Palócmúzeum / Balassagyarmat

Rádió: 
Tárlatról tárlatra
Adás dátuma: 
2014, Április 7
Tárlatról tárlatra / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2014. április 7.
 
A műsor felépítése:
I. Kaleidoszkóp / kiállítási hírek
II. Bemutatjuk / Palóc Múzeum, Balassagyarmat
 
 
A műsor vendége:
Lengyel Ágnes múzeum igazgató, néprajzkutató
 
 
I. Kaleidoszkóp
Budapest, Néprajzi Múzeum (Kossuth tér 12.)
Csendéletek a Székely Partiumban. Kutatók a terepen I. – 2014. március 15. - 2014. augusztus 31.
A tárlat egyik fele a Székely Partium – Segesvártól északra, a két Küküllő által közrefogva, a szász- és székelyföld határán fekvő 15 település – lakóinak épített környezetét mutatja be felmérési fotókon, építészek és építészhallgatók rajzain. Másik része az itt élő emberek mindennapjait tárja fel, szintén fényképes dokumentáció alapján. Ezeket a felvételeket Gebauer Hanga, a Néprajzi Múzeum muzeológusa készítette. A felmérés 2004 óta folyik Csajbók Csaba építészmérnök vezetésével. A terület néprajzi felkutatása és értékeinek dokumentálása azért is rendkívül fontos, mivel a Néprajzi Múzeum archívumában rendkívül kevés anyag található róla: öt tárgy és valamivel több kézirat.  A tárlat egy sorozat induló kiállítása, mely a múzeum terepmunkáit, kutatási módszereit és eredményeit mutatja be vizuális eszközökkel.
 
Mórahalom, Tóth Menyhért Könyvtár és Közösségi Ház (Röszkei út 2.) 
Villából hajlított szobrok – 2014. március - 2014.április
Egy interneten látott videó különös szobrok készítésére indította Rutai Zoltánt: villák és kanalak hajlítgatásával figurákat készít. A kezdetben ajándéknak szánt művek azóta sorozatban készülnek, a család és ismerősök biztatásai közepette, a tevékenység pedig hobbiként él – közel 100 alkotás készült eddig: bogár sorozat csótánnyal, szentjánosbogárral, szöcskével, tücsökkel és imádkozó sáskával, foglalkozások fodrásszal, talpmasszőrrel, fazekassal és pékkel, illetve sportoló sorozat kosárlabdázóval, focistával, olimpiai lánggal futó alakkal, búvárúszóval, de önálló darabok is vannak, mint például a Forma-1-es autó. Most a Mórahalomra látogató turisták is megnézhetik.
 
Budapest, Vigadó Galéria (Vigadó tér 2.)
Schrammel Imre életmű kiállítása – 2014. március 21. - 2014. június 29.
Schrammel Imre (1933-) munkássága szoros kapcsolatba került a hazai porcelángyártással, melyben formai, díszítő és technikai újításokat egyaránt fűződnek nevéhez, szimpózium vezetői munkássága pedig mindezek átadását, bővülését és a hazai és nemzetközi eredmények megismerését segítette elő. Első, hollóházi korszakából például a bohóc figurát lehet látni, majd húsz évvel későbbi herendi időszakából többek között a jelmezes porcelán Pestisdoktor van kiállítva. Az épületkerámiaként beépített művekről természetesen fotódokumentáció árulkodik. Kiállított művei munkásságának alakulásán, művészeti tevékenységének folyamatán kívül élete eseményeibe is betekintést engednek, például a Csúnya csirke és a Cselló nevű dakszli kutya kompozícióin keresztül.
 
Budapest, Vigadó Galéria (Vigadó tér 2.)
Makovecz – „… összekötni az eget és a földet…" – 2014. március 16. - 2014. szeptember 21.
A tárlat Makovecz Imre (1935-2011) legkiemelkedőbb munkáit gyűjti egybe mintegy 60 tablón fényképek, rajzok és írások, valamint 30 tárlóban makettek, skiccrajzok, személyes munkaeszközök segítségével, hogy rajtuk keresztül bemutassa életét, annak legfontosabb szakmai állomásait. Bemutatásra kerül például a sevillai világkiállítás magyar pavilonja, a paksi katolikus templom és a visegrádi Erdei Művelődési Ház vagy a felső-krisztinavárosi Szent Mihály templom terve. Köztük falmatricákon saját kézírású idézetek töltik ki a teret, mivel az emlékkiállítás egyúttal a mester alakját is felidézi, akit tanítványai szeretetre méltó személyiségként, lenyűgöző kisugárzású emberként éltek meg. Az információk átadását három film is segíti: Szerelmes földrajz sorozat portréfilmje, Oskó Judit összeállítása és Dárday István 3 perces animációja. 
 
