Mítosz és valóság - Kleopátra, és lánya, Szeléné

Mítosz és valóság
1. Kleopátra

A Nílus királynője néven is ismert VII. Kleopátra Philopatór az ókori Egyiptom utolsó és egyik legismertebb uralkodója volt. Alakja köré számos hiedelem szövődött az évszázadok során, amelyek azonban nem feltétlen illeszkednek a történelemtudomány álláspontjához.

 
Bár a Kr. e. 30-ban elhunyt Kleopátra neve örökre egybeforrt az általa uralt Nílus-menti birodalommal, ő maga nem volt egyiptomi származású. A fáraók országát ekkor ugyanis már mintegy három évszázada a makedón-görög Ptolemaida-dinasztia uralta, amelynek alapítója Nagy Sándor egyik hadvezére, I. Ptolemaiosz Szótér volt, aki a makedón király halálát követően magához ragadta az Egyiptom feletti hatalmat.
A Ptolemaidák ugyan számos szokását átvették a régi fáraóknak – így például magát a címet, vagy éppen a testvérházasság gyakorlatát –, mindvégig megőrizték hellenisztikus kultúrájukat. Valójában Kleopátra volt az első, és értelemszerűen az egyetlen Ptolemaida, aki elsajátította az egyiptomi nyelvet, ami jelentősen segítette őt abban, hogy nagy népszerűségre tegyen szert alattvalói körében.
 
A legendás szépségű királynő
A későbbi korok Kleopátrát gyakran a világ legszebb asszonnyaként festették le, és ez a felfogás tükröződik a korszakot életre keltő 20. századi filmekben is. Kleopátra szépségének hagyománya valószínűleg a 3. században élt római történetíró, Cassius Dio munkájában gyökerezik, ez azonban már nem tekinthető kortárs értékítéletnek.
Kleopátra valós kinézetét leginkább korabeli pénzérmék és egyéb ábrázolások révén ismerjük és az ezek révén készült rekonstrukciók korántsem a mai szépségideálnak megfeleltethető arcot tárnak elénk. Az utolsó fáraónak valószínűleg hosszú és görbe orra volt, emelett csapott homlokkal, vékony ajkakkal és mélyen ülő szemekkel rendelkezett. Így tehát nagyobb hitelességet tulajdoníthatunk a Kleopátrához időben közelebb álló, az 1-2. században élt Plutarkhosznak, akinek beszámolója szerint Kleopátra leginkább a karizmájával, vagyis ellenállhatatlan személyiségével csábította el Caesart és Antoniust.
 
kleopatra-arcrekonstrukcio.jpg
Kleopátra arcának rekonstrukciója
 
A tékozló uralkodó
A történetírói ábrázolások Kleopátrát gyakran festették le tékozló és felszínes uralkodóként, aki hatalmas vagyonokat pazarolt a szórakozásra és különféle szépítő eljárásokra. Ahhoz valószínűleg nem is férhet kétség, hogy a királynő valóban nem sajnálta a pénzt fényűző életmódjára, ugyanakkor minden jel szerint felkészült uralkodó is volt egyben.
Amikor 17 évesen Egyiptom trónjára lépett már számos nyelven beszélt, valamint kiterjedt matematikai, filozófia és csillagászati ismeretekkel rendelkezett. Hatalomra kerülve pedig sokszorosan bizonyította, hogy méltó párja a dörzsölt római politikusoknak is.
 
