Thotmesz művészeti műhely: Hivatalnok kincstári mérésnél, TT178

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2011, November 25

Thotmesz művészeti műhelye / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2011 november 25. 
 
A műsor témája
- MEBT hírek: Tárlatvezetés El-Grecótól Rippl-Rónaiig kiállításon vasárnap, ókori bizottsági előadás Tutanhamon kincseiről ötvös szemmel
- Noferrenpet hivatali élete, sírjelenetei, a sír alaprajza, a díszítés szerkezete, technikája, a karnaki Amon-Ré templom kincstára és műhelye.
 
Noferrenpet sírja (TT178)
Noferrenpet, gyakrabban írott nevén Kenra /Kener vagy Kenro, II. Ramszesz fáraó korában élt, és a karnaki Amon-Ré templomban töltött be magas hivatalokat: a kincstár írnokainak az elöljárója volt, és „Amon házának az isteni áldozatok írnoka”. Felesége, Mutemwia is az isten szolgálatában állt, „Amon énekesnője” volt, pedig Noferrenpet apja, Piay csak „tiszta papként” működött a templomban. A családban ismert nevek alapján szír-palesztin területről települtek be.
 
Sírját (TT178) a Khokha dombon építette, a III. Thutmoszisz fáraó korában készült Nofermenu (TT365) sír udvarának DK-i sarkában, a korszak jellegzetes, fordított T formájú alaprajzát követve. Halotti kápolnája végében családja körében ábrázolta egy négyfős szoborcsoport: szülők és felesége ül mellette a padon. A sírfestmények között sem említ gyermeket, amiből arra lehet következtetni, hogy utód nélkül halt meg. Sírját valaki mégis befejeztette halála után, mivel a kincstári jelenetben már Ozirisszé vált alakjában ellenőrzi a mérlegelést.
 
A sírkápolna falait két sávos festett jelenetek díszítik, melyek gipszre felvitt tempera alapozásra készültek. A festmények stílusa alapján ugyanaz a mester vezette itt a munkákat, ill. tervezte az egyes jeleneteket, mint az udvar déli sarkából nyíló másik Ramesszida sírban (TT296), de feltehetően annál valamivel korábban. A tulajdonosát ott Noferszeherunak hívták.
 
A sír keresztcsarnokában az istenek üdvözlése, himnuszok és áldozati jelenetek, valamint a temetés és a túlvilági élet képei váltják egymást. A hosszanti csarnokban a felső sávokban továbbra is az adorálás jelenetei sorakoznak, alul azonban bal oldalt, áldozati jelenetek, a szájmegnyitás szertartása és tisztító szertartás látható, míg jobbra a halotti áldozat ill. a szikomórfa istennőjének a képét Amon kincsárának raktárai és műhelyei követik. Noferrenpet éppen a meru-szolgák munkájának az eredményeit vette számba a mérlegre helyezett súlyok segítségével – természetesen beosztott hivatalnokok révén.
 
Az első, és legnagyobb raktári részbe két kapun keresztül is be lehetett lépni, de csak, ha az őr ezt engedte. Ott ült, egy alacsony széken. Az egység alaprajza elárulja, hogy egy nagy udvar, és a benne álló kisebb kamrák alkották. Ezek közül csak egyben ábrázolták, hogy mit tárolnak: edények és ládák, ill. egy sárga színű, vízszintesekkel tagolt anyag. A többi raktár üres, vagy a kép sérülése miatt nem állapítható meg, volt-e benne valami megfestve. Nem messze innen volt ugyanis a sírkamrába vezető akna bejárata, amit még az ókorban durván kibontottak, megbontva ezzel az ide festett festményeket.
 
A sírkápolna alatt eredeti két sírkamrát a későbbiek során számos további helyiséggel kibővítették, és így több generáción keresztül temetkeztek ide. Ez a család kihalása után idegeneket jelentett – Deir el-Medineben általános gyakorlat volt, hogy a sírok állami tulajdont képeztek, és amikor gazdátlanná váltak, egy bizottság jegyzőkönyvet vett fel az állapotukról, és új család temetkezési helyéül jelölték ki. Talán ez történt itt is, és a későbbi földalatti kamrák sora az új tulajdonosok számára készült.
 
