Ramszesz arcképcsarnok: Hatsepszut fáraó

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, Július 23

* az átírás transliterációs fonttal olvasandó

 
Wenamon rovat / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2010 július 23.
 
A műsor témája
- MEBT hírek: pályázataink, melyek a honlap pályázat rovatában olvashatók
- Egyiptom Nemzeti ünnepe, melyen a Szabad Tisztek Mozgalmára emlékeznek: 1952 július 23-án történt meg Farouk király trónfosztása. A köztársaságot a következő évben (június 18) kiáltották ki, első elnökei Szabad Tisztek voltak Mohamed Naguib, majd Gamal Abdel-Nasszer személyében. Az ókori egyiptomi birodalmat tekintették bizonyos mértékig példának, így jött létre 1958-ban Egyiptom vezetésével a Líbiát és Szíriát is magába foglaló Arab Köztársaságok Szövetsége, mely 1984-ben szűnt véglegesen meg.
- Hatsepszut királynő és uralkodása
 
 
Hatsepszutról vázlatosan
 
I. Thotmesz és Ahmesz (Amon isteni felesége) lánya volt,
Amon istentől származtatta magát
dajkája Sit-Ré / Inet (KV60)
III. Thutmoszisz (máshogy Thotmesz) régenseként kezdett uralkodni, de a 2. / 7. évben királlyá koronázták
Nofruré nevű lányát szánta örökösének, ő követte az „Amon isteni felesége” tisztségben, Senenmut egyik szobrán „idősebb hercegnőnek” (sA.t nswt smswt) nevezi
Neve: Manethónnál Amesses királynő, a dinasztia 4. uralkodója 21 év és 9 hónapig
 
Legitimáció lépései:
 
Társuralkodás
- II. Thutmoszisz mögött ábrázolva
- III. Thutmoszisz mögött ábrázolva
- III. Thutmosziszt áll Hatsepszut mögött fiatal társuralkodóként 
 
 
Önálló uralkodó
- Deir el-Bahari: I. Thutmoszisz északi körútja során a szentélyben, a „nagyok” előtt kijelenti, hogy utódjának tekinti
 
- Deir el-Bahari Születések csarrnoka: magának Amonnak test szerinti lánya
 
- Vörös Kápolna + Deir el-Bahari: Opet ünnep, Amon oraculum – Maat temploma: az istenek nevezik ki uralkodónak
 
- Deir el-Bahari, koronázás: Amon a trónt, jogart és légycsapót adja át + rendelkezések, Hathor a kettőskoronát 
 
- Maga Amon bízza meg a királynőt a nagy feladatokkal (pl. obeliszkállítás, punti expedíció)
 
Titulatúra:
Trónnév
*HAt-Spswt-Xnmt-jmn
 
„a nemes asszonyok élén járó, aki Amonnal egyesült”
születési név
*mAat-kA-Ra
 
„igaz Ré kája”
Hórusz név
*wsrt-kAw
„a ka-lelkekben hatalmas”
Két Úrnő név
*wADt-rnpwt
„az években virágzó”
Arany Hórusz név
*nTrt-xaw
 
„az isteni megjelenésű”
 
Események:
Isteni fogantatás, koronázás és uralkodás Amon kinyilatkoztatására (politikai, jogi és vallási legitimáció)
?, 20. év: núbiai hadjáratok – Szenenmut sírja, győzelmi sztélé Szehel szigeten
13, 16. év: hadjárat a Sinai félszigeten
ázsiai hadjárat uralkodása végén, Gaza elfoglalása közvetlen utána
az ország újjáépítése, „rituális megtisztítása” (Szpeosz Artemidosz)
9. év: punti expedíció Neheszi vezetésével
15. uralkodási évében szed-ünnepet tartott, és obeliszket állíttatott
Gazdasági virágzás
 
Emlékének üldözése – III. Thutmoszisz „ifjúsági felirata”, 42. év után – a Vörös Kápolna még állt, kivésés következetlen (Kenamun sírjában, TT 93: áldozathozók II. Amenhotep, Hatsepszut és I. Thutmoszisz szobraival – DE itt Hatsepszut-Merit-Ré, vagyis II. Amenhotep anyja van)
 
Építkezés:
Régensként: 
Szemna: 2 emléktemplom (III. Szeszósztrisz és Dedun tiszteletére), Kumna (Hnum templom), Buhen (Hórusz templom), Abu-Szimbel (Hórusz és Széth templom)
 
Fáraóként:
Karnak: szentély körüli helyiségek (a domborműveket III. Thutmoszisz Annalesei fedik), 8. pylon, Vörös Kápolna, obeliszk 5-6. pylon között, Ellentemplom, Mut templom 
Szpeosz Artemidosz („Artemisz barlangja” = Istabl Antar „Antar istállója”, = Pakhet istennő temploma)
Medinet-Habu (Amon templom körítőfala)
millió évek háza” temploma: Deir el-Bahariban (Dsr-Dsrw) – 1. szint: obeliszk állítás (D) / madarászat (É) csarnoka, 2. szint: születések csarnoka (É) + Anubisz kápolna / punti csarnok (D) + Háthor kápolna, 3. szint: Amon szentély és I. Thotmesz kápolna (koronázás, Opet és Völgy-ünnep) – Szenenmut vezetésével épül

 

Sír: ismeretlen
Királynéi minőségben: Wadi Sikkat Taka el-Zeida  (H. Carter, 1916)
Fáraóként: KV20, ahová I. Thotmeszt is áthelyezte egy eredetileg magának készíttetett kvarcit koporsóba (H. Carter – T. Davis 1903)
 
Múmia:
Ismeretlen, 3 feltételezés:
- KV35 (II. Amenhotep sírja): idősebb hölgy (ismeretlen nő B)
- KV60 (*Sat-Ra -In): idősebb nő - 46 - 50 év, arthritis, porckorongsérv, cukorbeteg, bal lábon 2 cm-es tumor
- DB320: két ismeretlen nő egyike / feliratos kanopusz edény májjal + őrlőfoggal
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett