A foci EB és az önbizalom

Nincsenek válaszok
khedvig képe
Nem elérhető
Csatlakozott: 2011 dec 27

"A magyar csapat játéka nyomán megnőtt az én önértékelésem, önbizalmam is" - véli Hevesi Krisztina sportpszichológus, az ELTE oktatója, aki az EB alkalmából összefoglalta, miben más az idei bajnokság, mint a többi. Vélemény.

Az idei futball EB egy olyan élményt adott a 44 évnél fiatalabbak számára, amit korábban soha nem élhettünk meg: úgy nézni a közvetítéseket, hogy tudjuk, közünk van hozzá, érintettek vagyunk a mérkőzések eredményeiben. Az EB előtt folyamatos volt a latolgatás a szakemberek részéről: vajon szerezhetünk-e pontot, van-e esély arra, hogy esetleg egy győztes meccsel térjünk haza?

Szerencsére erre már nem kell emlékeznünk. A pszichológusnak viszont "illik" - mivel akkor értjük meg a jelenségeket, ha átlátjuk a folyamatot. Ismételjük csak meg a mondatot: a magyar futballban dolgozó szakemberek jelentős része - burkoltan vagy ki is mondva - kételkedett abban, hogy ez a magyar csapat tud mérkőzést nyerni. De akkor a játékosok hogyan is hinnék el, ha az őket edző, minősítő, kiválasztó vezetőknek ez a véleménye? Még szerencse, hogy jött egy "nagyképű" (ahogy eleinte titulálták) külföldi edző, aki fittyet hányt a bebetonozódott magyar kishitűségre.

Tegyük fel magunkban a kérdést: vajon ezek a fiúk három hónap alatt, nála tanultak meg cselezni, gólt lőni, és főleg passzolni? Nos, könnyedén belátható, hogy ilyet nem lehet. Márpedig ismerjük el, rengeteget változott a passzok pontossága, a játék magabiztossága. Nem szorongunk, szenvedünk, és csak védekezünk - hanem a korábbi deffenzív felállással szemben egy offenzív, kezdeményezőbb futballt játszik a csapat

Ez meglátszik a játékosok mentalitásán is: a győzelem a cél, elhisszük azt, hogy nyerni tudunk. Lefordítva a pszichológia nyelvezetére: a válogatott játékosainak és a csapatnak egyaránt megemelkedett, javult az önbizalma, hinni tud a saját képességeiben, teljesítményében és a győzelem esélyében is.

És most visszaolvastam az írásomat: többes szám első személyben írtam, szinte végig "mi" élményt átélve azonosultam a válogatott teljesítményével. És ez a sportsikerek lényege! A magyar csapat játéka nyomán megnőtt az én önértékelésem, önbizalmam is. Ezért annyira lényeges a sport az országok számára, hisz az egész nemzet hangulatára kihat - amint láthattuk ezt a győztes, vagy a "hízelgően" döntetlen meccsek eufórikus örömmámora után.

Milyen volt a lelátó hangulata? Szerettük és támogattuk a csapatot, egy célért szurkoltunk. Itt nem volt fradista, újpesti vagy vasas drukker, vagy más kisebbségi csoportellentét - csak egy közös cél és akarat. Ahogy azt a török származású amerikai szociálpszichológus, Muzafer Sherif a csoportközi konfliktusok megoldásáról már az ötvenes években leírta: egy közös, és felsőbbrendű cél kisimítani képes az ellentéteket. Ő ezt akkor egymás ellen szövetkező gyerekcsoportok esetében igazolta, amikor a táborba élelmet szállító, elakadt szekeret csak együttes erővel tudták kihúzni a sárból, így kénytelenek voltak mindannyian összefogni a siker érdekében. És ami a lényeg: ezt követően oldódott az ellenségeskedés, közelebb kerültek egymáshoz a csoportok tagjai, és egyre jobban megkedvelték egymást.

forrás: HVG