A férfifaló Kleopátra
Az utolsó fáraót negatív színben feltüntető leírások – vagy éppen a legújabbkori filmes adaptációk – előszeretettel emlegették fel, hogy Kleopátra nem tudott ellenállni a férfiaknak. Történelmi szerepe valóban elválaszthatatlan két híres szeretőjétől, Julius Caesartól és Marcius Antoniustól, ugyanakkor mindkét kapcsolatban komoly szerepet játszott a poltikai számítás is az ifjú királynő részéről.
Jól mutatják ezt azok a dramatikus és gondosan megtervezett „belépők”, amelyekkel Kleopátra bemutatta magát a két nagyhatalmú rómainak. Caesarhoz tulajdonképpen titokban, egy szőnyegbe (más hagyomány szerint egy zsákban) csempésztette be magát, míg Antoniushoz egy arany bárkán, megjelenésével Afroditét idézve jelent meg.
 
kleopatrabust.jpg
Kleopátra szobra, részlet

A gyász vitte magával
Ugyancsak Kleopátra szerelmi életéhez kapcsolódik a hagyomány, miszerint a királynő Antonius halála miatt érzett fájdalom miatt döntött úgy, hogy ő is önkezével vet véget életének. Azt valószínűleg sosem tudjuk már meg, hogy a korszak két emblematikus alakjának kapcsolatában milyen mértékben játszott szerepet a szerelem és mennyire volt meghatározóak az egymásnak nyújtott politikai előnyök, azonban bizonyos, hogy Kleopátra sorsa az actiumi csatát követően éppoly kilátástalan volt, mint Antoniusé.
Egyiptom ekkorra már bizonyosan Róma prédájává lett, Octavius – a későbbi Augustus császár – magatartása pedig nem sok kétséget hagyott afelől, hogy Kleopátra rövidesen megtapasztalhatja milyen az, amikor egy ellenséges uralkodó élve kerül a római hódítók kezére. Öngyilkosságában tehát a gyász helyett – vagy legalábbis mellett – bizonyosan szerepet játszott, hogy nem kívánt Octavius győzelmi menetének „fő attrakciójaként” egy ketrecben kiállítva végigvonulni Róma városán.
 
kleopatra_es_antonius.jpg
Kleopátra és Antonius öngyilkossága
 
A halálos kígyómarás
Kleopátra öngyilkosságával kapcsolatban egy másik hiedelem is él a történelmi emlékezetben. A legenda szerint miután Antonius egy karddal leszúrta önmagát, Kleopátra egy áspiskígyóval maratta meg magát, hogy kövesse párját a túlvilágra.
A valóságban semmiféle forrás nem áll rendelkezésünkre Kleopátra öngyilkosságának módszerét illetően, így tulajdonképpen csak találgatni tudunk. Mindenesetre ha a kígyómarás nem is igazolható, a méreg általi halál kétségtelenül egy valószínű megoldásként kínálkozik.
 
 

2. Lánya, Szeléné

VII. Kleopátra egyiptomi fáraó (Kr. e. 69 – Kr. e. 30) és Marcus Antonius római triumvir (Kr. e. 83 – Kr. e. 30) romantikus viszonya legendák tárgya. Kapcsolatuk már saját életükben hírhedtté vált, egyúttal pletykák, célozgatások és felháborodás tárgyává szerte az ókori világban. Több, mint 2000 éve csodálatot vált ki – eleinte komoly görög és római történetírói munkákban került rögzítésre, majd egyre többet foglalkozott vele a költészet és a dráma, később pedig regények, televíziós sorozatok és filmek formájában is feldolgozásra került. Kevésbé közismert azonban az a tény, hogy három gyermekük is született: Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz ikertestvérek, valamint öccsük, Ptolemaiosz Philadelphosz.
 
kleopatrahalala.jpg
Reginald Arthur: Kleopátra halála (1892)
 
