, már akkor is voltak fázós emberek, dacára annak, hogy Egyiptomban az ókorban is hőség volt, szemben a mi kellemes, hűvös telünkkel...

 

Ezt követte Dr. Szaber-el Adly egyiptomi néprajzkutató, aki a mai egyiptomi mindennapokról és szokásokról beszélt. Néhányan el is csodálkoztak mellettünk azon, hogy az előadás érthető, magyar nyelven történt. A végén kézbe lehetett venni olyan fésűket is, melyeket a kenyerek díszítésekor használtak, feltéve, ha nem volt sietős az embernek, hogy minél előbb elfoglaljon valami kellemes kis helyet egy emelettel feljebb.

 

Ezután ugyanis rövid szünet következett, és így kerülhetett sor az első emeleten Antall Péter fényképkiállításának megnyitójára, mely az „Egyiptom változó fényben” címet viselte. Aly El-Hefny úr, az Egyiptomi Arab Köztársaság nagykövete köszöntötte a megjelenteket, és a Követség nevében oklevelet nyújtott át Antall Péternek, Turai Istvánnak és dr. Győry Hedvignek. Majd Turai István, Törökbálint polgármestere mondott beszédet Egyiptom szerepéről itthon, különös tekintettel Törökbálint életében. Ezek után Pereszlényi Zoltán volt egyiptomi nagykövet ismertette Antall Péter munkásságát és méltatta a fényképeket. Ismerve a művész munkásságát, sokkal több képre számítottunk, bár lehetséges, hogy a kiállítási helyiség volt kicsiny.

 

A pompás felvételek megtekintése után visszatértünk a földszintre, ahol már igen kellemes illatok szálldostak a nagykövet úr kedves felesége irányította követségi személyzet által művészien elrendezett, ámde még lezárt büfé irányából. Itt nem lehetett kihagyni a lehetőséget, hogy vásároljunk Rajos Éva fajanszmester szépséges egyiptomi ékszereiből. Sokan lapozgatták a Szent Gellért kiadó könyveit és nézegették egyiptomi másolataikat is.

 

Végre felhangoltak a zenészek, és Rittner Dóra vezetésével vérpezsdítő arab zenélés kezdődött, amelynek hallatán pillanatok alatt újra megtelt a színházterem. Hát még, amikor lenge öltözékében belibbent a színpadra egy táncosnő, és igen szexi hastáncbemutatót tartott a nagyérdemű közönségnek. Közben a színpadon hallott hangszereket is bemutatták, és a történetükről hallhattunk néhány szót. Fantasztikus volt hallani egy magyar hölgy szájából az arab énekeket, mert teljesen úgy hangzottak, mintha valódi egyiptomi adta volna elő őket. A siker leírhatatlan volt. Az ezt követő táncházról keveset tudnék mondani más irányú elfoglaltságunk miatt.

 

Mert a büfé irányából érkező csodálatos illatok hatására mi is beálltunk a hosszan kígyózó sorba, és mit mondjak, nem bántuk meg az egyiptomi konyhaművészet remekeivel történő intenzív találkozást. Egy hosszú asztalsoron sorakoztak a finomabbnál finomabb ételekkel teli tálak. Csak úgy roskadoztak a különféle fogásoktól, és mindegyik mellett ott volt egy kis lapocska, rajta a neve. Csak azt sajnálom, hogy nem írtam fel őket, mert így nem tudom, legközelebb melyiket is kérjem. Persze lényegében mindegy, mivel mindegyik nagyon ízlett. A kínálás is rém kedves volt, és a mennyiség olyan bőséges, hogy mindenkinek jutott még repetára is.

 

Megjegyzem, a közönség nagyon élvezte. Érdekes volt egyébként végigpásztázni rajtuk is. Egyiptomiak, magyarok vegyesen ettek és beszélgettek. Néhány másik nemzet is képviseltette magát, így igazán színes, nemzetközi rendezvény lett, még távol-keleti ruhával és frizurával is lehetett látni vendéget – hiába, Egyiptom őket is vonzza. Néhány különleges, tipikusan egyiptomi ruha is volt itt, és meglepően sokféleképpen kötötték össze a fejen a kendőt.

 

A tánctanulás és lakomázás után már csak a szomorú búcsú és a hazamenetel következett. Reméljük, hogy a jövőben lesz még lehetőség arra, hogy hasonló alkalmakon vehessünk részt. Ezt a napot mindenesetre nem felejtjük el. Köszönet érte a lelkes szervezőknek!