Wenamon beszélgető rovat: a napóráról Marton Gézával

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2011, December 16

Fáraók földjén

Wenamon beszélgető rovat / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2011 december 16.
 
A műsor témája
- Társasági hírek: hétfőn tartjuk karácsonyi rendezvényünket
- Vendégünk Marton Géza, akik az egyiptomi napórákról beszélt
 
Az órák mérése az ókori Egyiptomban   
Az egyiptomi kultúra szerves részét alkották a templomi szertartások, melyek során óráról órára meghatározták a teendőket. Ennek megvalósítása csak úgy volt lehetséges, ha az órákat többé-kevésbé pontosan éjjel és nappal el tudták különíteni. Ez a feladat a papok egy különleges csoportjára hárult, az „óra-papokra”, ahogy az egyiptomiak hívták őket, „akik az órában vannak” (jmj wnwt).
 
Egy ilyen pap felszerelése maradt csak teljesen meg: egy kőből készült „mérőeszközből” (mrxt) áll, ami mai szóhasználattal a skála, és egy felül bevágott datolyaágból faragott pálcából (bAy „lyukas”). Ez utóbbi a nézőke. Mindkét tárgyat felirattal látták el, így funkciójukat maguk az egyiptomiak magyarázták el: a skálán az olvasható, hogy „tudása a Nap, Hold és csillagok járásának, valamennyinek az ő helyére”, míg a nézőke azt mondja el, hogy „a megfigyelő (személy) értesítése az ünnep kezdetéről, hogy mindenkinek megadja az óráját.” A készletet a berlini Egyiptomi Múzeumban őrzik.
 
A fekvő L alakú skála több példányban is fennmaradt – a legkorábbi III. Thotmesz fáraó korából származik, és a király teljes titulatúrája olvasható rajta. Fekete palából készült, 23 cm hosszú darabja maradt fenn, mely eredetileg kb. 26 cm lehetett. Szélessége 2,3 cm, magassága 2 cm a végén felmagasodó részéig (L lába), ami a gnómon tömbje. Ez 2,5 cm-rel magasodik ki. A hosszanti lécen 1:2:3:4:5 arányban távolodnak egymástól az órajelek.
 
A többi ismert példány későbbi időből származik, de a legkorábbi skálával közös vonásuk, hogy maga az eszköz kőből készült, és a gnómon mindkét oldalán függőleges bevésés található, és egy lyuk – függőónként funkcionáló súly rögzítéséhez és függőleges helyzetének beállításához, valamint a hosszanti léc felső oldalán különböző távolságokra jelzéseket véstek be az órák jelölésére. Ezek lehettek vonalak, pontok vagy karikák. A gnómon mindig merőlegesen emelkedik a négyszögletes léc végén.
 
A múlt század 20-as éveiben Ludwig Borchardt foglalkozott ezen skála használatának a rekonstrukciójával. E szerint egy hosszabb keresztlécet helyeztek a gnómon tömbjére, a skála hossztengelyével merőleges irányba, és ennek árnyéka alapján lehetett az időt leolvasni. Ügyelni kellett, hogy pontosan kelet-nyugat irányban helyezkedjen el a skála. Délelőtt a keresztléces végét kelet felé fordították. Délre az árnyék egészen a gnómonig kúszott fel. A további mérések érdekében ekkor 180 fokkal elforgatták az egész skálát, és ettől kezdve az árnyék a gnómontól egészen sötétedésig folyamatosan távolodott.
 
Először Enst von Bassermann-Jordan (1920), majd Evert M. Bruins holland matematikus (1965) végzett számításokat a keresztléc használatával kapcsolatban, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy 5 oldalú keresztléc óránkénti áthelyezésével megközelítően pontosan lehetett ezzel a szerkezettel a napéjegyenlőség és a napforduló idején az órát meghatározni Egyiptom területén.
Gondot jelent azonban, hogy se a tárgyi emlékanyagban, sem a szöveges forrásokban, sem az ábrázolásokban, de még az árnyékórát ábrázoló hieroglifák között sem található keresztléc, vagy annak valamilyen nyoma. Ráadásul az óránkénti keresztléc forgatás rendkívül körülményessé tenné az eszköz használatát, különösen akkor, ha még azt is tekintetbe vesszük, hogy az aránytalanul hosszú lécet a gnómon kis felületén kellene kiegyensúlyozni. Ugyanakkor az általa mutatott idő még így sem lenne valóban megközelítően pontos.
 
Mindezek arra mutatnak, hogy a már említett órapap skála és nézőke együttesének a használata lehetett a nappali árnyékórák egyik fajtájának az eszköz-készlete. (Ismert még többféle egyenes és ferdelapú napóra is.) Ennek használatával kapcsolatban kétféle elképzelés található a szakirodalomban. Egyik a nappali használatra ad magyarázatot. A vízszintes helyzetbe hozott skálát a Nap irányába forgatták úgy, hogy a gnómon tömbjének az árnyéka a jelzésekkel ellátott felületre essen. Délelőtt közeledett az árnyék a gnómonhoz, majd elérte a legközelebbi jelzést. Ekkor haladt át a Nap a meridiánon, vagyis delelt. Délután az ellenkező irányba haladt.
 
A másik módszer két embert vett igénybe, és meridián átmeneti táblázat segítségével lehetett az időt meghatározni. Éjszakánként – legalábbis az Újbirodalom korában – így mérték az időt. Korábban feltételezések szerint a lépések számolásával. A megfigyelést végző két pap észak-dél irányban elhelyezkedve egymással szemben ült le, majd a szem elé tartva a bay/nézőke nyílását, a társa által tartott skála formájú, de jelzés nélküli eszköz függőleges vonalát állította be. Ezzel lehetett egy adott csillag átvonulását meghatározni.
 
A csillagok helyzetét pedig adott időpontban 24 táblázatban rögzítették az év 360 napjára. A csillag táblázatok az időmérő eszközök ránk maradt legkorábbi formái. Számos csillagkép és csillag nevét tartalmazzák, de sajnos túlnyomó többségüket nem tudjuk a mai égbolt csillagképeivel azonosítani. A középbirodalmi koporsófedeleken tűntek először fel. Itt még 36 oszlopból és 12 sorból állnak, mivel az időmérő csillagok 10 napos időkülönbséggel kelnek fel, és Egyiptomban az éjszakát 12 órára osztották.
 
Később, például VI. és IX. Ramszesz fáraó sírjában 24 táblás rendszerben láthatók. Ekkoriban a dekán csillagok és csillagképek meridián átmenetét tűntették fel, és a magyarázó szövegekből kiderül, hogy a csillagok átvonulási helyét a szerint jegyezték fel, hogy a megfigyelés közben a szemben ülő pap mely testtája mellett volt látható: jobb könyök, jobb orr, jobb szem, középen, bal szem, bal orr, bal könyök. A jelenetek a sírokba vallási tartalmuk miatt kerültek, Nut könyvének részeként, jelezve a fáraó megújulásának fázisait.
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett