Utazás Etiópiába 2012-ben

E t i ó p i a – 2012. március 8 – április 1.

az Eurotravel szervezésében a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem egyiptológia szakos hallgatóival, tanáraival
 
Kiknek ajánljuk?
Az ókori és középkori történelem szerelmeseinek:
Etiópia gazdag történelme, ókori és középkori leletei, valamint a korai kereszténység emlékhelyei számos látnivalót és tapasztalnivalót kínálnak. A Nílus felső folyásának vidéke, a cataracták feletti rész már az ókori Egyiptom forrásaiban is szerepelnek. Tanulmányi körutazásunk során alaposan megismerjük – többek között - Axum obeliszkjeit, Gondar 17. századi királyi épületegyüttesét, Lalibela 12 monolit templomát, Yeha ősi pogány holdtemplomát, a Tana tó kolostorait, kopt keresztény építményeket.
 
Fotósoknak:
Rendkívül változatos, lenyűgöző szépségű tájakon haladunk át: magashegységektől kezdve a klasszikus afrikai szavannán, a holdbéli tájra emlékeztető Danakil depresszióig. Éjszakai felvételeket készíthetünk az Erta Ale vörösen izzó lávataváról, Dallol ezer színben pompázó kristályvilágáról, eltűnő-félben levő törzsi emberekről és életükről. Lencsevégre kaphatunk vízimadarakat, krokodilokat, vízilovakat, kis szerencsével a Simien farkast, az endemikus gelada páviánt és a wali ibex-et. Emellett számos alkalom adódik a kulturális értékek megörökítésére is.
 
Természetkedvelőknek:
Etiópia a – ma még szinte érintetlennek számító - növény és állatfajok valóságos tárháza. Endemikus növényeinek fajszáma magasabb, mint 450. Utazási programjaink során több nemzeti parkot is meglátogatunk, ahol helyi szakvezetéssel lehet ismerkedni az élővilággal. Sétálunk magashegyi fennsík (4000m) Afro-Alpin élőhelyein lobéliák köz, Podocarpus erdőkben, füves szavannákon. Természetfotósok számára (3-5 fő csoportonként) külön lehetőséget nyújtunk arra, hogy változatos napszakokban, körülmények között lehessen felvételeket készíteni.
 
Az út során érintett UNESCO világörökség helyszínek:
-        Simien Nemzeti Park
-         Bale Nemzeti Park (jelölve a listára)
-        Tiya Stelae
-        Gondar királyi kerület
-        Lalibela monolitikus templomai
-        Axum
-        Omo völgy alsó területei
 
Utunk programja
 
0.nap
 A délutáni órákban elutazás az Egyptair menetrend szerinti járatával, kairói átszállással Addis Abebába.
 
1.nap
 Érkezés Addis Abebába, Ethiopia fővárosába a hajnali órákban, pihenő. Délelőtt 9 óra körül reggeli, majd városnézés. Nemzeti Múzeum, ethnológiai múzeum, Szentháromság katedrális, Entoto hegy. Ha az idő engedi, megismerkedünk a helyi fazekassággal és gyékényfonással.
Éjszaka családi vendégházban.
 
2-4.nap
 Elutazás belföldi légijárattal Mekele-be. Gépkocsival továbbutazás a Danakil depresszióba.
 Az itt töltött idő alatt meglátogatjuk az afar só-kitermelőket, akik ma is hagyományos kézi módszerrel termelik és faragják a sótömböket. Barangolunk Dallol kristályvilágában, ahol a vulkáni működés által festett sóformákat, savas tavakat, földöntúli tájat fedezünk fel. Felmászunk az Erta Ale tűzhányóra, hogy egy éjszakát a kráter peremén töltve megörökítsük a lávató változásait. E napok alatt modern nomádként kényelmes sátorokban lakunk, túracipő, lehetőleg vízálló szükséges. A vulkánra felvezető 3-4 órás út gyalog vagy (a tornából felmentettek számára) teveháton tehető meg.
 
5.nap
 Gépkocsival visszatérés Mekele-be. Éjszaka az Axum hotelben (4*)
 
6.nap              Yeha, Wukro, Axum
 Gépkocsival indulunk Axumba, közben kitérőt teszünk Yeha-ba és Wukro-ba. Éjszaka Axum, Africa hotel.
 
7.nap              Axum
 Axum egész napos városnézés. Obeliszkek
 
8.nap              Simien Nemzeti Park
 Simien Nemzeti Park (Természeti Világörökség része).
 
9.nap              Simien Nemzeti Park
 Simien Nemzeti Park, állatles, rövid túra, majd továbbutazunk Gondarba.
 
10.nap                        Gondar
 Városnézés Gondarban a királyi negyed (Kulturális Világörökség része)
Délután továbbutazás Bahirdar-ba, éjszaka hotel.
 
11.nap            Bahirdar, Tana tó, Kék-Nílus
 Egész nap Bahirdar-ban,csónakázás a Tana-tavon, kolostorok, Kék-Nílus vízesés
 
12.nap                        Debre Tabor, Lalibela
 Továbbutazás Lalibelá-ba, a monolit templomok városába, Debre Tabor-on keresztül.
 
13.nap                        Lalibela
 Egész napos városnézés Lalibelában, az északi és déli monolit templomcsoportok meglátogatása.
 
14.nap                        Addis Abeba, Tiya stelé
 Visszarepülünk Addis Abebába, majd azonnal továbbutazunk gépkocsikkal délre, Hoisaena-ba. Útközben érintjük a Kulturális Világörökség Listán szereplő Tiya sztéléket.
 
15.nap                        Arbaminch, Chamo és Nech Sar Nemzeti Parkok
 Délelőtt Arbaminch-be utazunk, majd felfedezzük a Chamo és a Nech Sar nemzeti parkot csónakon és gyalog. Kiemelt fotóstémák: madárvilág, krokodilok és vízilovak, tájképek.
 
16.nap                        Jinka, Konso és Tsemay törzsek
 Jinka, Konso és Tsemay törzsek
 Továbbutazunk Jinka-ba,útközben felkeressük a
 
17.nap                        Mago Nemzeti Park, Mursi törzs
Mago Nemzeti Park, Mursi törzs
Délután visszatérés Jinkába,majd tovább Turmi-ba.(Éjszaka telepített sátor)
 
18-19.nap       Turi egész napos program. Kirándulás és további törzsek „felfedezése”. Éjszaka Turmiban.
 
20.nap                        Arbaminch, Erbore törzs
Visszautazás Arbaminch-be. Útközben meglátogatjuk az Erbore törzset.
Éjszaka Arbaminch Tourist Hotel.
 
 
21.nap            Awassa, Dorze törzs
Visszautazás Awassa-ba, útközben kitérőt teszünk a Dorze törzs egyik falvába. Éjszaka Awassa, Tadesse Injory Hotel.
 
22.nap                        Awassa, Goba
Reggeli halpiac Awassa-ban, majd továbbutazás Gobá-ba egy megállóval Dinsho-ban, ahol a Bale Nemzeti Park székhelye található. Éjszaka: Goba,Wabi Shebele Hotel.
 
23.nap           Bale Nemzeti Park
Egész napos kirándulás a Bale Nemzeti Parkba, a Sanetti fennsík (4000m) és a Harena erdő meglátogatása. Éjszaka: Goba,Wabi Shebele Hotel.
 
24.nap            Addis Abeba
Visszautazás Addis Abebába, búcsúvacsora.
 
25.nap Kora reggel transzfer a repülőtérre, hazautazás.
 
 
 
Utazás
Belföldi légijáratok
Autóbusz
Toyota Land Cruiser terepjárók
 
Szállások
A szállások komfort foka igen eltérő az út során. Lakunk 3* és 2*-os hotelekben, családi vendégházakban, telepített sátrakban (ezekben normál bútorok találhatók, például ágyak), az expedíciós szakaszok során pedig hagyományos sátrakban.
 
Az ár tartalmazza:
napi 3 étkezés, beleértve az üdítőt vagy az ásványvizet
búcsúvacsora, italokkal együtt
a Danakil depreszióban és az Omo-völgyben napi 3l víz
Összes szükséges belépőjegyet
Helyi vezetők díját
Minden szükséges kempingfelszerelést, beleértve hálózsák és matracok
Csónakos utak díját (Omo folyó, Chamo tó, Kék Nílus, Tana tó)
 
Az ár nem tartalmazza:
Nemzetközi repülőjegy
Vízum
Videó és fotó díjak, borravalók
Alkoholos italok
 
 
Utazásunk hivatalos szervezője az Eurotravel (U – 000951)
Érdeklődni: Siklósi Attila trópusi agrármérnöknél  
vagy dr. Pécsi Ágnes egyiptológusnál (06-30-90-60-480)