Szinuhe irodalmi magazin: Királyfi és a Sors 2.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, February 5

 Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2010 február 5.
 
A műsor témája
- MEBT hírek:törökbálinti rendezvény és részletei
- mese, Medinet Habu építészete, krokodil, óriás
 
Tartalom röviden:  
A király beleegyezik a házasságba, és az ifjú pár házat alapít. A legény elmondja feleségének, milyen végzet fenyegeti, és ki is ő valójában, az pedig vigyáz rá, és amikor egy kígyó meg akarja harapni, megöli. Nem sokkal később a herceg sétálni megy a kutyájával. Az hirtelen kinyilatkoztatja, hogy ő a sorsa, és a herceg elszalad előle, egyenesen egy tóhoz, melyben egy óriás és egy krokodil harcol minden nap. Megegyeznek, hogy a herceg a krokodil helyett legyőzi az óriást. … A továbbiakat nem ismerjük, mivel a papirusz vége hiányzik.
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:  
A Királyfi és a Sors története erősen emlékeztet a magyar népmesék világára. Ha összehasonlítjuk velük, és a hagyományos mese jellemzőivel, számos közös vonást találunk. Szerepelnek benne beszélő állatok, vannak csodák, próbatételek, hiába említik Egyiptomot és Naharinát, helyszíne mégis meghatározhatatlan, a történelmi valósághoz vagy a korabeli mitológiához nincs sok köze, és a cselekmények ideje is elmosódott, in illo tempore játszódik le, ráadásul végletesen leegyszerűsítve. További egyezések a hagyományos európai mesékkel az olyan motívumok, mint a hosszú idő után megszületett várva várt fiú, a gyermek, akinek halálát már születésekor megjósolták, védekezés ellene elkülönítéssel, három veszély leselkedik a főhősre, a mostoha anya gyűlölete a másik házasságból született gyermek ellen, aki idegenben próbál szerencsét, szembeszáll a sorsával, titkolja kilétét, vagy a magas toronyból kimentett hercegnő, versengés a kezéért, segítők, emberfeletti feladatok.
 
Mindezek alapján valószínűnek látszik, hogy illik rá a mesék másik általános jellemzője, hogy ti. olyan tanulságos történet, melynek a végén a jó nyeri el jutalmát, vagy legalábbis megnyugtató módon rendeződik a főhős helyzete. Vagyis feltehetően a királyfi megmenekül a harmadik állattól is, és boldogan tér vissza Egyiptomba, hogy ott elfoglalja méltó helyét, és királyi pompában éljen feleségével élete végéig.
 
Az ókori egyiptomi irodalmi műfajok között a profán, prózai szöveggel írt elbeszélésekhez, ott is a fiktív történetek közé tartozik, mely élmény dús cselekményt mesél el. R.B. Parkinson meghatározása szerint az ókori egyiptomiak által a sDd „elbeszél” igével körülírt típusú szövegek közé tartozik, melyek általános jellemzője, hogy képzeletbeli, nem-funkcionális és nem megemlékezés jellegű történet. Ez a műfaj gyakran magába olvasztja más irodalmi műfajok elemeit, éppen ezért ezt tartja a legnyitottabb óegyiptomi műfajnak. Jelen esetben példa erre a királyfi által kitalált fiktív saját történet beépítése, mely az önéletrajzra példa.
 
Felmerül a kérdés, hogy vajon népmese lejegyzéséről, vagy műmeséről van-e szó. A Királyfi és a Sors történetének a papiruszon elfoglalt helye alapján megállapítható, hogy felnőttek számára szólt, szórakoztató történetnek tartották, de mivel az anekdotikus jellegű Joppa bevétele mellett szerepelt, mely III. Thutmoszisz nevezetes haditettét regélte el, feltehetően ezt is hasonlóan nagy becsben tartották. Minthogy pedig tudjuk, hogy voltak olyan műfajok, melyeket egyszerűen nem tartottak lejegyzésre méltónak, mint pl. a köznép körében elterjedt állatmesék, feltehetően ezt a megbecsülést érdemlő kategóriába sorolták, vagyis írnoki munkaként kezelték.
 
A történetből nem derül ki, hogy közelebbről milyen közönségnek szánták, és mivel befejezetlen, célját is csak találgatni tudjuk. A mesés jellegű történetek mindenesetre az Újbirodalom korában úgy tűnik, népszerűek lettek. Nyelvezetükben jellemző elemek alakultak ki, mint az jw vagy aHa.n segédigékkel kezdődő igei formák. Ezek voltak hivatottak az események előre haladtát kifejezni. Szívesen alkalmaznak bennük szójátékokat, a vájt fülűek számára jól érzékelhető nüánszokkal játszanak, de a történetek a hétköznapi emberek számára is könnyen követhetők, mivel általánosan ismert képekkel variálnak. Mindezek alapján talán megengedhető annak feltételezése, hogy Deir el-Medine valamennyi lakosának élvezetes történet lehetett.
 
Bárki magáénak érezhette tehát őket, hiszen szereplői típusok voltak, nem konkrét, a reális világból ismert személyek: a sors csapása elől menekülő ifjú, az odaadó feleség, a társadalmi különbségeket fenntartani akaró, de lányának mégis engedő előkelő, pontosabban király, a valóságtól elrugaszkodott lények, mint az óriás, és a Sors eszközei, a három állat, akik azonban a főhős jóságát megtapasztalva mégsem hajtják végre a nekik kiszabott tettet – legalábbis ketten visszakoztak a fennmaradt részben.  
 
A mese lejegyzése egyértelműen a Ramesszida korra tehető, a Naharinával feltételezett, természetesnek tekintett békés viszony és a torony beépülése alapján pedig feltehetően III. Ramszesz uralkodása, vagy az utána következő időszakra keltezhető. Ez olyan elemekkel is egybe vág, mint újegyiptomi nyelvezete vagy a sorsnak elrendeltség tényként való kezelése. Ugyanakkor azok az állandó elemek is megtalálhatók benne, melyek alapján feltételezhető, hogy egy jól ismert, általánosan elterjedt műfaj, a népmese szolgált mintául – a megtévesztésig megőrizték jellegzetességeit.
 
A királyfi története az egyiptomiak külföldről alkotott képéről is vall, amely a távoli Naharina esetében feltehetően a Medinet Habuban épített bejárati pülon alapján képzeli el az ottani palotát, és nem foglalkozik olyan apróságokkal, mint a nyelvi és társadalmi különbségek. Nincs szó határátlépésről, mint a középbirodalmi Szinuhe történeténél, és a cselekmény a királyi székhelyhez sem kapcsolódik. A meseíró feltehetően maga is csak felszínes ismeretekkel rendelkezett ezekkel kapcsolatban - a mese műfajában ez éppen hogy fölösleges is volt.
 
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Kalász István