„Lat pótolja ki a fontot"
E régi szólás ma már kevéssé ismert. Azt fejezi ki, hogy a keveset is meg kell becsülnünk, mert néha éppen annyi hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen valami.
Napjainkban is használatos viszont több olyan szólás, szólásmondás, melyekben szerepel a lat szó: „Latba esik", azaz figyelembe vesznek valamit, aminek jelentőséget tulajdonítanak. „Sokat nyom a latban" – nagy súllyal esik a latba. „Minden tekintélyemet latba kellett vetni, hogy a pesti detektívfőnök szabadon eressze" (Krúdy). Mennyit nyomunk a latban? Megütjük-e a mértéket, megfelelünk-e bizonyos követelményeknek? Az eshetőségekkel, a következményekkel is számoló ember latolgatja a körülményeket, s megfontolja a cselekedeteit. A szó eredetéhez közelebb visz egy Jókai idézet: „Három lat keserűsót kavargattam el egy pohár vízben".
A lat régi súlymérték, a font harmincketted része. Ha nagyon takarékosan bánik valaki valamivel, azt mondjuk, hogy „lattal mér". A német eredetű szó, „Lot”, bizonyos súlyú fémdarabot, mérőónt jelent. A fontot mint súlymértéket néhány államban tovább használták, mint nálunk. „A magyar nem akart kereskedő lenni, rőffel, fonttal a kezét beszennyezni" (Jókai).
A mérhetőség fontosságának korai igénye a földterületek mérésére a hosszúságmértékeket, a kereskedelem elősegítésére a súly- és űrmértékeket, illetve azok meghatározását tette szükségessé.
Kezdetben a pénz értékét annak nemesfémtartalma adta. Valódi és nem hamis voltukat súlyuk megmérésével ellenőrizhették. Innen eredeztethető, hogy több súlyegység megnevezése megegyezik bizonyos pénzegységek elnevezésével, például: font, márka. A különböző korokban és a különböző birodalmakban, országokban nem egyforma mértékkel mértek. Az egyre kiterjedtebb kereskedelem, árucsere egységesítési törekvéseket kívánt. A régi súlyegységek abszolút súlyának gyakori és igen szövevényes változására nem térünk ki, csak néhány magyar vonatkozású intézkedést idézünk fel. Zsigmond király 1405-ben tette kötelezővé, országos súlyegységgé az ún. budai márkát (245,54 g). A XVIII. században használatos volt a budai font (611,13 g). A magyar és az osztrák súly egységek eltértek egymástól, s nemzeti törekvésünk jegyében igyekeztünk is megtartani ezt az elkülönülést a birodalmi egységesítő törekvésekkel szemben.
Végül, az 1715. évi országgyűlés a pozsonyi mérték jóváhagyásával tulajdonképpen a bécsi mértéket tette hivatalossá, egészen a metrikus rendszer bevezetéséig, 1876. január elsejéig (1874. VIII. tc.). Az 1871-ben kiadott első Magyar Gyógyszerkönyv előrelátóan már a metrikus rendszert használta. A bécsi mérték súlyegysége az 560,011 grammos bécsi kereskedelmi font volt, ami 32 latra oszlott. A márka, ami a font fele, 16 lattal volt egyenlő. A gyógyszerfont 420,008 grammnak felelt meg.
Kisebb egységei:
Uncia 35,00 g
Lat 17,50 g
Drachma 4,38 g
Scrupulus 1,46 g
Szemer 0,07 g
Ez esetben is idézhetünk példákat a nyelvi tükröződésre. A scrupulus aggályt, kövecskét, lelkiismereti kétséget jelent. A szemer mai szóhasználatunkban ,szemernyi", melléknévként és főnévként is jelen van, rendkívül csekély, parányi, csöppnyi, illetve igen kis mennyiség jelentéssel: „A közleményekben soha egy szemernyi igazságot nem talált" (Kosztolányi), vagy „Egy szemernyit sem aludtam az éjjel".
Tudnivaló tehát, hogy a kereskedelmi mértékek nem voltak azonosak a gyógyszerészi mértékekkel. A súlyok külsőleg is eltértek egymástól: a kereskedelmi súlysorozatot növekvő méretű csonka kúp alakú, külső, befoglaló tagjának a fedele díszítette. A gyógyszertári súlysorozat fatokban elhelyezett, tömör, négyszögű, s lemezsúlyok is tartoznak a készlethez.
A szakmatörténetet köznyelvi és szépirodalmi példákkal párosítottam. A nyelvi elszíntelenedés ellen ható, lényeget megragadó, találó kifejezések, szólások használata változatossá teszi nyelvünket. A régmúlt gyógyszerészettörténeti fogalmai szóbeli kifejezőkészletünk részévé váltak, s egyben megörökítik a patikusok hivatását és annak múltját.
Az olvasókra bízom, hogy írásommal kipótoltam-e lattal a fontot?
Mohos Márta
múzeumi főosztályvezető,
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
(PIRULAtrend. Patikák gazdasági
magazinja, 2005/8. december, 36. oldal)
Fotó: Füzeséry Éva, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum
