Kolombus és a nagyváradi csillagászati gyűjtemény

Kolombus és a nagyváradi csillagászati gyűjtemény
 
A nagyváradi obszervatórium tudósai olyan pontos megfigyeléseket végeztek, hogy a Hold és a csillagok járásáról összeállított munkájukat Kolumbusz is magával vitte felfedezőútjára.
 
regiomontanus_regiotablesmed.jpgHa a Föld felszínének egy pontját szeretnénk pontosan megjelölni, szélességi és hosszúsági koordinátákat használunk. A 0? szélességi kör az Egyenlítő, de a kelet–nyugati irányban sorakozó hosszúsági körökkel már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ezekből ugyanis végtelen számú egyforma tulajdonságokkal rendelkező jelölhető ki. Mégis szükség mutatkozott egy kitüntetett hosszúsági körre, amelyhez viszonyítani lehet – írja az Index.
Az ókori görögök is kijelöltek kitüntetett szerepű kezdő délkört, ám utánuk kis túlzással annyi kezdő délkört határoztak meg, ahány kartográfus adta térképkészítésre a fejét. A különböző tudósok, később csillagvizsgáló intézetek általában saját helyük, esetleg az adott királyi udvar pozíciója, máskor valamilyen elmélet alapján határozták meg a 0? hosszúság pozícióját.
 
regiomontanus_tabulaedirectionum_oszk.jpgMátyás király idején, amikor az Itáliában tanult és az asztronómia tudománya iránt érdeklődő Vitéz János váradi püspök létrehozta az ország első csillagvizsgáló intézetét Nagyváradon, még messze nem volt konszenzus a kérdésben. Az intézet élére a Regimontanus néven publikáló Johannes Müller került, az obszervatórium egyebek mellett a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis (vagy Tabulae directionum) című munkában gyűjtötték össze.
Mivel pedig akkoriban a Tabula Varadiensis* volt az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy földrajzi felfedezéseket véghezvivő felfedezők egy része is magával vitte – például Kolumbusz Amerika felé tartó hajóján is volt egy példány belőle.
 
Forrás: Hír24, 2013. nov. 20.

* Vitéz János ˙(XV. sz.) csillagvizsgálót állított fel Nagyváradon. Johannes Regiomantanus csillagász professzor erre helyezte a kezdő délkört, s a híres Váradi Táblákban (Tabula Varadiensis / Tabulae Directionum) innen számította a Nap- és Holdfogyatkozásokat. A mű egy példánya az OSzK Ősnyomtatványtárában is megtalálható.