Május közepén megnyílt az egyiptomi festők kiállítása a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában. A kiállítást Aly el-Hefni, Egyiptomi Nagykövet nyitotta meg és jómagam is előadhattam egyik önálló tánckoreográfiámat a magyar szakrális tánc jegyében.

Az Assala Egyesület elnöke, Ezz El-Din Naguib mondott beszédet a megnyitón. Gondolatai megdöbbentettek és mérhetetlen boldogsággal töltöttek el. Egy művész emberről van szó, egy egyesület vezetőjéről, számos oklevéllel és kiállítással – a világ jelentős országaiban – a háta mögött. Elismert, tiszteletnek örvendő személyiség, aki minden erejével támogatja, a feltörekvő új, művészethez értő és alkotó nemzedéket, a kulturális gyökereikhez való kötődésük elmélyítésére ösztönözve őket, ezzel is erősítve az egyiptomi identitást a kortárs művészetben. Kiemelte ennek jelentőségét, mivel véleménye szerint a modern kor éppen ellenkezőleg, a globalizáció irányába, az egyes népek jellegzetességeinek összeolvasztása felé hajtja a művészeket. Ez a művész elidegenedését eredményezi a társadalomtól, amelyhez fordul, és a személy nem találja meg benne a maga helyét.

Táncművészként, alkotói pályámon igen magányos utat jelölt ki számomra az Ég. Az általam képviselt táncstílust nem igazán tudják behatárolni. Talán nem véletlenül. A kortárs táncművészet, a mai Magyarországon, nagyon eltávolodott kulturális gyökereinktől. Véleményem szerint, a mai magyar kortárs táncművészetben egyáltalán nem fedezhetők fel, nem jelennek meg múltbéli kulturális örökségünk meghatározó jegyei. Ezzel ellentétben, alkotói munkám során próbálok kulturális gyökereinkhez visszanyúlni, történelmi múltunkból építkezni – legtöbbször ösztönösen. Nagy megtiszteltetés, hogy az egyik általam képviselt táncstílus a szakrális magyar tánc nevet kapta a táncművészet „palettáján”.

Ekkor még nem tudtam, hogy néhány évvel később találkozni fogok Egyiptomból egy jeles művész emberrel, Ezz El-Din Naguib-val, aki osztani fogja véleményemet a kortárs művészetről, és a globalizáció veszélyeiről.

Naguib (az Egyesület elnöke) a kiállítás megnyitóját követően mesélt nekem a legendás egyiptomi Mahmoud Reda-ról, aki az egyiptomi táncszínház úttörője, az egyiptomi művészetek és kulturális tanulmányok egyik legfontosabb alakja (szólótáncos, koreográfus, színház- és filmrendező) és biztatott egy táncszínházi csoport létrehozására. Szavai mélységesen megtisztelők voltak számomra, és büszkeséggel töltöttek el, hiszen a nemzeti ikonnak számító Mahmoud Reda-t az egyiptomi polgárok, a vezető egyiptomi filmrendezők és a világ kulturális táncimádói egyaránt elismerik, és tisztelik.

Ismereteim szerint Mahmoud Reda különleges módszerre alapozott, az általa kidolgozott tánctechnika az Egyiptom különböző régióiból származó autentikus néptánc elemekre épül. Naguib szavai gondolkodóba ejtenek. Vajon milyen hatás késztette arra, hogy Mahmoud Redáról meséljen nekem? Elgondolkodom táncművészetemről. Talán felfedezni vélt valami fajta alkotói párhuzamot Mahmoud Reda és köztem, mely a kulturális gyökerekhez tér vissza?

 

Érdekes, és számomra egyben megdöbbentő is, hogy Egyiptomból érkezik egy ember, aki felismeri és felfedi ezt a párhuzamot. Vajon milyen titkokat rejt még számunkra az Egyiptomi Kultúra és Ember? Vajon milyen párhuzamokra, hasonlóságokra lelhetnénk még az egyiptomi és a magyar kultúra között? Lelkemet borzongás járja át… Itt volt egy kis csapat Egyiptomból, itt voltak Magyarországon, és ősi titkokat hoztak el nekünk művészetükkel. Titkokat az egyiptomi és a magyar művészetről, mely titkok megfejtésre várnak, s ez Ránk, magyar alkotókra is vonatkozik. Felelősséggel tartozunk kulturális gyökereinkért. Lehet, hogy ezt a felelősséget egy másik nemzet művészei, és kultúrája ébreszti fel és erősítheti meg bennünk?                                                                                                        Kerékgyártó Edina