Wenamon rovat: Beszélgetés dr. Schreiber Gáborral

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2011, April 15

 

Fáraók földjén
Wenamon beszélgető rovat / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2011 április 15.

 

A műsor témája
- Társasági hírek: hétfőn, április 18-án dr. Vanek Zsuzsanna tart előadást a Kom Trugán és Thébában folytatott ásatásairól .
Kérdéseink: 
-Tényleg szerették a fáraósírok építői a macskákat?
- Készítettek-e sír-listát az ókori egyiptomiak?
- Hány piramis van Egyiptomban?
Vendégünk: dr. Schreiber Gábor egyiptológus (ELTE Egyiptológia Tanszék)
 
 
Röviden az elhangzottakból
Thébában az utóbbi hetek viharos egyiptomi eseményei alatt is folytak a feltárások. Schreiber Gábor expedíciója a TT400 (Ha-Min) és TT179 (Nebamun) sir feltárásán dolgozott, melyek a nyugati part Gurna nevű területén találhatók, és az Újbirodalom korában készültek, de a későbbi korokban is sokan temetkeztek bennük.
 
Ha-Min sírjának a feltárását 2007-ben kezdték. A Ramesszida korban élő kincstári írnok sírhelye részben egy korábbi temetkezés helyén épült. Kora szokásának megfelelően egy udvarból nyílt. Sírkápolnáját festményekkel díszítették. A tulajdonost csak két évvel ezelőtt sikerült egyik felirat alapján azonosítani. Az idei évadban – többek között – a lejtős folyosó feltárását folytatták, melyben 9 méterig jutottak el. Nem lehet tudni, még milyen hosszú út vezet a sírkamráig.
A leletek között jelentősek például a Ptolemaiosz kori Halottak Könyve papiruszok, a Szótér temetkezésekhez kapcsolódó, illetve azokkal rokon Traianus-Hadrianus kori emlékek, vagy az ennél is későbbi Antoninus Pius kori érem. Két egészen különleges emlék is előkerült azonban a sírból. Az egyik egy amulettként használt, másfél méter hosszú Halottak Könyve papirusz, melyen a könyvnek csak az első fejezete olvasható, a további részeket üresen hagyták. A másik egy teljes Halottak Könyve szöveggel megírt vászon, mellyel egykor körbetekerték a múmiát.
 
Nebamun sirjának az ásatását az előző szezonban kezdték meg. Akkor fotódokumentáció készült róla, idén az epigráfiai munkákkal folytatódott a feltárás. Ez a sir III. Thutmoszisz fáraó korában épült, és úgy tűnik, két vezető művész irányításával folyt a kultuszkápolna díszítése. Ez a szokásoknak megfelelő tematikával a halotti szertartásokra és temetési menetre koncentrál a bejárat mellett mélydombormű, a falak többi részén szokatlanul gazdagon árnyalt festmények formájában.
 
A deir el-medinei macskák  
Az újbirodalmi fáraók – eltekintve a 18. dinasztia első uralkodóitól, akiknek egyelőre még nem sikerült kétséget kizáróan azonosítani a sirjait, székhelyük közelében, a Királyok Völgyében temetkeztek. A sírépítő munkások „az igazság helyén”, Deir el-Medinében laktak, és városuk mellett a sziklafalba vágott sírokban temetkeztek.
 
Ezeknek a kisméretű, de különleges gonddal festett síroknak a falán többször is látni „a ház úrnője” széke alatt ülő macskát, mely a kutatások alapján a női szexualitással állt kapcsolatban. Megtalálható azonban a macska férfiakkal is, így például II. Ramszesz korának egyik kiváló szobrásza, Ipui az ölében tartotta, sőt, kis kedvencét a túlvilági mocsári vadászatra is elvitte.
 
A macskák egy másik jellegzetes csoportja a sírfestményeken kandúrokat ábrázol, amint éppen levágják az óriáskígyó, Apophisz fejét. Ilyenkor Ré Napistent személyesítik meg. A macska isteni szférában kifejtett harcias tevékenysége középbirodalmi előképekre vezethető vissza. Az apotropaionokon (más néven varázskéseken) ugyanis már feltűnik a késsel harcoló macska képe.
 
Számos sztélé ismert Deir el-Medinéből, amelyeken két macskának hódolnak, hiszen a Rét megtestesítő kandúron kívül gyakori a városban a „szép/tökéletes (nőstény) macska”-pár. Egy Ashmolean Museumban őrzött sztélé szerint „szép nevükön” Atumnak és Rének is hívhatták őket, holott nőstények voltak (a szövegben mjjt ("macska") néven nevezték meg). Jellemzően azonban Ré szemének tartották őket, és ennek révén Hathorral azonosították. Így foghatták közre a szisztrumot is. Ilyenkor Hathor istennő Nebet-hotepet formájához kapcsolódtak.
 
Végül a városban és a királysírok törmelékei között is előkerült sok osztrakon. Ezeken a síma felületű kőszilánkokon sokféle rajz található, köztük macskák is. Itt természetes tevékenységük közben, mint például a patkányvadászat eredményeként a szájban lógó zsákmánnyal éppúgy megtalálhatók, mint emberi tevékenységet végezve. Ebből arra lehet következtetni, hogy a macskát az állatmesék figurái között is szívesen szerepeltették. Különösen gyakorinak tűnik az egerek szolgálatában megjelenítve. Ez pedig arra utal, hogy a keleti népmesékből jól ismert macska-egér háború története valamilyen formában már ekkor kedvelt mese volt.
 
A piramisok száma
A szabályos gúla formájú építményeket piramisoknak szoktuk nevezni. Az első piramis Egyiptomban a 3. dinasztia korában épült, Dzsószer fáraó rendeletére. Megvalósítását Imhotepnek köszönhetjük, aki címei alapján „királyi pecsétőr”, „főszobrász”, „építész” és „Héliopolisz főpapja” volt. Legfőbb hatalmat kifejező rangja azonban az „az első a király után” cím. Az ő irányításával alakították át Dzsószer eredetileg masztabának készülő sírját 4 lépcsős piramissá, majd növelték meg 6 lépcsősre.
 
A következő lépés Sznofru fáraó (4. dinasztia) idején következett be, akinek Dahsurban a Dőlt- és a Vöröspiramis őrzi emlékét. A szabályos gúlaforma kialakulásának a folyamatába engednek bepillantani, melyet utódai a három gizai piramis építményében tökéletes, és monumentális formában mutatnak be. Feltehetően Sznofru fáraó korában más céllal is épült piramis – 7 kisebb méretű, vidéki piramisról tudunk (pl. Szeila, Elephantiné). Ezek funkciója még ismeretlen, bár van, aki a király vidéki kultuszhelyeinek gondolja.
 
Hufu/Kheopsz fáraó korától a piramiskörzet köré épített előkelő temető masztabái között a királynék sírjai szintén gúla formában emelkedtek. Az 5. dinasztia idején tovább bővült a piramisegyüttes: kis kultuszpiramis épült a nagy mellett a királyi temetkezőhely körítőfalán belül. A temetkezésnek ezt a formáját azután évszázadokon keresztül megőrizték az egyiptomiak. Az utolsó piramis formájú fáraói sír Thébában épült, a 17. dinasztia korában, és egyik 20. dinasztia idején lejegyzett sírrablásokról szóló papiruszban említik. Később a meroé kultúra uralkodói szintén piramisba temetkeztek.
 
Tekintve, hogy számos királysír még ismeretlen, a már ma is száznál jóval több piramis mennyisége nem tekinthető véglegesnek. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a legtöbb piramis megrongálódott az évezredek alatt, így a még hiányzó piramisok nyilvánvalóan rendkívül lekopott állapotban lehetnek, és feltehetően csak az alapjaik fognak egyszer előkerülni – ha egyáltalán még fellelhetők lesznek.
 
Hasonló esemény történt Dzsehutimesz sirjának (TT32) a feltárásakor úgy két évtizede: Kákosy László professzor úr a sir feletti ásatás folyamán rézsutos falkezdeményre figyelt fel. Ekkor derült ki, hogy a Ramesszida sírok nem csak Deir el-Medinében épültek tetejükön kis piramissal, hanem a nemesi temetőben is. Minthogy pedig itt a feltárások során újabb és újabb piramisokra utaló nyomokat találnak, az egyiptomi piramisok száma meghatározhatatlan.
 
 
Thébai sir-kataszterek
A thébai temetőt az itt lakók az Óbirodalom korától folyamatosan használták. Nagy kiterjedése miatt hosszú ideig bőségesen lehetett válogatni a helyek között. Az Újbirodalom korától azonban, amikor az ország legrangosabb temetkezőhelyévé vált, kezdett annyira telítődni, hogy a sírok földalatti járatai gyakran egymásba nyíltak, az új sírhelyek korábbiakat is magukba foglaltak. Később, még nehezebben lehetett alkalmas helyet találni. Ekkor rendszeressé vált a régi sírok újrafelhasználása.
 
Mint Schreiber Gábor elmondta, a késői korban papi testületek osztoztak az egyes területek tulajdonjogai felett, és adták ki a temetkezési helyeket megfelelő díjazás ellenében a korabeli családoknak. Mindezekről pontos feljegyzéseket vezettek, és ezek egy részét a papiruszok megőrizték számunkra is.
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett