Kossuth Múzeum / Cegléd

Rádió: 
Tárlatról tárlatra
Adás dátuma: 
2012, November 12

Tárlatról tárlatra / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2012. november 12.
 
A műsor felépítése:
I. Kaleidoszkóp / kiállítási hírek
II. Bemutatjuk / Cegléd, Kossuth Múzeum
 
A műsor vendége:
Reznák Erzsébet történész, a múzeum igazgatója
 
 
 
I. Kaleidoszkóp
Budapest, Műcsarnok ( Dózsa György út 37.) 
Bukta Imre. Másik Magyarország – 2012 november 10. - 2013. január 20.
Az egyik legkarakteresebb magyar képzőművész, Bukta Imre (1952-) témáit legszívesebben a vidéki életből meríti. Jól látszik ez most nyíló kiállításán is, ahol életművének meghatározó darabjait válogatták össze, ám kiegészítették őket kifejezetten a Műcsarnok terébe készült alkotásokkal.
A Munkácsy-díjas érdemes művész első kiállítását 1978-ban rendezte, és azóta számos hazai és külföldi kiállításon állított ki. A művészeti közéletben is aktív szerepet vállalt, így több, mint egy évtizedig elnöke volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának.
 
Székesfehérvár, Városi Képtár / Deák-Gyűjtemény (Oskola u. 10.) 
Emlékmentés másképp, közösen. Székesfehérvár fotótörténete 1945-ig – 2012. november 16 - 2013. március 31.
A székesfehérvári Városi Képtár / Deák Gyűjtemény az utóbbi lvekben intenzív fényképgyűjtést szervezett Székesfehérváron az 1865 és 1945 között készült, személyes, családi tulajdonban levő fotográfiák körében. Ezekről digitális másolatokat késyített, hogy a korabeli történeteket és embereket megőrizzék az utókor számára, és hogy a helytörténethez kapcsolva őket árnyalják egyetemes történelmi tudásunkat. Jelen tárlaton a már összegyűjtött és feldolgozott anyagot mutatják be.
 
Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Korona tér 1)
Képeslap és kártya a humor tükrében – 2012. november 14. -  2012. december 2.
A Krúdy udvarban megrendezett hangulatos és mókás tárlaton 376 levelezőlap és 65 anekdota várja a látogatókat Jánoska Antal és Horváth Ferenc jóvoltából. Jánoska Antal (1954) és Horváth Ferenc (1943) a régi és modern játékkártyák barátaiként felfedezték a névnapot, születésnapot és újévet köszöntő, vagy üzenetet és üdvözletet küldő lapok művészeti és szépirodalmi értékeit is, és évtizedeken át gyűjtötték több ezer darabos gyűjteményüket, melynek legrégibb, a legszebb, a legritkább darabjaiból most a látogató is ízeltítőt kap. (A gyűjtés alapján könyvet is írtak.)
 
Keszthely, Balatoni Múzeum (Múzeum u. 2.) http://www.balatonimuzeum.hu/  
Galambos. Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész és Szepesi Attila költő közös tárlata – 2012. október 14. - 2012. december 8.
Galambos Tamás közel negyven, 1980-as évek után készített nagyméretű olajfestményével mutatkozik be a balatoni és a keszthelyi nagyközönség előtt. A szerteágazó témák távoli és közeli tájakra, eseményekhez egyaránt elkalauzolnak bennünket: bibliai, ókori történetek és az utóbbi évtizedek eseményei, tájai éppúgy felvillannak, mint napjaink történései vagy mesei motívumok. A műveket Szepesi Attila költő versei kísérik.
 
Győr, Városi Művészeti Múzeum / Borsos Miklós Kiállítás (Apor Vilmos püspök tere 2)
Angyalok a Múzeumban – 2012. november 7. - 2012. december 31.
A Gyermekmúzeum tárlatán kiállított 20. századi és kortárs művésznők (Ország Lili, El Kazovszkij és Drozdik Orshi, Rényi Krisztina, Rékai Lilla és Farkas Zsuzsa) festészeti és képgrafikai munkái az angyalok világával foglalkoznak. Különféle típusokat vonultatnak fel, mint a lelkeket őrző, életet védő, vagy éppen harcos angyalokat és bepillantást engednek az apokalipszis világába.
 
