"Van még új a föld alatt" / Aquincumi Múzeum

Rádió: 
Tárlatról tárlatra
Adás dátuma: 
2010, May 24
Tárlatról tárlatra / Kontakt rádió (87,6 MHz)
2010 május 24.
 
A műsor felépítése:
I. Kaleidoszkóp / kiállítási hírek
II. Bemutatjuk / a budapesti Aquincumi Múzeum kiállításait
 
A műsor vendégei:
Dr. Zsidi Paula, Aquincumi Múzeum Igazgatója
Az egyetemen római és népvándorlás koros régészként végzett, és főként e két korszak találkozási pontja izgatta, a római és „barbár” kultúra egymásra hatása, egymás mellett élése. Első ásatása az aquincumi római vízvezeték pilléreinek feltárása volt, melyek ma a HÉV nyomvonala mellett láthatók. Az ásatás oly mértékben befolyásolta életét, hogy azóta is folyamatosan Aquincum feltárásán dolgozik ásató, feldolgozó régész, és igazgatói minőségében egyaránt.
 
Láng Orsolya, régész
A római kori provinciális régészettel foglalkozik, elsősorban urbanisztikai kutatásokat végez a feltárt leletanyagok segítségével. Terepmunkája is bőségesen akad, hiszen maga is sok ásatást vezet. Tervszerű ásatást vezetett például az elmúlt években, amikor az aquincumi enyvfőző mester házát tárta fel, de ásatásainak zöme megelőző feltárás, melyet a különböző beruházások tesznek szükségessé. A Magyar Régész Szövetség egyik alapító tagja.
 
Lengyelné Kurucz Katalin, közművelődési csoportvezető
1985 óta dolgozik a Budapesti Történeti Múzeum kötelékében, kezdettől fogva a tudományos ismeretterjesztéssel és az ezekhez kapcsolódó rendezvények szervezésével foglalkozik. Ő indította el Aquincumban a folyamatos, szervezett múzeumpedagógiai és közművelődési tevékenységet. Jelenleg az Aquincumi Múzeum közönségkapcsolati tevékenységét irányítja, és a kiadványok szerkesztését vezeti.
 
I. Kaleidoszkóp
 
Széchenyi emlékezete – 2010 május 3 – október 15
Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteménye (Bp, Roosevelt tér 9, III. emelet)
Gróf Széchenyi István, az MTA alapítója kerek 150 évvel ezelőtt távozott az élők sorából. Ennek a szomorú eseménynek az alkalmából az idei évet Széchenyi évnek nyilvánították, és az ország számos intézménye emlékezik meg róla. Az Akadémia programjai között is egyik kiemelkedő esemény ez. A programok fontos része ez az emlékkiállítás, melyben a nagy hazafi tudományok iránti elkötelezettségének a bemutatása központi szerepet játszik.
 
Az orvoslás története Galenustól Herczel Fülöpig – 2010 május 3-31.
Szeged, Somogyi Könyvtár Petőfi-telepi fiókkönytára (Szeged, Szántó Kovács János u. 28)
Még látható a két részből álló kamara vándorkiállítás, melyen az orvostörténeti áttekintést fantasztikus és mulatságos illusztrációk teszik változatossá a tematikus csoportokba rendezett szülészettel, ápolással, egészséges életmóddal, táplálkozással, gyógytornával, gyógynövényekkel, közegészségüggyel, járványokkal, fürdőkkel és gyógyvizekkel, homeopátiás gyógymódokkal, gyógyszerészettel, kórházépítészettel kapcsolatos régi és ritka könyvek illusztrációin és magyarázataiban, mint pl. a Tabernaemontanus fametszetei (1731) vagy Diószegi Sámuel magyar orvosi fűvészkönyve és Hugonnai Vilma grófnő által magyarra átdolgozott „A nő mint háziorvos” című kézikönyv (1907).
 
         „Schumann az álmodozó”. 200 éve születettt Robert Schumann német zeneszerző – 2010 05.27 – 06.22.
Szeged, Somogyi könyvtár (Dóm tér 1-4.)
A könyvtár a saját anyagában található anyag segítségével mutatja be a zeneszerző életét és munkásságát. A róla szóló régi könyvek és műveinek korai kottáiból készült válogatása a művész alkotásain kívül hétköznapjaiba és emberi és művészi kapcsolataiba is betekintést nyújt.
 
                Tóth József Füles Múltunk hídjai – 2010 május 18-június 20.
Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria (Templom u. 2-10) 
A fotókiállítás Magyarország legkülönbözőbb pontjain található hidakat mutatja be, jó összehasonlítási lehetőséget nyújtva a tér és idő eredményezte különbségek és hasonlóságok felfedezéséhez, és egyúttal olyan filozófiai gondolatok kifejezésére ad módot, mint a fizikai vagy szellemi „összeköttetés” megélése. Felidézi az őskori kezdeteket és a mai műszaki megoldásokat, de utal a nyelvészeti fogódzókra is, melyek például földrajzi neveinkben maradtak fenn.
 
Alvar Aalto házai - örök formák – 2010. május 20. – 2010. aug. 1
Budapest, Néprajzi Múzeum (Kossuth Lajos tér 12) 
A (M)ilyenek a finnek? (2010 február 27 – 2010 december 30) kiállítás-sorozat keretében ezúttal a 20. századi finn építészet és design egyik legjelentősebb alakjának a munkáiból rendezett kiállítást a Néprajzi Múzeum, mely makettekből, fotókból és dokumentumokból áll össze. Egyúttal és bemutatja formatervezési munkásságát, jellemző darabjait, szemléltetve a munkáiban megnyilvánuló funkcionalizmust A kiállításhoz a megnyitó napján építészeti szeminárium kapcsolódott, mely a kortárs finn építészet jeles képviselőinek az előadásában a jelentős művekről nyújtott további ismereteket, egyúttal lehetővé téve az interaktív eszmecserét.
 
Múltidéző mesterségek II. - Buczkó Zsuzsanna és Sirokiné Suller Terézia gyöngyfűzők kiállítása - 2010. május 18. – 2010. június 11.
Debrecen, Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6.) 
A kiállítás a gyöngyből készített ékszerek és ruhakiegészítők változatos sorát mutatja be, melyek sokféle hatást ötvöznek tudatosan vagy tudat alatt. Az iparművészet, népi műveszetek, sőt még az ókori művek hatása is – pl. az egyiptomi uzeh gallér formájában - észrevehető a kiállított változatos gyöngyanyagban.
 
Jó ruhában járni, kelni – 19-20. századi polgári viseletek - 2010. május 17. – 2010. augusztus 29.
Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum (Erzsébet sétány 1)
A Múzeum két állandó kiállítása (Szellem a tárgyban … és Látványtár és Tudástár) mellett folyamatosan rendez időszakos kiállításokat. A polgári viseletet bemutató legújabb tárlat a napokban nyitotta meg kapuit, és a 19-20. századi polgári viseleteket saját gyűjteményén túl a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum anyagával bővítve mutatja be.
 
Várnai Gyula kiállítása - 2010. május 22 - 2010. augusztus 29.
Budapest, Ernst Múzeum (Nagymezõ u. 8.) 
A műcsarnoknak ez a kiállítóhelye rendszerint a kortárs középgenerációs művészek egyéni kiállításainak helyszíne. Most Várnai változatos médiumhasználatot alkalmazó művészetének bemutatására vállalkoztak, elsősorban a művész új munkáin keresztül, melyek valójában olyan tárgyegyüttesek, kollázsok, melyek egyszerű használati tárgyakból állnak össze művészi kompozícióvá – mintegy a talált tárgyak és helyzetek újrahasznosításának újfajta esztétikája.
 