Szerelem és politika gyermeke
A két fiú – különösebb magyarázat nélkül – viszonylag hamar eltűnik a történelmi forrásokból, vélhetően gyermekkorukban betegség áldozatai lettek. Kleopátra Szeléné azonban nem csupán megérte a felnőttkort, de fontos és befolyásos politikai alak is lett. Felmenői között tartotta számon a mitológiai félistent, Héraklészt, csakúgy, mint a történelmi II. Philipposz makedón királyt, annak fiát, Nagy Sándort, valamint I. Ptolemaiosz Szótér és II. Ptolemaiosz Philadelphosz fáraókat, édesanyja őseit. Eseménydús élete során volt egyiptomi hercegnő, a rómaiak foglya és Mauretania (amely nem tévesztendő össze a mai Mauritániával) királynéja, sőt királynője is. Kleopátra Szelénéről vélhetően azért tudnak kevesen, mert más híres ókori uralkodónőkkel ellentétben – mint például édesanyja, VII. Kleopátra, Cartimandua, a brigantesek királynője, Boudica, az icenusok királynője, vagy Zénobia, Palmüra királynője – ő nem harcok, polgárháborúk vagy lázadások vezetője volt, hanem sikeres és békés vezető.
 
Antonius és Kleopátra
Kr. e. 42-re Caius Julius Caesar gyilkosai közül az utolsókat, Marcus Junius Brutust és Caius Cassius Longinust legyőzték és megölték az észak-görögországi philippi csatában. A csata után a győztesek, Marcus Antonius, valamint Julius Caesar unokaöccse és örököse, Caius Octavius felosztották maguk között a Római Köztársasághoz tartozó területeket: Antonius kapta a keleti részeket, Octavius a nyugatiakat. Az ezt követő években Antonius legfontosabb teendője Róma régi ellensége, a Pártus Birodalom legyőzése volt. Caesar ennek elfoglalására tervezett hadjáratot vezetni, amikor Kr. e. 44-ben megölték. Antoniusnak egy ilyen hadjárat végrehajtásához nem csupán támaszpontra volt szüksége keleten, de pénzre, ellátásra és felszerelésre is.
 
viikleopatra.jpg
VII. Kleopátra fejszobra

Kr. e. 41 őszén Antonius arra kérte Kleopátrát, találkozzon vele a kis-ázsiai Tarszoszban. Kleopátra volt Róma leggazdagabb klienskirályságának uralkodója, Egyiptomban ugyanis a Nílus évenkénti áradása olyan termékeny iszappal terítette be a vidéket, hogy évente többször is aratni lehetett, a Keleti Sivatag pedig arany-, drágakő- és márványlelőhelyekkel bírt. Egyiptom éghajlati és földrajzi előnyei mellett Alexandria kikötővárosa a Földközi-tenger jelentős kereskedelmi központja volt, és monopolhelyzetben volt az Indiával és a Távol-Kelettel folytatott kereskedelemben.
Habár az ókori görög és római történetírók előszeretettel állították, hogy Kleopátra Tarszoszba érve bájaival első látásra megbabonázta Marcus Antoniust, valójában számos alkalommal találkoztak már korábban: Antonius Kr. e. 55-ben Egyiptomban szolgált, itt az uralkodói udvarban találkozott a még kamasz Kleopátrával, majd később, Kr. e. 46 és Kr. e. 44 között Kleopátra Rómában, Caesar házában lakott közös gyermekükkel, Kaiszariónnal. Egyértelmű azonban, hogy ezen utazás alkalmával Kleopátrának szándékában állt kedvező benyomást tenni Antoniusra – Caesar halálával szüksége volt egy újabb erős római védelmezőre maga és fia számára.
 
