Current Size: 100%
László Almásy (1895-1952)
"Az angol beteg" címmel filmvászonról is jól ismert, grófi családból származó Almásy László (Ede), aki először 1926-ban járt Egyiptomban Eszterházy Antal társaságában, és egy Steyr autóval egészen Khartumig elutazott, majd 1929-ben Széchenyi Zsigmonddal vadászott együtt a Libiai sivatagban, fedezte fel 1932-ben a mesés Zarzura oázist Sir Robert Clayton, Commander Penderel és Patrick Claytonnal közös expedícióján. A gépkocsikkal és Robert Clayton sportrepülőgépével, a "Gypsy Moth"-szal keltek útra. A következő évben többször is visszatért a Gilf Kebir fennsíkhoz, és bejutott a Wadi Talh-ba (Akáciák Völgye).
Az expedíciók során találta meg Almásy lászló a fennsík lábánál a Wadi Szurát (Képek Völgye), számos őskori sziklarajzával és festményével, közöttük az "Úszók barlangjával" mely bizonyítja, hogy néhány ezer évvel ezelőtt ezen a területen még tavak is voltak. A barlangok képeinak nagy része a hajdan itt élt flórát és faunát ábrázolja. A vadállatok mellett szarvasmarhák is nagy számban láthatók rajtuk, jelezve a neolitikus kor egyik fő tevékenységét,a pásztorkodást. A következő évben még háromszor tért vissza. Egyik alkalommal Kádár László geográfus is az expedíció tagja volt, aki a sivatagi formációk kialakulásával kapcsolatban jutott fontos eredményekre. Az expedíció által fölfedezett, a Gilf Kebir platójáról leszakadt látványos, 637 m magas tanúhegyet vezetőjük tiszteletére Almásy-hegynek (Dzsebel Almásy, Jabal Almásy) nevezték el.
Almássy László 1934-ben és 1935-ben is visszatért a líbiai sivatagba.
Ekkor térképezte fel a Szahara középső "Nagy homoktengernek" nevezett területét. Elsőként tudósított a Núbiában élő magyarabokról. Széles baráti köréhez éppúgy hozzátartoztak az egyszerű beduinok, mint a korszak előkelői, vagy a későbbi elnökök, Nasszer és Szadat.
A következő években angol szolgálatban afrikai térképészeti feladatokat látott el, majd 1939-ben a háború kitörése miatt haza küldték. Itthon 1941-ben besorozták Rommel afrikai seregébe, és felderítő szolgálatra osztották be. Az el-alameini csata előtt hazaküldték, majd Budapesten élt. Élményeiről "Rommel seregénél Líbiában" címen könyve jelent meg.
Német katonai szolgálata miatt a háború után többször letartóztatták, végül 1947-ben az egyiptomi királyi család segítségével az utolsó pillanatban sikerült életét megmenteni. Egyiptomba juttatták, ahol a megélhetését biztosító repülésoktatás és szafarivezetés mellett kutatott Kambüszész perzsa király elveszett hadserege után, és sokat tett a Kairói Sivatagkutató Intézet létrejöttéért. Ennek igazgatói székét már nem tudta betölteni, mivel Salzburgban belehalt kiújult (vérhas) betegségébe.
Sírkövén a salzburgi temetőben "A sivatagok atyjaként" (Abu Ramla) szerepel. Mellszobra az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kertjében áll. Sopronban a "Gróf Almásy László Keleti Szabadegyetem" névadója, Kairóban az „Al Maza” nemzetközi légikikötő őrzi a nevét.
Könyvei
- Autóval Szudánba. Budapest : Lampel, [1929]
- Az ismeretlen Szahara. Budapest : Franklin, [1935]
- Levegőben ... homokon. Budapest : Franklin, 1937
- Suhanó szárnyak. Budapest: 1937.
- Rommel seregénél Líbiában. Budapest : 1943.
Életéről több könyv jelent meg:
- Kasza József: A homok atyja. Epizódok Almásy László Ede életéből és műveiből. Budapest : Magyar Repüléstörténeti Társaság, 1995.
- Török Zsolt: Salaam Almásy. Almásy László életregénye. Bp. : Eötvös Kiadó, 1998.
- Kubassek János: A Szahara bűvöletében. Bp.: Panoráma Könyvkiadó, 1999.
- Krizsán László: A sivatag titkait kutatta. Vasszilvágy : Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2005.
- John Biermann: The secret life of Laszlo Almasy. The real English patient. London : Pinguin, 2004.
Több helyen lehet tájékozódni róla az interneten keresztül is, pl.:
- Wikipédia (http://hu.wikipedia.org/wiki/Alm%C3%A1sy_L%C3%A1szl%C3%B3)
- Salaam Almásy (http://lazarus.elte.hu/~zoltorok/almasy/almasyma.htm)
- A titkosszolgálatok története (http://www.nbh.hu/bmenu95.htm)
- EKE (http://www.erdelyikarpategyesulet.ro/modules.php?name=Gyopar&pa=showpage...)
Nagy felfedezésének Zboray András lelkes újrafelfedezője és folytatója, aki számos expedíciót szervezett már a Gilf Kebirbe és a Wadi Uweinatba. Legújabb expedíciója, ill. a térség régészeti és természetrajzi hírei az interneten is elérhetők (http://www.fjexpeditions.com/frameset/history.htm), ill. DVD-n megvásárolhatók.