Budapest, Műcsarnok (Dózsa György út 37.)
derkó.pécsi.2014. A Derkovits Gyula képzőművészeti és Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok kiállítása – 2014. március 30 - 2014. április 27.
A fiatal képzőművészeket mintegy fél évszázada támogató ösztöndíj pályaműveiről a hagyományoknak megfelelően idén is a Műcsarnokban ülésező kuratórium döntött. A korábbiaktól eltérően azonban most a tárlaton nem a tavalyi év ösztöndíjasainak az alkotásait mutatják be, hanem az idei évben ösztöndíjban részesülő fiatal művészek mutatkoznak be a beküldött alkotásokon keresztül. Szintén újítás, hogy velük együtt a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjban részesülők munkáit is kiállítják, lehetővé téve az őket foglalkoztató szakmai kérdések minél korábbi megismertetését.  
 
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria (Szent György tér 2.)
Derkovits Gyula 1894-1934. A művész és kora – 2014. április 3. - 2014. július 27.
A mintegy 200 Derkovits-festményt és grafikát bemutató tárlat a művész alkotásain kívül azt az alkotó környezetet is feltárja, mely műveinek ihlető forrása, befogadója vagy egyszerűen csak kísérője volt. Korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, valamint német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák mesterek alkotásai nyújtják ehhez a körképet. A monografikus és korszakfeldolgozó kiállítás ez esetben azért is szükséges volt, mivel Derkovits személyében kifejezetten olyan alkotóról van szó, aki kora képzőművészetében alaposan tájékozódott, abból és a hagyományokból tudatosan merített, beépítette a fotó, a film, a karikatúra és a plakát eszközeit, művein sajátosan egyéni kompozíciókká kovácsolva őket. A tárlat ugyanakkor felveti a művész megítélésének változásait a történelem különböző korszakaiban, a politikai elkötelezettség és a nélkülöző proletár művész mítoszát.
 
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria (Szent György tér 2.)
Lépésváltás. Az 1945 utáni magyar művészet – 2013. december 16. - állandó
Az 1945 utáni magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk, művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának a láncolata. Az újrarendezett kiállítás történeti távlatban igyekszik bemutatni őket, hogy a párhuzamosan élő hazai irányzatok, a történeti folyamatok és ezek viszonyulása az európai művészvilághoz követhető legyen. A korszakban kiemelkedő szerepet kapnak a művészeti kiállítások, melyek gyakran művészettörténeti meghatározó eseménnyé váltak, itt jelenítették meg a művészek elveiket – a szellemi kapcsolatok, elvek mentén alakultak. Párhuzamosan éltek / élnek az eltérő stílusirányzatok, mint az absztrakt, posztszürreális, avantgárd vagy éppen természetelvű művészet. A 60-as években például az avantgárd került dialógusba a szocializmus tűrt modernizmusával, míg a 80-as években az új expresszív festészet az underground jelenségekkel. De itt is, ott is egyedi, kiemelkedő teljesítmények jöttek létre. A 11 000 darabot számláló gyűjteményből kiválasztott művekkel a rendezők a művészeti szemlélet fordulataira, a piac átértékelő szerepére és az intézményi rendszer átalakulására is fel kívánják hívni a figyelmet.
 
Baja, Nagy István Képtár (Arany J. u. 1.)
Pump Károly jubileumi kiállítása – 2014. március 28. - 2014. július 12.
Pump Károly fotóművész 40 éves életmű-kiállításával a Múzeum egy olyan vezető kortárs fotográfus művészete előtt tiszteleg, aki a város soknemzetiségű jellegéhez híven alkot, követi a bajai fotóművészet Bérci László által képviselt hagyományát, a Rudnay-kör művészeti törekvéseit, ugyanakkor egy reneszánszát élő művészeti műfajt képvisel nemzetközileg is nagyra becsült kortárs alkotóművészetével. A Leonardo da Vinci Mobilitás Európa-projekt vezető fényképésze 2009 óta. A tárlattal egyúttal a Múzeum arra is törekszik, hogy az újonnan alakuló, széles látókörrel rendelkező, értékteremtő, értékápoló, tárlatlátogató, műgyűjtő generáció ízlését formálja.
 
Budapest, Budapesti Történeti Múzeum (Szent György tér 2.)
Festők a tükörben. Magyar önarcképek az Uffizi Képtárból. In memoriam Boskovits Miklós – 2014. március 21. - 2014. 2014. július 20.
A firenzei Uffizi képtár 1650 darabból álló művészönarckép gyűjteményében 21 magyar művész 24 festményével találkozhatunk. Rómáb 2013-ban megrendezett magyar-olasz kulturális évad egyik legjelentősebb eseményeként mutatták be ezt a válogatást, mely most hazánkban is látható lett. Olyan magyar festők arcképei tekintenek ránk, mint Markó Károly, Nemes Eliza, Csók István, Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula, Lakner László ... Az első magyar festmény 1872-ben került ide, az utolsók – e kiállítás alkalmából készültek el az Uffizi Képtár számára: Keserű Ilona és Fehér László önarcképei. A művészeket az Uffizi Galéria felkérésére a Magyar Nemzeti Galéria szakemberei választották ki. A BTM tárlatán az önarcképek mellett ugyanannak a művésznek egy-egy reprezentatív, hazai gyűjteményben lévő alkotása is megtekinthető, és megismerhetők az önarcképek Firenzébe kerülésének a történetei is eredeti dokumentumok, levelek és fotók révén.
 
Szeged, Somogyi Könyvtár (Dóm tér 1-4.)
120 éve született Bohuniczky Szefi írónő, emlékiratíró – 2014. március 17. - 2014. április 17.
Bohuniczky Szefi (1894-1969) írói pályája a két világháború közé esik. Schöpflin Aladár fedezte fel, Móricz volt legfőbb mestere és bíztatója, Németh László méltatta tehetségét. Irodalmi szalont tartott fenn, ahol hetente összejöttek a Nyugat köréhez tartozó írók. Kétszer nyerte el a Baumgarten-díjat.
Egyiptomi tájak, egyiptomi emberek – 2014. április 3. - 2014. április 30.
Dr. Karancsi Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Pedagógusképző kar, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék vezetőjének geográfus terepgyakorlatain és egyiptomi utazásain készített képei Egyiptom földtani alakzatai mellett művészeti emlékeit is bőségesen megörökítették. A tárlaton számos kép mutatja be az óegyiptomi és az iszlám művészet emlékeit, a Szahara változatos világát és a Nílus mentén élő egyszerű emberek életét.
Mindent Egyiptomról, képzeletbeli utazás a fáraók birodalmába – 2014. április 3. - 2014. április 26.
Kamara-kiállítás formájában bemutatásra kerültek a könyvtár egyiptomi könyvei, albumai és folyóiratai, és zenei- meg filmajánlók is találhatók.
 
Szeged, Somogyi Könyvtár / Szent-Györgyi Albert Agóra Gyermekkuckó (Kálvária sugárút 23.)
Újabb kockás históriák – 2014. április 1. - 2014. április 30.
A tavaly útjára indult képregény sorozat újabb magyar történelmi alakokat és korszakokat jelenít meg Kasza Magdolna grafikus Magyar Sándor forgatókönyvei alapján készített rajzaival. Most Mátyás király élete és uralkodása látható történeti hitelességgel, ám könnyedén befogadható formában.  
 
 
Előzetes:
Budapest, Szépművészeti Múzeum (Dózsa Gy. u. 41)
Toulouse-Lautrec világa. Litográfiák a Szépművészeti Múzeumban (1891-1901) – 2014. április 25. - 2014. augusztus 24.
A Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901) sokszorosított grafikáiból összeállított kiállítás a művész életének utolsó tíz évét öleli fel. Első plakátját, ami egyúttal első litográfiája is volt, ugyanis 1891-ben alkotta, és ez a technika élete további részében meghatározóvá vált. 368 lapból álló sokszorosított grafikai életművet eredményezett. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében a mester több mint 200 litográfiája változatos műfaji formában jelenik meg: plakátok, könyv- és folyóirat-illusztrációk, borítótervek, színházi műsorok- és szereposztások, kottacímlapok és két rajz (A Moulin Rouge bálterme, Mlle Cocyte énekesnő portréja). Toulouse-Lautrec grafikai munkásságának átfogó áttekintését a tematikai sokszínűség is lehetővé teszi, így a tárlaton ennek mentén fogják bemutatni: a 19. század végi szórakoztató ipar színhelyei, a legnépszerűbb sztárok, a színházi élet, a bordélyházak világa, a mester baráti köre és a társasági élet egyéb színhelyei. Korabeli dokumentumok, fotók, zenei betétek és filmrészletek a gyűjtemény létrejöttének a történetébe és a korabeli Párizs hangulatába is betekintést engednek majd.
 
 
 
II. Bemutatjuk
A bölcsőtől a sírig – Paraszti ünnepek és hétköznapok Nógrád megyében
 
Tudós köznemesi könyvtár – Nemzeti történelmünk tüköre
 
Palócház
 
Látványtár
 
 
A tárlatok helyszíne:
Balassagyarmat, Palóc Múzeum (Palóc liget 1.)
 
 
 
Ha kíváncsi vagy a részletekre itt meghallgathatod!
 
 
Zenei betétek:
Palóc verbunk gyermek szóló, Néptáncórák a Biharival
Palóc út – Hollókő (Magyar Nóták)
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Zenei szerkesztő: Király Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza
 
 A műsor a KKDSZ támogatásával készült.