A Bethlenek – A fejedelem diplomatájától a XX. Századi egyetemi tanárig - 2010. május 20. – 2010. augusztus 29.
Sárospatak, Rákóczi Múzeum (Szent Erzsébet út 19) 
A fejedelmi család bemutatásán keresztül hazánk történelme új arcát mutatja meg, melynek távlatán keresztül a történelmi tendenciák világosabban kirajzolódnak. Dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. A kiállítás egy programsorozat része, mely a Pataki nyár 2010 nevet kapta. 
 
Az erények nyomában - 2010. május 18.tól  
Esztergom, Vármúzeum (Szt. István tér 1.) 
A kiállítást kedden 17 órakor Dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitja meg. A megnyitót követően az esztergomi Studioloról szóló könyvet a szerzők dedikálták. Az utóbbi időben a szakmai viták kereszttüzébe kerültek az esztergomi érseki palota Studiolójának falképei. A nagy kérdés az, hogy vajon lehetnek-e Sandro Botticelli munkái. Wierdl Zsuzsanna restaurátor, Prokopp Mária művészettörténész és Vukov Konstantin építészettörténész közös munkája ugyanis ezt látszik alátámasztani. Véleményüket egy 180 oldalas könyvben indokolták, melynek dedikációja zárja a megnyitót. A műhöz dvd-mellékletként Kútvölgyi Katalin A Mértékletesség nyomában című dokumentumfilmjét csatolták.
 
Táguló – Két világ határán – Bátrofi Andrea grafiaki installációja - 2010. május 21. – 2010. július 10.
Budapest, Millenáris (Kis Rókus u. 16–20.)
A padlástérben megrendezett kiállításegy komplex élményt nyújtó, érzéki és meditatív szellemi utazásra hívja a látogatót egy labirintus rendszer segítségével. A 3 teremben fokozatosan táguló világ először egyedi fotó-grafikákat jelenít meg, majd hátulról megvilágított, ún. lentikuláris munkák, aztán 3D hatású képek láthatók, végül a széles vásznon már mozgóképek váltják egymást. A kiállításon a dimenzióváltások közvetlen és közvetett világa kezd kitárulkozni, hogy a látogató hazatérte lelki szemei előtt még tovább tárulhasson.
A Piros Fekete Galériában a „Hermész füle” május 30-án zár.
 
Victor Vasarely hatása - 2010. május 21. – 2010. június 19
Pécs, Vasarely Múzeum - Janus Pannonius Múzeum (Káptalan u. 4.) 
A városban 1907-ben született festő 1930-tól Franciaországban élt, ahol művei komoly elismerést nyertek, és követőkre találtak. Közben sem felejtkezett azonban meg hazájáról, és amikor a 60-as évektől módja nyílt rá, komoly erőfeszítéseket tett az emigrációban élő művészek és a szülőföld közötti kapcsolat újjáélesztésében. A tárlaton a PTE-MK Média és Alkalmazott Művészeti Intézet és az Aix-en Provence-i École Supérieure d'Art jelenlegi és volt hallgatóinak munkáit mutatják be.
 
Első Székelyföldi Grafikai Biennálé - 2010. május 18. – május 30.
Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum (Erdély - Sfintu Gheorghe / Szabadság tér 2)
A kiállítást Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitotta meg, majd Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke méltatta. A tavaly meghirdetett nemzetközi versenyre 10 országból 283 képzőművész 693 alkotása érkezett be a hagyományos vagy kísérleti grafika kategóriákban.  A kiállításon ezek közül lehet egy színvonalas válogatást megtekinteni, mellyel szeretnének hozzájárulni a kortárs grafikai törekvések megismertetéséhez és népszerűsítéséhez, és a régió grafikai törekvéseinek a nemzetközi trendekbe való bekapcsolásához.
A Múzeumnak egyébként jelentős régi könyv és sajtóanyaga, pliocén- és negyedkori emlősfauna kollekciója, lepke- és botanikai gyűjteménye van. Régészeti kiállításán a térség 35 000 évnyi tárgyi kultúráját mutatja be, történelmi anyaga pedig a székely rendek középkori katonáskodásának az emlékanyagától az 1848-as relikviákon a bútor- és üvegkollekcióig igen széleskörű ismereteket nyújt. Néprajzi gyűjteményében a 17–18. századi úrihímzések, jelentős kályhacsempe- és kerámiakollekció, a festett és faragott régi bútorok és a valamint a hagyományos népi gyermekjátékok kiemelkedők. A Múzeumnak 5 külső egysége is van.
 
