Thotmesz művészeti műhelye: Ahhotep hajómodellje

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, February 12

Thotmesz művészeti műhelye / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2010 február 12.
 
 
A műsor témája
- MEBT hírek: ebben a hónapban tartjuk közgyűlésünket, és 27-én Törökbálinton Egyiptomi Napot.
- Ahhotep királynő kora, történelmi szerepe, halotti felszerelése, aranyművesség
 
Ahhotep királynő hajómodellje
 
Ahhotep, másként Jahhotep, akinek neve szó szerint azt jelenti, hogy „elégedett a Hold”,  rendkívül pompás temetésben részesült. A „nagy királyi hitvest” nem csak ékszerekkel látták bősegesen el, hanem további mellékleteket is nagy számban helyeztek el az 1858-ban megtalált sírjában. Ezek közé tartozott két csónak modell is. A sírbeli elhelyezésükről ugyan nem tudunk semmit, de funkciójukat az egyiptomi túlvilági elképzelések alapján a királynő túlvilági utazásához köthetjük.  
 
Az egyik modell ezüstből készült, 10 evezős ül benne, és a taton áll a kormányos. Hosszú kormánypálcát tart a jobb kezében, mely mélyen a vízbe nyúlik. A hajó hátsó része erősen felemelkedik, elülső része érdekes módon két szarvban végződik.
 
Nagyon érdekes az aranymodell, melynek orrát és tatját papiruszvirág alakjában képezték ki. Bár ebben is ezüst evezősök ülnek, de három arany figura is található benne. A közepén feltehetően az utas található. Elől a kormányos a kormánylapát mellett áll, hátul valószínűleg a felügyelő. A szájhoz emelt jobb kéz alapján ugyanis ő mondhatja az utasításokat. Mindkét irányító személy számára díszesen kiképzett fülkét mintáztak meg. A kormányosén Kamosze kartusa vehető ki. A hajó különlegessége, hogy bronzból és fából összeállított négy kerekes szekérre fektették.
 

 

 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Kalász István