Szabóné H. Anna - Én Egyiptomom pályázat III. helyezettje
Magamról
Néhány éve, hogy egy lelki sérelmemet versben válaszoltam meg. Az írás ösztöne – mint egy megkönnyebbülés – rajtam maradt, és hű társként kíséri napjaimat már nem csak versszakokba bújva. Önálló kötetem nincsen, de örömömre néhány kisebb irodalmi díjat a magaménak mondhatok. Számos antológiában és irodalmi lapban jelentek meg műveim. Több irodalmi klub – mint a Barátok Verslista is – és portál befogadott, melyért nagyon hálás vagyok az életnek…
*** 3. *** Kedvesem…
Emlékezem a szép múltat. Nászutunk gyönyörű napjait, melynek minden perce oly titokzatos és rejtélyes volt, mint Egyiptom megfejthetetlen misztikuma. Szinte szédültem karjaidba, mint az alvó Csipkerózsika, s vártam csókodat, hogy felébredjek az álmomból, hogy újra és újra egy másik mesébe csöppenjek…
Téged is elbódított a vízipipák, a hibiszkusztea, a fűszerek terjengő illata, a dallamos zene, a lefátyolozott nők képzeletet bizsergető érzése…
Egymásra néztünk a zsúfolt, lassú utcán, mosolyogva próbáltuk utánozni a csuklójukat rázogató embereket, akiknek úgy nyílt út a mozgó járművek között, mint Mózesnek a Vörös tengeren.
- Sikerült! Úgy látszik ezt itt így szokás. – Mondtad, s nevettünk nagyokat.
- Nézd azt az idős nénit! Szeretnék majd ennyi idős koromban ilyen fürge lenni. – Mutattam egy kecskét vonszoló idős asszonyra, aki akkor ugrott le a buszról.
- Ők gyakorlatban vannak. – Mondtad, s olyan perzselő szemekkel néztél rám, hogy a nyári forróság sem égethette volna jobban a testem.
Tudtam, hogy megcsókolnál, ha nem hívták volna fel a figyelmünket a szállodában, hogy itt ez tilos…
- Visszamegyünk? – Kérdezted, miközben kézen fogtál, és sietni kezdtünk.
Átvágtunk a tömegen, szlalomoztunk a mindenféle motoros herkentyű között…
- Azt hiszem eltévedtünk! Üljünk taxiba! – Javasoltam.
- Az túl lassú…
- De legalább oda talál!
- Ebben igazad van. – Hagyatkoztál rám.
Leintettünk egy taxit. A sofőr talán látta rajtunk, hogy sietünk, és nem fogunk rendőrt hívni, így jól megkérte az út árát… De, mi nem értünk rá vitatkozni. Alig vártuk, hogy a szobánkba érjünk. Forró szeretkezésbe kezdtünk… Hevültebb volt a vágyunk, mint a sivatag homokja…
Este, pedig szobánkból bámultuk a kéklőn ringatódzó hullámokba csorgó izzó napsugarakat.
Korán reggel a nyitott erkélyen belopódzó lágy morajú sós illattal simítottad arcom.
- Jó reggelt! Ma búvárkodni fogunk. Vár a hajó!
- Tudod, hogy én nem tudok úszni! – Néztem rád kissé megdöbbenten.
- Itt nem is kell tudni, majd meglátod, csak öltözz! – Felelted mosolyogva, miközben csókot nyomtál értetlenül ráncolódó homlokomra.
S valóban, a vékony, izmos búvárfiúba kapaszkodva úgy úsztunk, mint a hal. Te, pedig cápaként követtél minket.
Szivárványos korallerdők hajlongtak előttünk. A tarka, élénkszínű halak, kagylók és csigák látványa varázslatos, felejthetetlen élmény maradt nekem. Nehéz is lenne elfelejteni, mivel visszatérésünk után emlékeztetőül vetted nekem ezt a vörös korallokkal tűzdelt gyöngysort.
