Thotmesz művészeti műhely: Idu büsztje álajtaja előtt

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2011, January 7

Thotmesz művészeti műhelye / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2011  január 7.
 
 
A műsor témája
- MEBT hírek: tárlatvezetés a Botero kiállításon, előadás 31-én a mekkai zarándoklatról
- Idu sírja Gizában (G7101), írás és írnokok, Amon-Ré és az írnokok kapcsolata, Imhotep és Thot, I. Pepi fáraó, a masztaba típusú sír, osztrakon,
 
Idu büsztje az álajtó előtt gizai sírjában
 Keopsz piramisa körül Gizában három kis piramis áll Keopsz feleségei számára, mögöttük pedig számos masztaba fontos kortárs személyiségek – a legnagyobb pedig fia, Anhhaf  – számára. Épültek azonban melléjük későbbi masztabák is, és ezek közé tartozik Idu és fia, Qar masztabája, melyek egymás mellett helyezkednek el. Mindkettőjük sírja halotti kápolna és előcsarnokra oszlik, de az utóbbinál még egy kis raktárhelyiséget is kialakítottak.
 
Idu masztabájának (G7101) belső helyisége lényegében egy hosszúkás folyosó, melynek keleti oldalán a középtől kissé beljebb kialakított fülke foglalja el a fő helyet, ebben helyezkedett el az álajtó Idu szobrával. Vele szemben a halotti kápolna fala 6 kisebb fülkére tagolódik, mindegyikben egy-egy álló szoborral, melyek különböző férfiakat ábrázoltak. A legkisebb fia, Qar volt, a többi viszont elképzelhető, hogy Idut ábrázolja élete különböző fázisaiban.
 
A sírkápolnában a legfontosabb hely az álajtó fülkéje volt, melyben a szépen megfaragott, és rózsaszín gránitot idéző festéssel díszlett az álajtó. Felül, megszokott helyén a halotti sztélé mélyed bele, az áldozati asztal előtt Iduval, akit a felirat címeivel együtt nevez meg, alatta azonban a két ajtószárny csak éppen elkezdődik, mivel rövidesen megszakad, és egy földön ülő ember törzse tölti ki alsóbb részeinek a helyét. A férfi ölében egy táblaforma látható, melyet két oldalt karjával határol, tenyerét pedig felfelé fordítja. Ez szolgált áldozati táblaként. A szobor lejjebb nem folytatódik, helyette kis padka után a szoba padlója következik.
 
A 6. dinasztia korában élt „királyi írnok”, mint címeiből kiderül, több hivatalt is betöltött, hiszen Pepi piramisáról is gondoskodott, és Keopsz és Kefrén piramisának „tiszta papjainak” (wab) felügyelője volt. Ez magyarázza azt is, miért ide építették masztabáját, és nem saját korának fáraói piramisa mellé. Igen szerethette a zenét és táncot, amit masztabája első helyiségében festett domborműveken meg is örökítettek. Ennek az előcsarnoknak a jelenetei között a hétköznapi élet további elemei is feltűntek, mint például a marhahajtás, és a temetéshez kapcsolódó rítusokba is betekintést engednek a siratás, vagy a halotti menet megjelenítésével.
 
Az írnoki mesterség  
Az írnokokat jellemzően törökülésben, ölükben papirusz tekerccsel ábrázolták, amiből éppen olvastak, vagy amire az írásjegyeket ecsetükkel felfestették. Az írnokok az ábrázolásokon azonban rendszerint felnéznek nagy szemeikkel, melyet gyakran külön öntött, rézből készült szemkeretbe helyezett fehér és fekete kővel alakítottak ki. A típus az Óbirodalom idején alakult ki, és igen népszerű volt - még a legelőkelőbb masztabákban is elhelyezték. A középbirodalom idején készítésük veszített intenzitásából, hogy az Újbirodalom korában újult erővel, újabb változatokkal bővülhessen. Ezek közé tartozik az a szoborkompozíció, melyben az írnok Thot pávián majmával együtt tűnik fel. A szobortípus népszerűsége nem csak egy művészeti irányzatról vall, hanem tükrözi az írnoki mesterség megbecsülését is.
 
Az írnokok a jegyzeteket osztrakonokon készítették, de a fontos, maradandónak szánt szövegeket papiruszokra írták. Ezeket a latinul Cyperus papyrus néven nevezett növények szárából készítették úgy, hogy a szár külső részét lehántották. A középső, háromszög metszetű belső részt pedig vékony csíkokra vágták, majd egymás mellé helyezték. Az így kialakított rétegre merőlegesen tették rá a következő réteget, melyet éppen így készítettek el. Majd erősen összenyomták őket. Kiszáradva, készen volt a papirusz lap. Több lap egymás mellé helyezésével pedig papirusz tekercset készítettek, mely az Óbirodalom korában nem érte el az egy méter hosszat.
 
A papiruszokat összetekerve tárolták, a fontos iratokat még agyag pecséttel is ellátták. Így lezárva senki sem olvashatta el tartalmukat észrevétlenül. A tekercsek azonban szintén elég sérülékenyek voltak, szükséges volt azokat is védeni. Erre a célra kisebb ládákat vagy tokokat használtak. Szintén a tekercsek tartalmának a védelmére szolgáltak a margók, melyekből a szöveg elején és végén nagyobb helyet hagytak, gondolva a feltekeréshez szükséges terjedelemre is.
 
A kezdeti időkben jól mutatják az írnok szobrok, hogy a papirusztekercset hosszanti irányban, jobbról balra tekerve használták, az újbirodalmi képeken azonban a lábak elé tekeredő tekercseket is látni, ami a használatban bekövetkezett változásra utal. Ezzel állhat összefüggésben a papiruszokra készített írások irányának a megváltozása is. Míg ugyanis előtte jellemző módon keskeny függőleges oszlopokba rendezték az írnokok a szöveget az újbirodalmi papiruszokon széles, vízszintes sávokban írtak. Emellett azonban a hagyományos tekercshasználat is tovább élt, mint például a késői kori Imhotep szobrokon látni.
 
Az írnokszobrokon azt is meg lehet figyelni, hogy az írnoki készlet lényegében egy „tolltartóból” állt, melyhez rögzíteni lehetett az ecseteket, és amelyen két kisebb mélyedést alakítottak ki a tinta kikeveréséhez. A tintás golyócskákat egy kis batyuba kötötték, ami zsinórral kapcsolódott ehhez a tartóhoz és az ecsethez. Az együttest a vállukon vetették át, hogy mindig kéznél legyen. Munka közben, mint a domborműveken látni, az éppen használaton kívül levő írószerszámot a fülük mögé tűzték.
 
Az ecsetet sásból készítették, végén kibolyhozva, hogy egészen puha legyen, és könnyen lehessen festeni vele. A festéket kis golyócska formájában vitték magukkal, és ennek összetörésével, benedvesítésével állították elő a fekete és piros festéket, amivel dolgoztak. A két színt több esetben külön-külön ecsettel festhették, legalábbis erre utalhatnak az olyan domborművek, melyeken az írnok kezében egyszerre két ecsetet tart. Azok hossza egyébként változó volt, az emlékek alapján akár 40 cm-t is elérhették. Vastagságuk azonban elenyésző volt, amit a fennmaradt ecseteken kívül az is jól mutat, hogy mindössze két ujjal forgatták.
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett