Szinuhe irodalmi magazin: Szerelmes versek 2.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2012, Március 23

Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2012. március 23.
 
 
A műsor témája
MEBT hírek: hétfőn a Europe Challenge Projectről lesz előadás mely Afrika vitorlással történő körülhajózását tűzte ki célul, ill,. a kapcsolódó programokról
Mai téma: Chester Beatty 1. papirusz első versciklusának két verse, újegyiptomi nyelvforma, a szerelmes panasza, a kapu szerepe, a paraklausithüron műfaja.
 
Szobeknakht az ajtó előtt:  
A királysírt építő kézművesek egyike költői hajlamokkal is rendelkezett, és alkotásait úgy tűnik kortársai is szívesen fogadták. Erről tanúskodik a Chester Beatty 1. papirusz első szerelmes versciklusa, melyben az ajtó előtt panaszkodó szerelmes alakja jelenik meg.
 
Először a kétségbeesetten háborgó ifjú a helyzetképet festi fel, elmondja, hogy hiába várakozott virradatig, nem engedte be kedvese a házba. Ezt a korabeli verssor-jelölés szerint 4 sorban fejezte ki. A tényfeltárást egy, a lányra vonatkozó vonatkozómondattal kezdte, és ezzel állította párhuzamba saját ténykedését (hiába álldogált ott), amit szintén vonatkozómondattal írt le. Mindkettőhöz kapcsolódik egy segédigés mondat, melyben szintén ellentétesen nevezi meg a személyeket, majd egy tagadó és egy állító mondattal teszi teljessé a helyzetképet.
 
A következő vers az epekedő szerelmes által választott reakciót írja le. Megtudjuk, hogy miután zárva találta az ajtót, az éjszakát a mellett töltötte, próbálván rábeszélni, mint egy élőlényt arra, hogy nyíljon ki. Ennek érdekében a kapunak, és egyes részeinek is különféle ételáldozatokat ajánlott fel, majd az a kósza ötlete támadt, hogy ki is lehetne cserélni. Természetesen olyan kapura, melynek a zárja nem zárja előle el kedvesét. Az új kaput készítő kézműves gyermekeinek is felajánlott húst, mégpedig hízó marhából.
 
A zárókép nem is lehetett ezek után más, mint vágya beteljesülése, melyhez mindössze a nyitott házra, a finom vásznakkal megvetett ágyra és a szép leányra volt szükség, akinek nevét is megismerjük: Taseri „a leány”, aki a város elöljárójának a gyermekeit oktatta zenére. Elképzelhető azonban, hogy ez szójáték volt, hiszen az egyiptomi névalkotásban gyakoriak a beszélő nevek – ez a név konkrét személyre és általános megjelölésre egyaránt alkalmas volt.
 
A vers a Ramesszida korban szokásos újegyiptomi írásmódban olvasható, mely az óegyiptomi nyelvnek az Amarna kor után használt fázisát tükrözi. Utalásokból, elírásokból tudjuk, hogy már a 18. dinasztia idején is így beszéltek az emberek, de akkor a művelt egyiptomiaknak még nem illett ezeket a fordulatokat használni. Ugyanis szókincs, nyelvtan és kiejtés is módosult. A korábbiakhoz képest megnövekedett magánhangzók száma például a kiejtés változásaira utal, a névelő feltűnése grammatikai átalakulást dokumentál.
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:  
Az antik szerelmes versek egyik jellegzetes formája, melyet a középkori trubadúrok és minnesängerek is szívesen műveltek, a vágyódó szerelmes panaszát örökítette meg, amint szerelmese ajtaja előtt várakozik. Közben kérleli kedvesét, vagy igen gyakran az ajtót / kaput, hogy nyíljon ki, és engedje be kedveséhez. A műfaj görög földről terjedt el a köztársasági Rómában, és a megnevezésére szolgáló szakszavat, a paraklauszithüront innen vették át.
 
Szakszóként először az Izisz szolgálatában álló pap, Plutarkhosz jegyezte fel, és női előadásról ír. Biztosan tudjuk, hogy a hellén népek zene kíséretében adták elő, és feltételezhető, hogy Egyiptomban is ez volt a helyzet. Az egyiptomi előadásmód azonban lényegesen eltérhetett a klasszikus antik világ előadásmódjától, hiszen Ovidiusz „nílusi módra énekelt dalokat” említ „A Szerelem művészetében” (3,317) és később Martialis is utal erre.
 
A paraklauszithüron témája a helyzetnek megfelelően szerelmi bánat, vágy, remény, harag, szenvedély, visszautasítás, megbékélés, és jellemzően a kapu kinyitása körül forog. Ez utóbbit élőlényként kezelték, igyekeztek rábeszélni, megpuhítani, különböző ajándékokkal ellátni, vagy akár áldozatot is ígértek neki. Ez utóbbi vonás jelzi, hogy isteni lényként kezelték, aminek párhuzama a halotti irodalomban is megfigyelhető.
 
A túlvilágon például a Halottak Könyvében vagy a Kapuk Könyvében feljegyezték a kapuk ill. részeik nevét, hiszen ezek kimondásával lehetett kinyitni őket, hogy a halottak áthaladhassanak rajtuk. szó van áldozatokról, melyek között a hízó marha jellegzetes étel. Az ábrázolások alapján néha annyira felhizlalták, hogy lépni is alig tudott. A versben felsorolt további áldozatok is rendszeresen szerepelnek a templomok áldozati listáin, mint az istenek kedvelt eledele.
 
Bár nem tudjuk, mikor alakult ki a szerelmes verseknek ez a formája, a fennmaradt versek nyelvezete alapján az Újbirodalom időszakához köthetőek. Verselési módjuk azonban a középbirodalmi verselési móddal egyező, így ennek előzménye már évszázadok óta járhatott szájról szájra, és mivel a párbeszédes forma is ismert volt, feltételezhetően nem pusztán írásos alakban jutott el a kedveshez. Gyaníthatóan a szerenád őseként tekinthetünk rá.
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett