Varga Edith temetése

Időpont: 
2020 Jul 13 - 13:00 - 14:00
Helyszín: 
Farkasréti temető, Makovecz terem

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy kedves tanárunk és kollégánk dr Varga Edith, a történelemtudományok kandidátusa, a MEBT alapító tagja, dr. Kákosy László díjas egyiptológus, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának vezetője, a Múzeum ny. főigazgató helyettese élete 89. évében, hosszas betegség után elhunyt.

varga_edith_gyaszjelentes.jpg

Gyászbeszéd, Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum EGyiptomi Osztályának vezetője:
Belépsz és kijössz, szíved örvend az istenek urának dicséretében;
tökéletes temetés a tiszteletreméltó életkort követően, miután az öregség eljött.
Mikor helyedre jutsz az élet-urában, egyesülsz a földdel a Nyugat sziklasírjában,
átváltozva élő vá, aki rendelkezik kenyér, víz és levegő fölött.
 
Varga Edith a Bács-Kiskun megyei Madaras községben született Prauda Margit és Varga Vencel második gyermekeként 1931-ben. Egy bátyja volt, Varga Tibor kultúr- és bányamérnök, aki később tisztázatlan körülmények között, feltehetőleg merényletben vesztette életét Marokkóban 1957-ben.    
Varga Edith gyermekéveit a második világháború közepette élte, édesapja a fronton harcolt, édesanyja Budapest ostromát egyedül vészelte át két gyermekével Budán.
Középiskolai tanulmányait a Patrona Hungariae Leánygimnázium bentlakásos Szent Margit Intézetében végezte, amely az államosítással 1948-ban a Rozgonyi Piroska Gimnázium nevet kapta. Itt érettségizett 1949-ben.
1950 és 1955 között az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult muzeológia szakon. Az egyetemi évek alatt az ókori Kelet történelme és kultúrája került érdeklődése középpontjába, különösen az ószövetségi zsidó művelődéstörténet és irodalom. Dobrovits Aladár egyiptológus volt az az éles és eredeti meglátásokkal rendelkező kutató és rendkívül szuggesztív, sziporkázó tanáregyéniség, aki mind Varga Edith, mind évfolyam- és pályatársa, Kákosy László számára egy életre meghatározó élményt és szakmai iránymutatást adott, aminek hatására végül mindketten az egyiptológiát választották hivatásuknak. Az egyiptológia mellett Dávid Antal asszirológus professzornál az akkád és az asszír nyelvet is tanulmányozta. Egyetemi tanulmányai második évétől az ókori keleti régészet speciális szakon tanult tovább, és ebből is szerezett diplomát 1955-ben. Szakdolgozati témája Az egyiptomi világteremtési mítoszok volt. 1954 nyarán egyéves gyakorlaton vett részt a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályán, ahol az egyiptomi gyűjteménnyel foglalkozott. Első cikkét a Gyűjtemény egy ókori egyiptomi teremtés-elképzelést, az „Ég és Föld szétválasztását” ábrázoló tárgyáról publikálta a múzeumi Bulletinben 1955-ben.
Az egyetemi évek után 1956. június 1-jén elkezdte négy évtizedig tartó muzeológusi és kutatói tevékenységét a Szépművészeti Múzeumban, ahonnan 1994-ben vonult nyugdíjba.
Az 1970-es, 80-as és 90-es években műtárgyvásárlások útján számos fontos, hiánypótló darabbal gazdagította az Egyiptomi Gyűjteményt. Első egyiptomi tanulmányútjára 1959-ben került sor, amikor Kákosy László és Castiglione László társaságában először jutott el a Nílus völgyébe. Ekkor pillantotta meg először a gízai piramisokat, amit azóta is legmeghatározóbb élményei között tartott számon, és ekkor utazta először be az országot, egészen Abu Szimbelig. Abban az időben még legálisan lehetett műtárgyakat vásárolni Egyiptomban, ezért ez az utazás egyben egy műtárgyvásárlási körút is volt, ugyanis azt a megbízást kapta, hogy a régészeti hatóságok engedélyével, a magyar minisztériumtól kapott keretből szerzeményezzen tárgyakat a Szépművészeti Múzeum számára. A szűkös anyagi lehetőségek ellenére csodálatra méltó érzékkel választotta ki a szakmailag izgalmas, és a budapesti egyiptomi gyűjtemény számára hiánypótló darabokat: festékdörzsölő palettákat, áldozati táblákat, predinasztikus kori edényeket, fejtámaszt, festett mészkő halotti sztélét, gabona Oziriszt és istenszobrokat. Ezek közül a legtöbbnek a tudományos feldolgozását elvégezte a későbbi évek és évtizedek során.
