A sólymok és a Habsburgok

A sólymok és a Habsburgok
 
Egy történet szerint a család egyik őse – a legtöbb forrásban vagy Gazdag Guntram fia, az altenburgi gróf Lanzelin, vagy az ő fia, Habsburg várának építtetője, Radbot – egy vadászat során egy vadat üldözve távol került kíséretétől a hegyekben. Az egyedül kóborló férfit ekkor különösen agresszív keselyűk támadták meg. Lándzsájával próbálta elhessegetni, illetve leszúrni őket, és néhányat sikerült is elpusztítania, azok azonban rendkívül sokan voltak. Ekkor Istenhez fohászkodott, hogy ne hagyja, hogy a madarak halálra marják. Miután elmondta imáját, egyszerre feltűnt egy nagy csoport meglehetősen nagy méretű holló, amelyek azonnal elkergették a keselyűket.
 
habsburgvara.jpg
Habsburg vára napjainkban

A Habsburg-ős hálája kifejezéséül a helyszínen építtetett egy tornyot, amelyben fészkelhettek a hollók. A későbbiekben egy rokona vagy leszármazottja – itt ismét különböző változatai léteznek a történetnek – úgy döntött, kibővíti a tornyot egy teljes várrá, az építéssel pedig elüldözte a hollókat – egyes változatok szerint meg is ölt közülük néhányat. Innentől kezdve a legenda szerint hollók jelentek meg a család minden vesztes csatájának helyszínén, de még a Habsburg születésű Marie Antionette francia királyné kivégzésekor is, arra utalva, hogy a hollókkal szembeni sértés miatt bűnhődtek ezekben az esetekben a Habsburgok.
 
vorosvercse.jpg
Vörös vércse

A legendának további változatai is ismertek, amelyekben nem hollók, hanem ragadozó madarak üldözik el a keselyűket, a megépülő torony pedig, amelyet várrá bővítenek, maga Habsburg vára – utalva a népszerű etimológiai magyarázatra, mely szerint a vár eredeti neve „Habichtsburg”, azaz „héjavár” volt (ez korántsem biztos, tekintve, hogy a korabeli német nyelven a „hab” vagy „hap” szó „gázlót” jelentett, és a vár az Aar folyó egyik átkelőhelyének közelében épült). A történet e változatai szerint a baljós madarak, amelyek megjelennek a család gyászos pillanataiban, nem hollók, hanem vörös vércsék – a faj német neve Turmfalke, azaz szó szerinti fordításban „toronysólyom”.