Szombathely, Szombathelyi Képtár (Rákóczi F. utca 12.) 
Átélt mítoszok – 2012. november 8. - 2012. december 5.
Kéky-Magyar Éva festőművész, grafikus retrospektív kiállításán egy art brut és pop art irányzatokkal induló művészi pálya bontakozik ki nyugat-németorzsági tanulmányok eredményeként, mely az 50-es évek második felének Magyarországában meglehetősen elszigetelt jelenség volt. Ezt a 60-as évektől a 70-es évek elejéig az ausztrál kortárs művészet és ősmitológia tanulmányozása követte, mely után Szombathelyen telepedett le. Az eredmény rendkívül kifejezőképes, sokszor szürrealista művek sora, melyeken a kalligráfiának is fontos szerep jut.
 
Szeged, Fekete Ház (Somogyi utca 13.) 
Élettér. Válogatás a Csillag börtön elítéltjeinek munkáiból – 2012. október 9. - 2012. november 18.
Az 1650 fő közül több, mint 200-an alkotnak képzőművészeti műveket a nevelő célzatú foglalkozások és munkák kiegészítéseként. A kiállított grafikák, festmények, cérnaképek, kerámiák mind az elítéltek munkája, melyeket autodidakta módon kialakult rajz és festészeti technikákkal készítettek. Minthogy jellemzően "zárkán" alkotnak, a kiállítótérben ennek hű másolatát alakították ki, bemutatva egyszerű, inger- és fényszegény világukat.
 
Békéscsaba, Munkácsy Mihály Múzeum (Széchenyi u. 9.) 
Kovács Margit műhelyében – 2012. október 14. - 2013. február 3.
A 20. századi magyar szobrászat és keramikusművészet kiemelkedő alakjának az életművét átfogó tárlaton ezúttal a művek mögött rejlő emberre helyezték a hangsúlyt, ezért is válogattak ki a szentendrei Kovács Margit Múzeum gyűjteményéből sok, eredetileg az otthonát díszítető alkotást. Derűs, a világra folyton reflektáló, és az agyaghoz mindig alázattal nyúló művész képe bontakozik ki a mesteri körplasztikák és domborművek, agyagba vésett rajzos csempék, korongolt és felrakott edények, finoman árnyalt mázak sokaságában. A témák sokszínűségét tükrözik a biblikus kompozíciók, groteszk figurák, zsánerképek, népdal illusztrációk, zsúfolt díszű korsók és tálak is.
 
Kaposvár, Vaszary Képtár / Együd Árpád Kulturális Központ (Csokonai u. 1.) 
Csiszár Elek festőművész kiállítása – 2012. november 8. - 2013. január 12.
Csiszár Elek (1932 - ) életterét és művészete ihletőjét is a Balaton képezi. Festményein jellemzően a tó és környezete nyújtja a témát, akár tájképről, akár az emberi világról szólnak. Ezekkel a képekkel mutatkozott be először 1954-ben, ill. teszi ezt rendszeresen azóta is itthon és külhoni kiállításokon. Természetelvű festményeinek egyszerű olvasata mögött azonban súlyos gondolatok is meghúzódnak.
 
Győr, Városi Művészeti Múzeum / Napóleon-ház (Király u. 4.)
Magyar Rocklegendák – 2012. november 9. - 2012. december 31.
A vándorkiállítás tablóin, korabeli fotókon, újságcikkeken, könyveken és a zenészek különböző relikviáin keresztül a mintegy száz magyar beat- és rock zenekar és előadó történetét feldolgozó gyűjtemény Németh Nyiba Sándor és Czapp József tulajdona. A gyűjteményben régi koncertplakátok, hangszerek, emléktárgyak, ereklyék, mint pl. pólók, nadrágok, csizmák találhatók, közöttük Benkő Lászlótól (Omega), Som Lajostól (Piramis), Laux Józseftől (Omega, LGT), Fischer Lászlótól (Korál), Zeffer Andrástól (P. Mobil), Alapi Istvántól (Edda), Varga Miklóstól és Kalapács Józseftől, továbbá látható még Radics kétszarvú bíbor Gibsonjának pontos másolata. Kiegészítésképpen Munkácsi Zsolt Radics Béla gitárost és Deák Bill Gyula énekest ábrázoló festménye is látható.
 
Békéscsaba, Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria (Andrássy út 37/43.)
Terra incognita. Szurcsik József képzőművész kiállítása – 2012. november 9. - 2012. december 4.
Szurcsik József aMagyar Képzőművészeti Egyetem sokszorosított grafika szakán végzett (1985) művész számtalan társaság és művészeti stúdió tagja. Festészeti munkáiban egy különleges technikát hívott életre, melynek lényege, hogy a vizes és az olajos bázisú festékeket egyedi arányban keverve alkalmazza.
 