Voltak olyan tárgyak is, amelyeket Castiglione Lászlóval a saját magángyűjteményük számára vásároltak meg. Egyik kedves anekdotája volt, amikor kilyukadt cipője helyett akart újat venni, de Kákosy Lászlóval az egyik kairói műtárgykereskedőnél megláttak egy ramesszida kori úgynevezett ősbüsztöt. Saját szavait egy interjúból idézve: „Megláttam, és nagy izgalomba jöttem. A műkereskedővel csak úgy látszatként alkudtam, és végül azt mondta, hogy három fontért odaadja. Akkor cipő helyett megvettem.” Ez volt az a mára több milliós értéket képviselő tárgy, amelyet Varga Edith 2012-ben a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének ajándékozott, és amely azóta is az egyiptomi állandó kiállítás egyik kiemelt műtárgya.
Varga Edith a Szépművészeti Múzeum három egyiptomi állandó kiállításának, az 1956-ban, 1972-ben és 1985-ben megnyílt kiállításoknak volt kurátora, illetve rendezője. Ezekhez a kiállításokhoz több kiállítás vezetőt is írt Wessetzky Vilmos, az Egyiptomi Osztály első vezetője mellett társszerzőként és önállóan is. Varga Edith három alkalommal, 1963-ban, 1975-ben és 1980-ban rendezett nagysikerű vendégkiállításokat a Szépművészeti Múzeumban a berlini Állami Múzeumok egyiptomi anyagából.
A Tudományos Akadémia kezdeményezésére létrejött, és a férje, Castiglione László által vezetett magyar expedíció tagja volt az UNESCO által 1964 és 1966 között meghirdetett núbiai régészeti leletmentő kampányban. Ennek keretében részt vett Abdallah Nirqi feltárásában. Többször mesélt róla, hogy milyen nagy élmény volt számára, hogy szemtanúja lehetett az abu szimbeli templomok darabokra szedésének, majd új helyükön való újra felépítésüknek.
1970-ben jelent meg Kákosy Lászlóval közösen írt könyve, az Egy évezred a Nílus völgyében, amelyben elsőként írt magyar nyelven összefoglaló munkát az óbirodalmi egyiptomi művészetről.
1974 és 1994 között volt az Egyiptomi Osztály vezetője. 1988 és 1992 között emellett a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyetteseként tevékenykedett.
1983-ban a történelemtudomány kandidátusa lett a Magyar Tudományos Akadémián. Disszertációjának témájául egyik fő kutatási szakterületét, a Kr. e. 1. évezred második felének jellegzetes sírmellékletei, az ókori egyiptomi papok múmiáinak feje alá helyezett fejalátétek (a hypokephalok) tudományos feldolgozását és halotti kultuszban betöltött szerepük értelmezését választotta. Az idegen nyelvű tudományos cikkek mellett az Akadémiai Kiadónál magyar nyelven megjelent Napkorong a fej alatt című könyv is ennek a kutatásnak az eredményeit dolgozta fel. Ezt a kutatást az elmúlt évtizedben tanítványa, Mekis Tamás folytatta és fejlesztette tovább, akit mindvégig nagy szeretettel támogatott munkájában.
Élete utolsó hónapjaiig dolgozott, és rendszeresen publikált hazai és külföldi tudományos kiadványokban. Az ELTE és a PPTE óraadójaként évtizedeken át részt vett az egyiptológia egyetemi oktatásában és a doktori képzésben. Éveken át tanította a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem hallgatóit is.
Tudományos érdeklődése főleg a muzeológia, a művészet és a vallástörténet felé irányult. Kitűnő érzékkel megáldott, vérbeli muzeológus volt. Gyűjteményünk számtalan műtárgyának tudományos meghatározását végezte el, és írt róluk elsőként publikációt a múzeumi Bulletinben és nemzetközi kiadványokban. Fő kutatási témáit a Gyűjtemény festett fa koporsói, a Hathor istennőhöz kapcsolható fogadalmi tárgyak, a későkori művészet és a későkori halotti kultuszhoz kapcsolódó sírmellékletek és elképzelések alkották. Életművéből azonban világosan kitűnik, hogy kutatói érdeklődése és szenvedélye elsősorban az egyes tárgyakhoz, tárgycsoportokhoz kapcsolódott, és az őket használó, valaha élt emberek felé irányult.
Szívügyének tekintette a tudományos ismeretterjesztést, számos előadássorozatban (köztük a legendás TIT Szabadegyetemen) és cikkben, valamint rádió- és tv-interjúban írt és beszélt az ókori egyiptomi kultúráról és művészetről, az ókori Egyiptom által ránk hagyott kulturális örökségről és az ezzel kapcsolatos személyes elhivatottságáról. Ugyanez volt a célja, amikor több, az ókori egyiptomi kultúráról szóló tudományos ismeretterjesztő könyvet lefordított.
Varga Edith nemzetközileg elismert szaktekintély az egyiptológiában, aki a nemzetközi tudományos élet számos legendás egyéniségével ápolt szoros szakmai és baráti kapcsolatot. Ezt a 2001-ben, Győry Hedvig szerkesztésében megjelent emlékkönyvébe publikáló hazai és külföldi szerzők névsora jól illusztrálja.
Nagyrészt Varga Edith érdeme, hogy a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye bekerült a nemzetközi tudomány vérkeringésébe. Rendkívül szerteágazó szakmai kapcsolatrendszere és kiváló tudományos és muzeológiai munkássága alapozta meg a Gyűjtemény jelenlegi nemzetközi megbecsültségét.
 