marcusantonius.jpg
Marcus Antonius mellszobra

A találkozásukról fennmaradt legrészletesebb ókori forrás Plutarkhosz Antoniusról készített életrajza. Habár több mint egy évszázaddal alanya halála után írta, Antonius és Kleopátra közös élete részleteinek forrása Plutarkhosz nagyapjának egy barátja volt, aki ismerte Kleopátra szolgáit, így Plutarkhosz információit általában megbízhatónak tartják. 1500 évvel később szavai inspirálták Shakespeare egyik legemlékezetesebb jelenetét:
„Kleopatra közben többször is kapott meghívóleveleket Antoniustól és barátaitól, de kinevette és semmibe vette Antoniust. Aranyozott fedélzetű bárkáján bíborvitorlákkal hajózott fel a Küdnosz folyón; az ezüstevezők ütemes csapásai egybeolvadtak a fuvola, a pásztorsíp és a lant hangjával. Maga Kleopatra aranyhímzésű baldachin alatt feküdt, ugyanolyan díszes öltözetben, ahogyan Aphroditét szokták lefesteni, oldalán a festmények Erószaihoz hasonló ifjak álltak és legyezték. Legszebb rabnői Néreiszeknek és Khariszoknak öltöztetve álltak a kormányrúdon és kapaszkodtak a vitorlaköteleken. Füstölőszerek bódító illata felhőként terjengett a folyó mentén. Az emberek nyomban ellepték mindkét partot a torkolattól kezdve, és lejöttek a városból, hogy tanúi legyenek a csodás látványnak. Az agoráról mindenki odasietett, és Antonius a végén egyedül maradt kormányzói emelvényén ülve; szájról szájra terjedt a hír a lakosság körében, hogy Aphrodité érkezett meg Dionüszoszhoz Ázsia üdvére.”  (Plutarkhosz – Antonius 25.)
Nincs kétség afelől, hogy Kleopátra gondosan megtervezte előre minden apró részletét Tarszoszba való megérkezésének. Országa gazdagságát büszkén firtatva jött a városba, ez a taktika pedig nem is hathatott volna vonzóbban Antoniusra, akinek nem csupán a pártusok ellen viselendő hadjárathoz volt szüksége pénzre. Egész felnőtt életében adósság terhe alatt élt, Kleopátra pedig az anyagiaknál is többet kínált: a jó szórakozás és a dekadens hedonizmus lehetőségét. Olyan sokat nyújtott ebből neki Tarszoszban, hogy Antonius elhagyta feleségét, Fulviát, és Kleopátrával tartott Alexandriába, ahol az év hátralevő részét töltötte, mielőtt tavasszal távozott.
 
Egyiptomi hercegnő
Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz abban az évben, valamikor Kr. e. 40 őszén születtek. Habár nem maradt fenn feljegyzés születésük pontos idejéről, de még sorrendjéről sem, annyit biztosan tudunk, hogy míg idősebb féltestvérük, Kaiszarión apjának valódi kilétét már az ókorban is többször megkérdőjelezték, afelől, hogy Antonius volt-e az ikrek apja, sosem merült fel kétség. Éppen ellenkezőleg: a következő évtized folyamán Octavius negatív propagandájában jelentős szerepe volt annak, hogy Antonius nem csak, hogy szégyenletes viszonyba bocsátkozott egy külföldi nővel, amelynek eredményeképpen nem csupán egy, de két törvényes római feleséget is elutasított maga mellől (Fulvia még Kr. e. 40-ben meghalt, a helyére Octavius nővére, Octavia lépett), de törvénytelen külföldi gyermekeket is nemzett vele.
Antonius válasza erre nem a tagadás volt, hanem annak bizonygatása, hogy tettei nem csupán teljesen jogosak voltak, de a római nép érdekét szolgálták. Ennek ellenére, bár vélhetően tudott Kleopátra terhességéről és az ikrek születéséről, nem kísérelt meg visszatérni Egyiptomba. Csak Kr. e. 37-ben történt, hogy Antonius ismét magához hívatta Kleopátrát, ezúttal a szíriai Antiokheiába. Kleopátra magával vitte az ikreket, akik ekkor találkoztak először Antoniusszal, aki ekkor ismerte el hivatalosan apaságát.
 
kleopatraselene-alexandros.jpg
Kleopátra Szelénét és Alexandrosz Hélioszt gyermekekként ábrázoló egyiptomi szobor

Kleopátra egyiptomi alattvalói szemében Antoniusszal való kapcsolata felért egy dinasztikus házassággal, csakúgy, mint korábbi viszonya Caesarral. Kleopátra Szelénét és Alexandrosz Hélioszt így ők Kaiszariónhoz hasonlóan törvényesnek tartották. Mindnyájuknak szerepe volt a trónöröklésben, így anyjuk gondosan választotta ki nevüket. Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz nevei is makedón, szeleukida és ptolemaida elődöket tükröztek, legnyilvánvalóbban magához Kleopátrához, illetve Nagy Sándorhoz kötve őket. Második neveik, a Héliosz és a Szeléné a Napra és a Holdra utaltak, amivel nem csupán költőien megjelölte őket testvérpárként, de a korban népszerű jövendölésekkel is kapcsolatba hozta őket, miszerint hamarosan eljön Róma egyfajta „aranykora”. Nyilvánvalóan nagyszerű dolgokat vártak mindkettőjüktől.
A következő évek folyamán Antonius nagy mennyiségű földet ajándékozott Kleopátrának és gyermekeiknek, ezáltal Egyiptom fennhatósága idővel kiterjedt mindarra a területre, amely felett hatalma csúcsán II. Ptolemaiosz Philadelphiosz uralkodott. Bármi is volt az oka ezeknek az ajándékozásoknak, amelyek csupán kis részét képezték a keleti területek Antonius általi újraszervezésének, Kleopátra ezután kezdett el egy újfajta időszámítást alkalmazni uralkodása számon tartására, ami igen egyértelművé tette az ő érzéseit a területgyarapodással kapcsolatban. Sikeresen visszaállította a Ptolemaida Birodalmat úgy, ahogyan az I. Ptolemaiosz Szótér (Kr. e.323-283) és II. Ptolemaiosz Philadelphosz (Kr. e. 283-246) uralkodása alatt volt. Ekkoriban született negyedik és utolsó gyermeke, akit a területgyarapító második ptolemaida uralkodó tiszteletére Ptolemaiosz Philadelphosznak nevezett el.
Antonius pártusok elleni hadjárata végül megalázó kudarccal végződött, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy hódító győztesként térjen vissza Alexandriába Kr. e. 34-ben. Röviddel ezután tartották az „alexandriai adományozások” néven elhíresült pazar ünnepséget a város gümnaszionjában. Óriási tömeg gyűlt össze megnézni az ezüst emelvényen aranytrónusokon ülő Antoniust és Kleopátrát (aki Ízisz egyiptomi istennő mintájára volt felöltözve). Alattuk ült kisebb és kevésbé díszes trónusokon Kaiszarión, Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz. Antonius kikiáltotta „királyok királynőjévé” Kleopátrát, majd Caesar igaz fiává és Egyiptom királyává Kaiszariónt.
 
kaiszarion.jpg
Kaiszarión fejszobra, fáraói fejdísszel

Ezután saját gyermekeinek is területeket adományozott. Kleopátra Szeléné kapta Krétát és Kürenaikát, ezzel mindkét szülőjéhez köthető földek felett uralkodott: apai nagyapja, Marcus Antonius Creticus űzte el a kalózokat Krétáról, Kürenaika felett pedig hajdan a Ptolemaioszok uralkodtak. A hagyományos pártus ruhába öltöztetett Alexandrosz Hélioszé lett Armenia (a mai Törökország északkeleti részén, illetve a mai Örményország és Azerbajdzsán területén fekvő királyság) és Média Atropaténé (a mai Azerbajdzsán, Kelet-Grúzia és Kelet-Örményország területén fekvő állam), valamint eljegyezték utóbbi hercegnőjével, Jopatéval. Alexandrosz Héliosz emellett az Antonius által továbbra is meghódítani tervezett, az Eufrátesztől keletre fekvő területek uralkodójává is ki lett nevezve. Ptolemaiosz Philadelphosz hagyományos makedón öltözékben volt, ő kapta azokat a szíriai területeket, amelyeket Kleopátra nemrég visszacsatolt birodalmához, valamint Róma Eufrátesztől nyugatra fekvő közel-keleti klienskirályságainak urává is megtették. Mind az ikrek, mind Ptolemaiosz Philadelphosz kisgyermekek voltak még ekkor, de Antonius és Kleopátra nyilvánvalóvá akarták tenni szándékukat, hogy uralkodókká emelik őket.
Az adományozások is felháborodást keltettek Rómában, azonban Antonius állítólagos végrendeletének egy másolata is Octavius kezébe került. Ebben arról rendelkezett, hogy halála után Alexandriában szeretne nyugodni Kleopátra mellett, nem pedig Rómában, Octavia mellett.  Octavius számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. Egy évtizednyi ellenségeskedés után ekkor végleg összeomlott a diplomáciai kapcsolat a két volt triumvir között, és a katonai összecsapás elkerülhetetlenné vált. A két oldal Görögország partjai mellett csapott össze a tengeren Kr. e. 31 szeptemberében, Actiumnál. Octavius győzött, győzelme azonban nem volt döntő jelentőségű, ráadásul barátja, Marcus Vipsanius Agrippa segítségére is kellett támaszkodnia hozzá. Vereségük után Antonius és Kleopátra visszatértek Alexandriába. Miközben Antonius idegösszeomlás következtében elvonult pihenni, Kleopátra már a következő lépését tervezte. Néhány hónapon belül több üzenetet is küldött Octaviusnak. Eleinte azt ajánlotta fel, hogy elárulja Antoniust, majd amikor ez sikertelennek bizonyult, hogy lemond trónjáról gyermekei javára.
 
Róma foglya
Mire Kr. e. 30 nyarán Octavius megérkezett csapataival Egyiptomba, Antonius és Kleopátra készen álltak az ellenállásra, de a legrosszabbtól félve elküldték gyermekeiket. Amikor pedig a vereség már elkerülhetetlennek tűnt, mindketten az öngyilkosságot választották a megadás helyett. A 17 éves Kaiszarión a Vörös-tengeren átkelve tervezett India felé indulni, de útközben tanítója elárulta. A rómaiak elfogták, Octavius pedig kivégeztette. Kleopátra Szelénét, Alexandrosz Hélioszt és Ptolemaiosz Philadelphoszt szüleik délre, Thébába küldték. Anyjuk és Kaiszarión halála az ikreket helyezte Egyiptom trónjára, így Octavius visszahozatta őket Alexandriába, hogy névleg uralkodhassanak. Ez azonban mindössze két hétig tartott, amíg Egyiptomot hivatalosan hozzá nem csatolták a Római Köztársasághoz. Amikor Octavius elhagyta újdonsült provinciáját, magával vitte mindhárom gyermeket Rómába.
 
octavianus-csaszar.jpg
Octavius mint Augustus császár

Octavius élve szerette volna elfogni Kleopátrát, hogy Rómában tartandó győzelmi menetében felvonultathassa, ahogyan azt korábban, Kr. e. 48-ban Caesar is tette Kleopátra lázadó húgával, Arszinoéval az alexandriai háború után. Kleopátra öngyilkossága ezt nem tette lehetővé, így Octavius végül áspiskígyót tartó képmását vonultatta fel Rómában, emellett vonult a menetben a Holdnak öltöztetett Kleopátra Szeléné és a Napnak öltöztetett Alexandrosz Héliosz. Octavius triumphusában való részvételük jelentette életük egyiptomi szakaszának végét.
Élete első tíz évében Kleopátra Szeléné egyiptomi hercegnőként nevelkedett az egyiptomi udvarban, az a tény, hogy apja római polgár, volt consul és triumvir volt, nem bírt jelentőséggel élete ezen szakaszában. Miután azonban mindkét szülője meghalt, Egyiptom pedig megszűnt önálló államként létezni, felmerült a kérdés, mi legyen Kleopátra Szelénével és fivéreivel. Élő rokonok híján az értük való felelősség Octaviusra szállt, ő pedig átruházta Octaviára.
A gyermekek Octavia házában laktak a római Palatinus-dombon, tágabb értelemben vett rokonaik körében: ezek között volt féltestvérük, Julius Antonius (Marcus Antonius Fulvia általi fia), két Antonia nevű félnővérük (Marcus Antonius Octavia általi lányai), valamint Octavia korábbi házasságából való idősebb gyermekei, Marcus Claudius Marcellus és két Marcella nevű lánytestvére. Tőlük nem messze lakott az immár Augustus néven ismert Octavius feleségével, Livia Drusillával, lányával, Juliával és Livia fiaival, Tiberius Claudius Neróval és Decimus Claudius Drususszal. E két háztartás tagjai mellett Augustus egy igen jelentős csoport uralkodói gyermekért felelt. Ezek többnyire barátságos kliensuralkodók örökösei voltak, akiket „romanizálás” céljából küldtek Rómába, hogy hatékonyabban működjenek együtt Rómával trónra kerülésük után. Egy részük azonban trónjukról letaszított vagy elhunyt volt kliensuralkodók gyermeke volt.
 
ijuba-fejszobra.jpg
I. Juba fejszobra

Utóbbi kategóriába tartozott Gaius Julius Juba, aki Numidia (a mai Algéria, Tunézia és Líbia) királya, I. Juba fia volt. Apja Kr. e. 46-ban vereséget szenvedett Julius Caesartól, és öngyilkos lett. Az ekkor még csecsemő Jubát Caesar magával vitte Rómába, ahol őt is felvonultatta győzelmi menetében. Ezután Caesar háztartásában nevelkedett annak Kr. e. 44-ben történt meggyilkolásáig. Ezután Octavius és Octavia vették át nevelését. Juba gyermekkorát és ifjúságát Rómában töltötte, és római polgárjogot kapott.
 
iijubafia-portreszobor.jpgII. Juba fejszobra

Római taníttatása során megmutatkozott Juba rendkívüli intelligenciája. Egy sor tudományos területen írt értekezéseket, amelyek közül sokat fel is használt később az idősebb Plinius hatalmas, 37-kötetes Naturalis Historiához. A vele egykorú Marcellusszal, Tiberiusszal és Drususszal katonaként is szolgált Hispaniában, mielőtt Augustus megtette az újonnan létrehozott Mauretania nevű klienskirályság uralkodójává (Numidiából Africa Nova néven római provincia lett).
 
Afrikai királynő
Habár maga Octavia nem járt sok szerencsével a szerelemben, igen aktív házasságszerzőnek bizonyult. Kr. e. 25-ben főszerepe volt a Juba és Kleopátra Szeléné közötti házasság megszervezésében. Az eseményt megörökítette Mütilénéi Krinagorasz görög költő egy teljes egészében fennmaradt epigrammában:
„Világ nagy szomszédos részei, melyeket a fekete Etiópiából duzzadó Nílus választ el, közös királyokat hoztatok létre mindkettőtöknek, eggyé téve Líbia és Egyiptom népét.
Tartsák hát meg a királyok gyermekei apáiktól az erős uralmat mindkét ország felett.”
Kleopátra Szeléné és Juba életútja sok közös vonással bírt. Mindketten fiatalon árvák lettek szüleik öngyilkossága által, mindkettőjük ősi földjét bekebelezte Róma, és mindkettejüket triumphuson vonultatták fel Róma népe előtt, mielőtt megkezdték volna rómaivá nevelésüket. Emellett mindketten politikailag problematikusak voltak Róma számára, összeadásuk és egy klienskirályság rájuk bízása volt a legjobb megoldás. Így aztán esküvőjük után Augustus Mauretania királyává és királynőjévé kiáltotta ki őket, és odaküldte őket római kliensként uralkodni.
Az ifjú pár mindkét tagjának életét korábban a feje tetejére állították szüleik tettei, új országukba érkezve azonban szabadon hozhatták meg saját döntéseiket, Augustus kivételével senkinek nem tartoztak felelősséggel. Sok teendőjük volt: az újonnan létrehozott Mauretania hatalmas terület volt, nevével ellentétben nem a mai Mauritánia, hanem a mai Algéria és Marokkó területét foglalta magába. Ahogy az lenni szokott a két kisebb királyságból létrehozott országok esetében, két fővárosa volt: Iol (a mai algériai Sersel) a Földközi-tenger partján, és Volubilis (a mai Marokkó területén romváros Meknés közelében) beljebb a szárazföldön. Mauretaniában emellett volt néhány görög és római kolónia, amelyeket főleg a Hispania Baeticával (a mai Andalúziával) való kereskedelem megkönnyítésére hoztak létre.
 