Előzetes: 
Közeledik június 19, alig egy hónap múlva itt lesz a Múzeumok éjszakája, melyen az ország számos múzeuma éjszaka is látogatható lesz, sőt, a szokásostól eltérő programok sokaságával fogadja a betérőket. Ebben a széles spalettában most a Kecskeméti programokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Ennek címe: „Egy éjszakás kaland a múzsákkal”, és 18 és 24 óra között több helyszínen is zajlik. A programajánlat olyannyira bőséges, hogy azt a Barangoló / "Ajánló" rovatában adjuk közre.
 
 

II. Bemutatjuk

"Van új a föld alatt….: Válogatás a 2009. év legszebb budapesti ásatási leleteiből". Fókuszban az autópálya feltárások - 2009. november 18. - 2010. június 13
Az Aquincumi Múzeumban immár hagyománnyá vált, hogy minden évben bemutatják az előző évi feltárások anyagának egy csoportját. Idén 14. alkalommal rendezték meg, és több mint 280 tárgyat állítottak ki, melyek a korábbiaktól eltérően, az őskortól a középkorig terjedő teljes időszakot képviselik. Zömük az M0 körgyűrű építéséhez kapcsolódó feltárások során került a felszínre, gyakorlatilag a Soroksártól Törökbálintig terjedő teljes szakaszon. Mivel szokatlanul nagy anyagról van szó, két helyiséget rendeztek be. A kiállítás a lelőhelyek topográfiai rendjét követi. A látogatók és a kivitelezők – hiszen ők is kíváncsiak az ásatások eredményeire – megnézhetik például azt a különleges szkíta sírt, melyben anya és lánya együtt nyugodott. Az együttest egészben kiemelve, rekonstrukciós rajz kíséretében mutatják be. Néhány további kiemelkedő lelet: Egyik vitrinben a harangedényes temető gazdag férfijának az aranylemezes mellékleteit, egy másikban az avar temető fegyvereit, öveit, edényeit, vagy az Árpád kori falu rekonstrukcióját és leleteit lehet megtekinteni. A 2. teremben a szarmata település és az aquincumi polgárváros temetőjének emlékei, és a Hajógyári sziget középkori uradalmi központjának eszközei láthatók, de itt nyert elhelyezést az az érem is, mely elárulta L. Orsolyának a polgárváros keleti falának a helyét.
A beszélgetés során a régészek terep- és feldolgozó munkája mellett ismeretterjesztő tevékenységéről is szó volt. 
 