 
Hivatalnokok és a templom
Az ókori egyiptomi állam élén a király állt, aki hivatalnokain keresztül irányította az országot. Rangban a vezír követte, ill. az Újbirodalom korában a vezírek, mivel Felső- és Alsó-Egyiptomot külön-külön vezír kormányozta. A vezírt mögött rangban közvetlen a kincstár, a gabonaraktárak és a marhák felügyelője állt, akik az ország élelemellátását és gazdagságát felügyelték. Számos további beosztást ismerünk még, melyek egy része általános, más része speciálisan a közigazgatás meghatározott területére vonatkozott. Hierarchikus rendben épültek egymásra. A hivatali karrier az írás ismeretén, az írnokképzésen alapult.
 
A király közvetlen környezete, ill. birtokainak irányítása az udvari hivatalokon keresztül történt, melyhez a hárem is hozzátartozott. Az uralkodó kiskorúsága idején gyakran anyja kormányzott helyette, régensi funkcióban. Máskor erre kijelölt másik személy – Tutanhamon idején például Ay, aki halála után maga foglalta el a trónt. A magas hivatalokat a király jellemzően a közvetlen környezetében élőkre bízta, akikkel gyakran együtt nevelkedett és tanult az udvarban.
 
A különböző tisztségek elöljáróit szívesen nevezték meg az imi-ra („aki olyan, mint a száj” ti. szószólójuk) vagy a heri („aki felette van”) szóval. A magas tisztségekre többnyire a vezír nevezte ki a hivatalnokokat, bár elméletileg, és bizonyos esetekben ténylegesen is maga fáraó tette ezt. Kiemelkedő tettek, jól végzett munka vagy az uralkodóhoz való ragaszkodás egyaránt elősegítette a kinevezést, de különösen a 18. dinasztia után a vagyon, ill. az öröklés vált egyre gyakoribb indokká.
 
A templomok adminisztrációja a királyihoz hasonlóan alakult, annál is inkább, hiszen az istenek felé a közvetítő személy, aki az isteni szertartásokat végezte, maga a fáraó volt, az istenek fia. Sok templomban természetszerűleg nem végezhette el őket személyesen, ezért a vezír és a papság tette meg a nevében. A karnaki Amon-Ré templomban, az Újbirodalom legfőbb birodalmi istenének a házában „Amon első főpapja” rendelkezett a legnagyobb hatalommal. Őt a fáraó nevezte ki, ahogy közvetlen ellenőrzést is gyakorolt a templomi gazdaság felett. Ez a funkció azonban a fáraói hatalom gyengülésével a Ramesszida korban fokozatosan csökkent, majd megszűnt.
 
Míg az Ó- és Középbirodalom korában a hivatalnokok az állami mellett gyakran töltöttek be papi tisztséget is, az Újbirodalom korában a papi és világi pálya rendszerint elkülönült. Amon-Ré papságának a megerősödése jövedelmük és birtokaik növekedésével járt, melyeknek bevételét a templom kincstárnoka felügyelte. A templom-gazdaságok jövedelmét a földjeiken termelt tönköly, búza, árpa, len, zöldségek, gyümölcsök … jelentették, az ott tenyésztett állatokkal, mint a marha vagy szárnyasok. E mellett szőlészetükben bort állítottak elő, és számos kézműves műhelyt tartottak fenn, melyek szintén a templomi szükségletnél több árut termeltek, és ezeket nem csak előállították, hanem kereskedtek is velük. A cserébe kapott értékeket a kincstárban őrizték.
 
Természetesen a templom-gazdaság legfőbb irányítója a papság volt, az ő tevékenységük határozta meg annak célkitűzéseit és lehetőségeit. A papokon kívül fizikai munkát végző személyek is álltak a templom szolgálatában. A földműveseket, a műhelyekben (Sna) dolgozó embereket és a háztartási munkák végzőit a meruszolga / rabszolga” szóval foglalták össze. Ők a középkori jobbágyokhoz hasonló függésben éltek. Írnokok és felügyelők irányították és ellenőrizték munkájukat. Termékeikre, és a templom birtokaira a templomi őrök felügyeltek.
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: