Váci Mihály, Szelíden, mint a szél

Váci Mihály:
Szelíden, mint a szél
(a szeles idő kapcsán kaptuk, aki akarja, Piros Ildikó tolmácsolásában meghallgathatja a you tube-on

Szőkén, szelíden, mint a szél, 
   feltámadtam a világ ellen, 
   dúdolva szálltam, ténferegtem, 
   nem álltam meg – nem is siettem, 
   port rúgtam, ragyogtam a mennyben, 
cirógatott minden levél.
 
Szőkén, szelíden, mint a szél, 
   minden levéllel paroláztam; 
   utamba álltak annyi százan 
   fák, erdők, velük nem vitáztam: 
   – fölényesen, legyintve szálltam 
   ágaik közt, szép suhanásban, 
merre idő vonzott s a tér.
 
Szőkén, szelíden, mint a szél, 
   nem erőszak, s akarat által, 
   ó, szinte mozdulatlan szárnnyal 
   áradtam a világon által, 
   ahogy a sas körözve szárnyal: 
   fény, magasság sodort magával, 
szinte elébem jött a cél.
 
Szőkén, szelíden, mint a szél, 
   a dolgok nyáját terelgettem, 
   erdőt, mezőt is siettettem, 
   s a tüzet – égjen hevesebben, 
   ostort ráztam a vetésekben: 
   – így fordult minden vélem szemben, 
   a fű, levél, kalász is engem 
   tagad, belémköt, hogyha lebben, 
a létet magam ellen szítom én.
 
Szőkén, szelíden, mint a szél; 
   nem lehetett sebezni engem: 
   ki bántott – azt vállon öleltem, 
   értve-szánva úgy megszerettem, 
   hogy állt ott megszégyenítettem 
   és szálltam én sebezhetetlen: 
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.
 
Szőkén, szelíden, mint a szél, 
   jöttömben csendes diadal van, 
   sebet hűsít fényes nyugalmam, 
   golyó, szurony, kín sűrű rajban 
   süvített át, s nem fogott rajtam, 
   s mibe naponkint belehaltam, 
   attól leszek pusztíthatatlan, 
s szelíden győzök, mint a szél.