Romkert  (április 15 - október 31)
A római kori város maradványai lényegében az 1960-70-es évek során nyerték el jelenlegi alakjukat, amikor az ásatások során felszínre került maradványokat konzerválták és megerősítették. A tájékozódást térképek segítik, a jobb megértést a kronoszkópok, vagyis azok a szerkezetek, melyekbe beletekintve az épületek rekonstrukciós képét lehet látni. Az időjárási viszonyok miatt a romkert tavasztól őszig látogatható, éppúgy, mint a területén kialakított többi kiállítás. A régi kiállítási épület minden évben új tárlattal várják a látogatókat. Idén "Az aquincumi régészet regénye". Az aquincumi ásatások története a kezdetektől napjainkiga római kori feltárások történetét, a régészek munkáját mutatja be, természetesen számos lelet segítségével. A kert két másik, római kori épületében is berendeztek kiállítást. A Dirké-ház a vakokat és gyengénlátókat várja a Tapintható régészet kiállítással, míg a kétpilléres új épületben a városnézéstől kitikkadt, kicsit felüdülni vágyó gyerekeket várják idén az Ókori játékokat bemutató kiállítással. A romkertbe látogatók azonban nem csak az épületek maradványaival, és a bennük talált emlékek egy részével ismerkedhetnek meg, hanem a korabeli élet különböző mozzanatait is alaposabban tanulmányozhatják személyes élményeik alapján – ugyanis megrendeznek több ünnepet, most például május végén a Floraliát virágkötészettel, hagyományőrző programokkal. Majd költő- és dalnokversenyen, színházi előadásokon, nyári táborokon is részt lehet venni. Az iskolai csoportokat pedig változatos osztályfoglalkozások várják.
Óbudán máshol is vannak olyan lelőhelyek, melyeken érdemes körülnézni – látogatás előtt azonban célszerű időpontot egyeztetni a Múzeum dolgozóival, mivel nem mindegyik tart folyamatosan nyitva.  
 
A tárlatok helyszíne:
Budapest, BTM Aquincumi Múzeum (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)
Az Aquincumi Múzeumnak egyszerre több helyen is van kiállítása. Az évtizedek óta ismert és gyakran látogatott kiállítási helyeken – elsősorban a polgárváros romkertjén - kívül 2008. szeptember 20. óta új épület is áll a Múzeum rendelkezésére. Ez lehetővé tette, hogy állandó kiállítás is nyílhasson, mely több részre oszlik. A Róma Aquincumban elnevezést kapta. A gyűjtemény egyik büszkesége, az aquincumi orgona látható az egyikben: a Kr.u. 3. századi hangszer eredeti alkatrészei, melyet a római kori zene bemutatása és az orgona rekonstrukciója egészít ki. A következő a Hajógyári szigeten épült helytartói palotából származó mozaikok, falfestmények és dísztárgyak exkluzív válogatását mutatja. Ilyen épületet is alig féltucatot találtak eddig a római birodalom területén. Az új múzeum újdonsága az Aquincumi Látványtár is, melyben 40-50 m2-es területen kb. 1500 tárgy lett kiállítva. Egymás mellett és felett sorakoznak, üvegszekrényben elhelyezve. Leltárkönyvi lapokkal tekinthetők meg, melyek segítségével a mindennapi, ünnepi … vagy akár rituális és mezőgazdasági eszközök is könnyen felfedezhetők. A tárgyak Budapest történetét a pattintott kőkorszaktól a népvándorlás koráig kísérik végig, bemutatva az anyagi kultúra változását, a folyamatos eszközhasználat átalakulását. A Múzeum nagy terve, hogy a Római városfal vonalában modellezni tudják az egykori városfalat, ezzel téve szemléletesebbé a római kori város kiterjedését. A modellfal és az új épület között pedig új kiállítási teret nyernének, melyben további kiállítási lehetőségekre nyílna alkalom – ide terveznek egy ház rekonstrukciót, melyet bejárva valóban az ókorban érezhetnék magukat a látogatók. Egy másik terv a virtuális élménytér, melyben számítógépek segítségével a lakberendezéstől az öltözködésig sok mindent ki lehet majd próbálni. 

Ha kíváncsi vagy, a részletekre itt meghallgathatod!

 


Zenei betétek: Nox, Forogj világ!
                           Nox, Százszor ölelj!
                    Nox, Ébredj fel!
                           Desperado, Táncolj!

Szerkesztő-műsorvezető:
                          dr. Győry Hedvig
Zenei szerkesztő: Király Hedvig
Technikai munkatárs: Tóth Lázár 

 A műsor a KKDSZ támogatásával készült.