A Hold, az ember és az állatok
A legendák után tudósok egy csoportja most átfogó felmérést készített a holdciklus kiváltotta viselkedési normák összefüggéseiről. Észlelhető ez állaton és emberen. Sokan panaszkodnak például kialvatlanságra teli hold idején, amit egy kutatás most először tudományos bizonyítékokkal alá is támaszt.
Az emberek évezredek óta okolják a Holdat a különféle szokatlan vagy magmagyarázhatatlannak tűnő események, cselekedetek miatt. A Hold feltételezett hatása a hétköznapi kifejezésekbe is átment (például holdkóros viselkedés).
A görög filozófus, Arisztotelész és a római történész, idősebb Plinius úgy vélte, hogy az agy a „legnedvesebb” szervünk, ezért a Hold ugyanúgy hatást gyakorol rá, ahogy a tengerre az árapály formájában. A középkori, babonás Európában a vérfarkasok és a vámpírok megjelenését kapcsolták össze a teliholddal. Még ma is sokan hiszik, hogy a telihold misztikus ereje váltja ki a szokatlan viselkedéseket, növeli az öngyilkosságok és a közlekedési balesetek számát és más furcsa események gyakoriságát. A mai tudósok zöme azonban elutasítja, hogy a holdciklus bármilyen befolyást gyakorolna az emberek viselkedésére, illetve az eseményekre.
Bár elég sok ezzel kapcsolatos kutatást folytattak, az eredmények általában ellentmondásosak voltak, vagy egyáltalán nem támasztották alá a Hold szerepét a vizsgált eseményeknél. Egy 1985-ben a Psychological Bulletinben megjelent áttekintésben 37 korábbi, teliholddal kapcsolatos vizsgálatot nézett át James Rotton és Ivan W. Kelly pszichológus és Roger Culver csillagász „Sok hűhó a telihold körül” címmel. Tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy a teliholdnak nincs semmilyen hatása az emberi viselkedésre és az eseményekre, ezért a további vizsgálatok feleslegesek. Ezért is hat kisebb szenzációként egy svájci kutatócsoport most közzétett vizsgálata, amelyben szerintük egyértelmű bizonyítékot találtak arra, hogy a telihold igenis befolyásolja az alvás minőségét.
Teliholdkor sokan panaszkodnak arra, hogy rosszabbul alszanak, mint máskor. Noha idáig sokan ezt csak véletlen egybeesésnek vagy belemagyarázásnak tartották, a Baseli Egyetem kutatóinak sikerült bizonyítaniuk, hogy valóban van összefüggés a holdciklus és az alvás minősége között.
Christian Cajochen és munkatársai több mint 30, két korcsoportra felosztott önkéntes alvását vizsgálták laboratóriumukban. A kutatók monitorozták az alvó vizsgálati alanyok agyhullámait, szemmozgásait és mérték a hormonkiválasztást. A Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint az eredmények arra utalnak, hogy az emberek még ma is – a modern élet minden kényelmessége ellenére – reagálnak a Hold ritmusára.
A tanulmány szerint a szubjektív és az objektív megfigyelési adatok mind azt mutatják, hogy az alvás minősége változik a holdciklussal összefüggésben. Telihold környékén az agy mély alvással kapcsolatos területeinek aktivitása 30 százalékkal csökken. Az embereknek átlagosan öt perccel tovább tart elaludni és 20 perccel kevesebb ideig alszanak. Mindezek miatt az önkéntesek úgy érezték, hogy alvásuk rosszabb telihold idején. A mérések alacsonyabb melatoninszinteket mutattak. A melatonin az alvás-ébrenlét ciklust szabályozó hormon. „Ez az első megbízható bizonyíték arra, hogy a holdciklus képes befolyásolni az emberek alvásmintázatát” – mondta Cajochen professzor a kutatásról.
A kutatók szerint ez az úgynevezett cirkalunáris ritmus valószínűleg a régmúlt idők maradványa, amikor a Hold volt a felelős az emberi ritmusok szabályozásáért. Ez jól ismert más állatoknál, különösen a tengeri élőlényeknél, ahol a holdfény szabályozza a szaporodási ciklust. Napjainkban a modern élet különféle hatásai, például a villanyfény, elfedi a Hold ránk gyakorolt hatását. A tanulmány azonban kimutatta, hogy szigorúan ellenőrzött laboratóriumi környezetben újra láthatóvá tehető és mérhető ez a hatás.
Nemrég amerikai kutatók ésszerű magyarázatot találtak arra is, miért ivodótt bele oly mélyen sok ember tudatába a teliholdtól való félelem. A Minnesotai Egyetem ökológuscsoportja azt tapasztalta, hogy Tanzánia egyes vidékein az oroszlánok emberek elleni támadásai összefüggést mutatnak a holdciklussal. A csavar azonban az, hogy a telihold jól megvilágított éjszakája a legbiztonságosabb. A veszély a teliholdat követő éjszakákon nő meg nagyon. Ilyenkor a legéhesebbek ugyanis az oroszlánok (a korábbi fényes éjszakákon kevesebb a zsákmány), és a legsötétebbek az éjszakák, amikor az emberek még mindig aktívak.
Így tehát joggal kapcsolódott össze az emberek tudatában a teliholdtól és a ragadozóktól való félelem, és lehet, hogy őseink magukkal hozták ezt a misztikus félelmet, amikor kivándoroltak Afrikából.
Számos mítosz és legenda született arról a hatásról, amelyet a holdvilág gyakorol az állatok magatartására, de tudományos alapon eddig csak kevesen próbálták feltárni a jelenség gyökereit: tudósok egy csoportja most átfogó felmérést készített a holdciklus által kiváltott viselkedési normák közvetlen és közvetett összefüggéseiről. A brit tudományos akadémia biológiai kiadványában megjelent szemle egyszersmind felhívja a figyelmet arra is, hogy a Hold fényét elhomályosító mesterséges fényszennyezés megzavarhatja a természetes úton kialakult cselekvési mintákat.
A kutatók megállapítása szerint sok éjszakai állat egyszerűen a holdvilág erősségének – illetve a holdciklushoz kötődő dagálynak – a szintjéhez igazítja viselkedését, míg mások titokzatosabb módon követik az égitest által "működtetett" óra járását. A holdfény egyfajta szinkronizáló jelzésnek is tekinthető, amely mintegy végszóként szolgál a többi környezeti paraméter számára, például a dagály közeledtére vagy az élelemforrás elérhetőségére – vagy egyszerűen csak lehetővé teszi, hogy az éjszakai állatok jobban lássanak.
A hatás széles körű és sokféle, kezdve az olyan hosszú távú folyamatokról, mint a megtermékenyülés és a vándorlás időzítése, egészen a fényerősséghez való alkalmazkodásig – magyarázta a LiveScience.com tudományos portálnak Noga Kronfeld-Schor, a Tel-Avivi Egyetem biológusa, a jelentés társszerzője. Hogy pontosabban megértsék az összefüggéseket, a kutatócsapat három fő kategóriába sorolta a hatásokat: szaporodás, kommunikáció és élelemszerzés, majd szemügyre vette a különböző állatcsoportok reakcióit a holdciklus változására.
Ami az első kategóriát illeti, a legmeglepőbb jelenséget decemberben tapasztalták az ausztráliai Nagy-korallzátonynál. A holdvilág hatására minden évben ugyanabban az időpontban korallok rakják le tömegével petéiket: ha a fény erőssége elér egy bizonyos szintet, a virágállatok százával lövellik ki szinte vezényszóra spermáikat, illetve petesejtjeiket, hogy elősegítsék a megtermékenyülést és új kolónia létrehozását. Valószínűleg a hőmérséklet, a víz sótartalma és a táplálékforrás elérhetősége is belejátszik az időzítésbe, de a kutatók szerint a végszót a holdvilág adja meg.
A "kommunikációs csatornák" változása elsősorban az éjszakai madaraknál érhető tetten. A nagy fülesbagoly (uhu) például jelenlétének jelzésére gyakrabban villantja fel a nyakánál elhelyezkedő fehér tollakat teliholdnál, mert az ezüstös fényben a többi madár jobban észreveszi azokat. Más bagolyfajták viszont éppen hogy visszahúzódnak, ha süt a Hold, mert így próbálják elkerülni a ragadozókat.
Az utóbbi viselkedés általánosnak tekinthető a holdciklushoz igazodó szárazföldi állatoknál is. Megint másként reagálnak a tengeri emlősök az égitest vonzásától befolyásolt árapály ingadozásra. A tengeri teknősök megvárják, míg a dagály tetőzik teliholdnál, és a hullámok hátán evickélnek ki messze a partra, hogy a homokfövenyben elássák a tojásaikat. A hangyalesők – szitakötőre emlékeztető nagy termetű, hosszú csápú rovarok – pedig a telihold fényénél vájnak gödröket kiszemelt zsákmányuk foglyul ejtésére.
A témával foglakozó viszonylag kevés tudományos munkának betudhatóan összességében továbbra is rejtve maradnak a holdvilág kiváltotta hatás okai és jellemzői. "Nagyon sokan közülünk félnek az éjszakai teremtményektől, ráadásul nehéz megfigyelni és tanulmányozni őket" – érvelt a tel-avivi tudós. Az sincs mélyebben feltárva, hogy a mesterséges fény milyen mértékben bolygatja meg a természetes ciklusok szerepét, de az eddigi tanulmányok egyértelműen kimutatták, hogy a fényszennyezés hatására néhány éjszakai állat kevésbé hajlamos zsákmányejtéssel vagy élelemgyűjtéssel foglalkozni, sőt esetleg más megszokott tevékenységével is felhagy.