Kecskemét, Népi Iparművészeti Múzeum (Serfőző u. 19.)
Hagyományőrzés tűvel és cérnával – 2012. március 24. - 2012. december 19.
 60 éves a kecskeméti Díszítőművész Szakkör
A kiállítás az elmúlt hat évtized alatt készült, a magyarlakta vidékek gazdag hímzés kultúráját bemutató terítőket, párnákat, falvédőket, ágytakarókat és egyéb textileket tárja a látogatók elé. A hímzéseket vert csipkék egészítik ki.
 
Makó, József Attila Múzeum (Megyeház u. 4.)
Börcsök Attila néprajzi magángyűjteménye – 2012. november 9. - 2012.
Az idén 25 éves gyűjteményt Börcsök Attila Makó és környékének (Apátfalva, Magyarcsanád, Pitvaros, Tótkomlós és Őscsanád) körzetében gyűjtötte a paraszti élet számos területéről, mint a halászat, a méhészet, az állattartás eszköztára, a hagymatermesztés, a szőlő- és szemtermesztés anyaga, és asztalos munkák, mint a festett bútorok, melyek között kiemelkednek a menyasszonyi ládák. A népi textíliák között gazdag a viseleti anyag, szőttesek, hímzések. Ezek a szerb, román, szlovák nemzetiségek sokszínű kultúrájáról is árulkodnak.
 
Makó, József Attila Múzeum (Megyeház u. 4.) 
Kreatív Magyarország, Mérnöki Tudás. Múlt, Jelen, Jövő – 2012. november 6. - 2012. november 10.
Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarával közös szervezésben megrendezett tárlaton a magyar mérnökök múltbeli és mai eredményeit mutatják be, melyekben érzékelhető, hogy a kreativitás, tudáshagyomány, és a műszaki kultúra tette / teszi hazánkat versenyképessé. A legjelentősebb eredmények mellett a megvalósult tárgyak és fejlesytések fizikai valójába is betekintést nyerhetnek a látogatók.
 
 
 
Előzetes:   
Budapest, Evangélikus Országos Múzeum (Deák tér 4.)
Egy 20. századi polihisztor. Szentágothai János akvarelljei – 2012. november 17. -
Az orvos-akadémikus születésének századik évfordulója alkalmából nyíló tárlaton nemcsak az agykutatás úttörője, a közéleti ember, a vérbeli tanár, a hívő evangélikus, a szerető férj, apa és nagyapa, hanem egy valódi teremtő egyéniség képe is kirajzolódik: mint akvarellfestő mutatkozik be. Finom, áttetsző színekben, egyedi és élményszerű pillanatképekben festette meg benyomásait utazásai során. Távoli tájak, erdei séták és háborús csonkítások egyaránt fellelhetők a mintegy hetven bemutatott akvarellen - néhány orvosi rajz társaságában.
 
Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum (Városliget, Vajdahunyadvár)
Orchidea és bromélia kiállítás – 2012. november 16. - 2012. november 18.
A háromnapos tárlat idején a látogatók megismerkedhetnek a Budavári Kertészet növényeivel és történetével, melyet Hunyadi Mátyás az olasz reneszánsz udvarok kertjeinek mintájára hozott létre. majd ugyan a török megszállást túlélte, de 1686-ban, Buda visszavételekor teljesen megsemmisült, A 18. század közepén újjáépült. Ekkor telepítették be a cattleyákat. Később Witzel Nándor az orchidea- és azalea-gyűjteményt oly mértékben felfejlesztette, hogy a melegágyak és üvegházak összfelülete meghaladta a 4000 m2-t. A két világháború között a Várkertészet orchidea bemutatója a kertészeti kiállítások állandó szereplője lett, és itt nemesítették a Blc. Budavár nevű cattleya hibridet. Leszármazottai és további orchideák és broméliák nézhetők meg, ill. gondozásuk is megismerhető interaktív bemutatók keretében.
 
 
II. Bemutatjuk

Kossuth kiállítás – állandó kiállítás

Patkós Irma ceglédi színésznő hagyatéka

 

 
 
A tárlatok helyszíne:
Cegléd, Kossuth Múzeum (Múzeum utca 5.)  
 
 
Ha kíváncsi vagy a részletekre itt meghallgathatod!
 
Zenei betétek:
Holdviola, Tavaszi szél
Kossuth Lajos azt üzente
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Zenei szerkesztő: Király Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza és
 
A műsor a KKDSZ támogatásával készült.