iijuba-erme.jpg
Mauretaniai pénzérme, egyik oldalán II. Juba arcképe szerepel, másik oldalán királynőként nevezi meg Kleopátra Szelénét

Kleopátra Szeléné és Juba alkalmasnak bizonyultak a feladatra. Habár Juba kétségtelenül Mauretania királya volt, korábban sohasem volt sem Numidia, sem más terület uralkodója. Kleopátra Szeléné viszont nem csak, hogy ki lett kiáltva Kréta és Kürenaika királynőjévé Kr. e. 34-ben, ténylegesen is uralkodott Egyiptomban Kr. e. 30-ban, még ha rövid ideig is. Ennek köszönhetően elég presztízzsel bírt ahhoz, hogy férje társuralkodójaként királynő lehessen és saját pénzt is verethessen (mind saját, mind Jubával közösen kiadott pénzérméiken szándékosan görögös stílusban ábrázoltatta magát, utalva származására).
Új királyságukban intenzív modernizálásra volt szükség, így Iol városát újjáalapították Caesarea néven, Augustus tiszteletére (illetve vélhetően a júdeai kliensuralkodó Heródessel való versengésre, aki szintén alapított egy Caesarea nevű várost néhány évvel korábban). Caesareát aztán megtöltötték római és alexandriai stílusú, grandiózus épületekkel. Ezek közé tartozott egy világítótorony, melyet az Alexandriánál található pharosziról mintáztak, és amelyet ahhoz hasonlóan egy szigeten hoztak létre, egy tengerparti királyi palota, valamint több, római és egyiptomi istenek tiszteletére emelt templom is. Udvarukba szerte a birodalomból érkeztek a tudósok és a művészek, és a görög, római és egyiptomi kultúra egyfajta kozmopolita fúziójává vált.
 
iijuba-fejszobra.jpg
Kleopátra Szeléné és II. Juba fia, Ptolemaiosz fejszobra

A pár csaknem két évtizeden át uralkodott Mauretania felett, Kleopátra Szeléné korán, mindössze 35 évesen bekövetkezett haláláig. Egy szintén Krinagorasz által jegyzett másik epigramma szerint halála egybeesett egy holdfogyatkozással, ami Kr. e. 5 március 23. körülre helyezi halála időpontját.
Maga a Hold elsötétült, felemelkedett naplementekor, de elrejtette szenvedését az éjszakában, mert látta gyönyörű névrokonát, Szelénét, holtan leereszkedni Hádészba, közös volt fényük gyönyörűsége, így vegyítette saját sötétségét annak halálával.”
Halálát gyászolta férje és fiuk, Ptolemaiosz, aki apja társuralkodója volt több évig, mielőtt Juba halálával trónra lépett Kr. u. 23-ban. Kr. u. 40-ig uralkodott, amikor is anyja egyik féltestvérének, Antonia Minornak az unokája, Caligula császár kivégeztette. Ptolemaiosznak nem volt gyermeke, és miután a következő évben meggyilkolták Caligulát, utóda, Claudius kihasználta a helyzetet, és átvette az irányítást a királyság felett. Mindössze 65 év egység után a területet ismét kettéválasztották, ezúttal azonban nem klienskirályságokra, hanem Mauretania Caesariensis és Mauretania Tingitana római provinciákra. Kleopátra Szeléné, Juba és Ptolemaiosz idővel feledésbe merültek.