-Köszönöm! –
Alkudoztál érte… Az árus jó drágán akarta rád sózni.
-Gyere, menjünk! – kacsintottál rám - Ott szemben is láttam hasonlót, azt sokkal olcsóbban adják!
Ha a beszédből nem is, de a mozdulatokból értette, hogy letettünk az ő boltjában való vásárlásról. Elénk állt, hangosan mondta a magáét, talán még imát is mormolt… Majd a régi ár mellé egy sokkal méltányosabbat írt. Belementél a játékba. Te, egy még szerényebbet firkantottál a papírra, majd a kettő között, az első ajánlat majdnem ötödéért akaszthattad a nyakamba. Boldog voltam. Azóta is viselem…
Hálám jeléül meghívtalak egy kusharira*, melyet egy pohár Aida habzóborral öblítettünk le. Aztán a pincér javaslatára megkóstoltuk a zebibet*, melyet különlegesen szokatlan ízvilága miatt grimaszolva kortyolgattunk, de nem tudtuk legyűrni…
Ő javasolta, hogy a metróval gyorsan visszajutunk a szállodába. A föld alatt csak ámultunk. Rend és tisztaság, semmi forgalmi dugó. Mintha egy egészen más korszak tárult volna elénk, mint odafönt…
A szállodák parkján kívül pálmafákat csak a Nílus menti kiránduláson csodálhattunk. Ott találkoztunk gólyákkal, keselyűkkel, pelikánokkal és egyiptomi lúdcsapattal. Mint két bohó gyerek úgy utánoztuk a flamingók kecses táncát.
-Szabad? – Kérdezted, s nyújtottad a karod.
A többiek velünk nevettek és tapsoltak nekünk… Gyönyörű zöldellő mezőgazdaság integetett virulón a folyó mentén.
Luxor-templomában mintha az ókori időkbe repített volna a fekete lyuk. Milyen örömteli pillanat volt, amikor a karnaki templom megtekintése után a szent szkarabeuszbogár szobrát kerültük meg egymásba mélyedő tekintettel fogócskázva, hogy teljesítse a kívánságunkat …
-A hét kör pedig sikeres gyermekáldást hoz! – Szólalt meg bájosan felénk fordulva a tolmács.
Én nem mozdultam. Erre te megfogtál a derekamnál és játékosan toltál körbe-körbe. Beleszédültem…
-Ennyi elég lesz! – Mondtad egyszer, s megálltunk.
Nem számoltam a köröket, te, pedig nem árultad el…
Nagy élmény volt a tevegelés Gizára, a piramisokhoz. Az egyik tevehajcsár négy tevét is ígért értem. A körülálló emberek állították, hogy ez szép ár, de te csak nevettél az ajánlaton…
A több mint 2,5 millió kőtömbből épült hatalmas sírkolosszus - amely a világ hét csodája közül az első helyet kapta – elvezetett bennünket a múlt misztikumába. Az óriási építmények keletkezése ma is fogas kérdés és találgatás az emberiség számára. Bámultuk a jelenetekkel díszített falak lakomáit, amelyeket azzal a reménnyel festettek, hogy varázserejük táplálékul szolgáljon kedves halottaiknak a túlvilágon.
-Szép, de nekik ez már sovány vigasz! – Súgtad halkan.
- Most hinni szeretném a múlt meséjét. -
Itt állok a neveddel vésett hideg kőnél. Szívemben harc dúl, s hiányod kérdést szegez az összes egyiptomi Istennek és a mi Istenünknek…
Lelkemből árad a múlt. Emlékezem a szépet, s próbálom hinni a csodát… Egy másvilágot, egy szebbet, hol angyalként suhansz, s féltőn vigyázod jövendő ikreinket…
*kushari: fűszeres paradicsommal leöntött helyi tésztakülönlegesség
*zebib: az ouzohoz hasonló ánizsízesítésű ital