Személyesen is sokat köszönhetek neki. 1991-ben, friss diplomásként ő vett fel az Egyiptomi Osztályra, tőle kaptam az első publikálási lehetőséget a múzeumi Bulletinben 1992-ben. Végül még egyik kedves kutatási témáját is átadta nekem. Osztályvezetői munkámat élete végéig jó szívvel támogatta. Kapcsolata soha nem szakadt meg az osztályával és a Szépművészeti Múzeummal. Sokat jelentett számunkra, hogy a legutolsó hónapokig minden szerdán bejött hozzánk, beült a könyvtárba olvasni, kutatni, beszélgetni velünk. Érdeklődéssel olvasta és jól ismerte a fiatalabb egyiptológus generációk, a tanítványai által írott szakmai publikációkat. Kedves szokása volt, hogy minden húsvétkor és karácsonykor megajándékozta az Egyiptomi Osztályt. Utoljára még örömmel jött el a tavaly december 12-én tartott ünnepi felolvasó ülésünkre, amit a 80. éve megnyílt első egyiptomi állandó kiállítás tiszteletére rendeztünk. Utolsó, halála miatt befejezetlenül maradt cikkét, mint ahogyan a legelsőt is, a múzeumi Bulletinbe szánta.
Tudjuk, hogy személyes életében számos megrendítő veszteség érte. Bátyját, férjét, és végül egyetlen fiát is szívszorítóan korán, idő előtt veszítette el. Mindezen veszteségek ellenére valahogyan mégis mindvégig sikerült megőriznie az életkedvét, humorérzékét, sokirányú érdeklődését, soha nem szűnő szakmai és intellektuális kíváncsiságát. A magányt és a betegséget emelt fővel, méltósággal viselte. Még nem régen, egy balesetéből éppen hogy felépülve, törékenyen is azt tervezte, hogy újra elutazik Egyiptomba. Az ókori Egyiptom iránti szeretet és határtalan tisztelet volt az, ami segített neki elviselni életének súlyos nehézségeit. Varga Edith azon kivételes egyiptológusok közé tartozott, akik egyszerre tudják a szívükkel és az eszükkel szeretni Egyiptomot. Halálával a magyar egyiptológia hőskorának utolsó nagy egyénisége távozott.
 
Bölcs volt, aki saját magát tanította a tudásra.
Olyan ember volt, aki megélte napját és követte óráját nap mint nap.
Tudta, hogy „A halál mélység számunkra, az élet magasság számunkra, és hogy a halál háza is az élőkhöz tartozik.