Kép: Lebstück Mária, Egykorú rajz után.
Élte dióhéjban: Lebstück Mária 1830.08.15-én született Zágrábban. Apja Lebstück Károly horvát kereskedő volt, anyja pedig az osztrák Baltasar Simuni báró húga. A lány 13 éves korától a császári ezredes nagybácsi bécsi palotájában élt. A 48-as forradalom első napján (1848.03.13) kalapot venni indult, de a forradalmár ifjakhoz csatlakozott, és a bécsi ifjakkal együtt küzdött Karl néven még októberben is. A bécsi forradalom bukása után kalandos úton menekült húgához, aki Győrben egy jómódú mészáros felesége volt, majd ismét férfiruhában először a német légióba jelentkezett, majd a tiroli vadászokkal harcolta végig a téli hadjáratot Görgey Artúr seregében. 1849 január 17-én hősiesen küzdött a Turcsek melletti csatában, amiért fővadász lett. Februárban Guyon Richard segédcsapatába sorolva harcolt a vadászokkal Branyiszkó bevételéért (febr. 5.). Amikor a foglyokat Debrecenbe kísérte, többen felismerték közöttük. A kápolnai csatában (febr. 26-28) Dembinszki alá rendelték egységét, aki a csatában megsebesült tisztet hősiességéért hadnaggyá léptette elő. Áthelyezése előtt, az április 2-i hatvani csatában tenyerébe bajonett szúrást kapott. Már a Miklós-huszároknál (9. ezred) kapta a parancsot, hogy 23 szekér lőszert szállítson Szolnokról az ostromlott Komáromba. Tette sikerét főhadnagyi ranggal ismerték el. Május 18-án, Buda ostrománál megismerte a 2. hadtest parancsnokát, Jónák József tüzér őrnagyot. Júliusban már a Szeged felé visszavonuló csapatban Dorozsmán eskette össze őket a tábori lelkész. Augusztus 18-án, Facset környékén estek fogságba. A többi tiszttel együtt az aradi vár foglya lett, és ott született meg fia, Jónák Pál, aki később szobafestő lett. Az apa csak a keresztelőjén látta, vasba verve – 16 évi fogságra ítélték, de 1856-ban kegyelmet kapott, és később mérnökként dolgozott Ganz budai gyárában (halála: 1875.09.27). Máriát Horvátországba internálták, ahol gyermekével visszatért a szülői házba. Három évvel később Győrbe ment, ahol Parsché Gyula festővel, egykori honvédtársával kötött házasságot. 12 évvel később Komáromba költöztek. Férje halála után, 1870-ben Budán, majd 1880-ban Újpesten telepedett le, ahol fiával élt haláláig. Mosónőként kereste kenyerét.
A 48-as emlékünnepségek alkalmával azonban régi egyenruháját magára öltötte, az aradi vértanúk szobrainak a leleplezésére elment Aradra, és minden évben elzarándokolt a budai vár ostromakor elesett magyar vitézek sírjához. 1891-ben a 48-as kiállításon néhány napig honvéd egyenruhájában Kossuth szobáját őrizte. Ekkor találkozott Jókai Mórral, aki 1892 márciusában megírta élete történetét a Pesti Hírlapban. 1892. május 27-én halt meg, és 1894 szeptember 21-én Újpest városa díszsírhelyet adományozott neki. Újpesti házukon (Csokonai utca 4.) pedig 1935. március 15-én emléktáblát helyeztek el.
Műve:
Hegyaljai Gyula: Mária főhadnagy emlékiratai 1848-49-ből. Hadtörténelmi Közlemények, 1935. 130-141. = Lebstück Mária: A forradalomhoz mindjárt csatlakoztam. (Küzdelem, bukás, megtorlás. Emlékiratok, naplók az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végnapjairól. 1-2. Szerk. Tóth Gyula. Bp. 1978. 403-420.)
Irodalom:
Regényes történet, Leibschütz Mária, a szabadságharc hősnője életrajza. Komáromban főhadnaggyá léptették elő. Komáromi Lapok, Repertórium, 1881. 2. évfolyam október.
Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Bp. 1893.
Jókai Mór: Emléksorok. Napló 1848—49-ből. Magvető Kiadó. Bp., 1980. 134—136
Jókai Mór: A női honvédhadnagy (Pesti Hírlap, 1892. 20. 22. sz.)
Jókai Mór, A nő-honvéd (Pasché Lebstück Mária) temetése. 1848-1849. Történelmi Lapok. 1892. 6-7. sz. 112.
Pálffy Ilona: Nők a magyar függetlenségért, Budapest, 1952.
Csiffáry Gergely, Mária főhadnagy
Huszka Jenő – Szilágyi László: Mária főhadnagy (operett, 1942)
Dénes Géza: Károly hadnagy úr. = Országhatár. 1998. 7. 40-41.
Csécs Teréz: Adatok Lebstück Mária és Julius Pasche győri éveihez, Arrabona 43/1. 2005, 375-.
|
|
|
|
Csatlakozás a forradalomhoz
Bécsben tartózkodtam 1848-ig, a forradalom kitöréséig, melyhez mindjárt kezdetben, nevezetesen március 13., 14. és 15. napján hozzácsatlakoztam. […] Egy ismerősömhöz szaladtam, aki egy cipészmester volt, és nekünk is dolgozott. Elmondtam neki abbeli erős elhatározásomat, hogy csatlakozom a forradalomhoz, és részt akarok abban venni. Minthogy kevés pénzem volt, eladtam a fülbevalómat, a cipészsegédtől egy kabátot és pepita nadrágot vásároltam, a mestertől pedig egy férficsizmát, aki ráadásul egy inget és alsónadrágot is adott. A felesége pedig lenyírta a hajamat férfimódra. Sebesülés Verpelétnél meg kellett rohamoznunk egy majorságot, melybe osztrák vadászok fészkelték be magukat. Ebben a csetepatéban egy golyó horzsolta a fejem jobb oldalát. A kötözőhelyre vittek, és első segélyben részesítettek. Azután a többi sebesülttel együtt Egerbe jutottam, ahol a barátok kolostorában szállásoltak el. Itt lett a titkom leleplezve. Törzsorvosunk, Lumnitzer, mikor a sebemet kötözte, kénytelen volt csuromvér ingemet lehúzni rólam, és meglátta keblemet. Azt mondta csodálkozva: „Az ezer szentségit! Hiszen a mi Károlyunk tulajdonképpen leány!” – „Ezer ördög, doktor! Kötözzön be és ne csináljon feltűnést a dologból.” – A kötözés után még negyvennyolc órát ott maradtam, azután bár sebesült voltam, egy nyolcvanhat főből álló sebesült szállítmányt adtak kezemre, hogy vezessem őket Tiszafüredre és onnan Miskolcra, onnan pedig Gyöngyösre. Az esküvő A tábori lelkész Jónákkal megesketett. Az esküvő után mindjárt magamra öltöttem egyenruhámat. A nászlakoma Dorozsmán volt. Itt hirtelen rajtunk ütött az ellenség, úgyhogy az ablakon kellett menekülnünk. Mégis magammal vittem szalvétába kötve egy egész túrós rétest, és a ló nyergéhez kötöttem. A hazatérés Édesanyám és testvéreim nagy örömmel fogadtak, miután már hét évig távol voltam. Csak egy fivérem, aki az olasz hadjáratból jött, melyet a Don Miguel században harcolt végig, szemrehányásokkal és szidalmakkal fogadott, és gyermekemmel együtt az első emeleti ablakból ki akart dobni, amiért a magyaroknál szolgáltam. Édesanyám közbenjárására a fivérem mégis kibékült velem. A lakosságtól is igen sokat kellett szenvednem. Az utcán kövekkel és sárral hajigáltak meg, és vízzel öntöttek le, úgyhogy már az utcára se mehettem. Utánam kiabáltak. Édesanyám akkor elment Jellasich bánhoz, és mindezt elpanaszolta. […] Másnap mindenhol német, horvát és olasz falragaszok jelentek meg, melyeken szigorúan tiltva volt a hazáért felkelőket, legyen az férfi vagy nő, sértegetni. Inkább büszkék legyünk rá, hogy horvát nő, bár ellenséges táborban, ilyen vitézül küzdött. Ezen tilalom következtében azontúl mindenkitől és mindenkor nyugalmam volt. |