Szinuhe irodalmi magazin: Óegyiptomi értekező irodalom 8, Szehotepibré intelmei

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2013, Augusztus 9
Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2013. augusztus 9.
 
 
A műsor témája     
Mai téma: Szehotepibré sztéléje, hagyományozás, lojalitás, lojalista intelem, Középbirodalom, 18. dinasztia, Jahmesz, hivatalnoktükör, morális tanítás, teológia, maat fogalma
 
Szehotepibré intelmei:
A 12. dinasztia idején élt Szehotepib-Ré sztéléjén önéletrajza után gyermekeinek szóló tanításait jegyezte fel, majd ezt követte a halotti áldozat kérése. A halotti környezet ellenére a „tanítás” (sbAyt), ahogy maga is nevezi, az életre szól, és a király iránti aktív tettekre, a lojalitásra buzdít, hiszen a fáraó az, aki isteni lényén keresztül mind a földi életben, mind a túlvilágon a méltó életet meg tudja adni, ő az, aki védelmet tud nyújtani mindenféle csapás ellen.
 
Szehotepib-Ré sztéléjét Mariette Abüdoszban találta, és Kairóban a 20538. sz alatt leltározták be. Előlapján felül Ozirisz isten nyújtja az élet jelét III. Amenemhat fáraónak, alatta a tulajdonos címei után öt egységre oszló költemény következik, melynek bevezető sorai elárulják, a mű célját: „a valódi élet-vezetés, az életidő békében töltésének” a módját továbbadni gyermekei számára – a beszéd segítségével, hogy megismerjék, és a meghallgatás révén kövessék.
 
A második egységből az is kiderül, hogy ez csak a fáraó őfelségén keresztül történhet meg, akivel azonosulásra biztatja hallgatóit – fizikailag, hiszen testükben éljen, érzelmileg, mivel ib-szívükben egyesüljenek vele, és szellemileg, mert a fáraó maga az értelem – isteni formájában – Szia, aki pedig a xAtj-szívekben lakozik. Nem csoda, ha ezek után a fáraó két szemével valóban az egész testet át tudja vizsgálni. Ez a mindenütt jelen levő fáraó pedig nem más, mint a Napisten Ré, akinek napsugarai megteremtik az életet a két országban, vagyis Egyiptomban.
 
Egy harmadik egységben a fáraó kozmikus feladatait és eredményeit összegzi a mű, termékenységi aspektusát kiemelve. Ehhez szorosan kapcsolódik teremtő és védelmező funkciója, mely a 4. egység témája. Hnumhoz, Basztethez és Szahmethez hasonlítja a költmény, akik nemző, védelmező és büntető jellegét személyesítik meg. Az első negatívum is itt hangzik el a fáraóval kapcsolatban: mint kiderült, voltak, akik megszegték a parancsát, sőt akadtak gyűlölői is, akiket viszont nyomorúságba döntött.
 
A sztélé következő tartalmi egysége ennek a gondolatnak a továbbvivője, hiszen azt ecseteli, miért jár jól a fáraó követője, mennyire hasznos ez az ő számára még örök életében is. Mert bizony a lázadók testét a hullámok nyelik el, így nem lesz múmiájuk, amit a sírban el tudnának temetni, bár erre amúgy sem nyílna lehetőségük, mivel attól is megfosztja őket a fáraó. Végső következtetésként tehát megállapítja: „Tegyétek ezt, és tagjaitok épek, és így találjátok ezt örökre”.
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:
A Lojalista intelem, ahogy a sztélén olvasható költeményt meg szokták határozni, több változatban is fennmaradt. Így tudjuk, hogy ennek a műnek a fenti rövid változata mellett jól ismerték bővebb formáját is, és a 18. dinasztia korában nagy népszerűségnek örvendett országszerte. Jól mutatja, hogy papiruszon a teljes művet, ugyan több helyen töredékesen, Riqqehben találták meg, osztrakonokon Deir el-Medinehben, sírban, graffitiként viszont Assziutban. Gyűjteményüket George Posener állította össze – az utolsóként említett lelőhelytől eltekintve, ami 2005-ös felfedezés.
 
Az eredeti mű szerzőjének a személyére a közép-egyiptomi graffitik világítottak rá, mivel ott a szerző titulatúrájának végén vezíri címe és nevének első fele is fennmaradt. Ennek alapján valószínűsíthető, hogy a Chester Beatty IV papiruszon Ptahhoteppel együtt megnevezett intelemíró, Kairszu („ka-lelke alkotta őt”) nevéhez fűződik. Ez a ritka név leginkább az 5.-6. dinasztia korában volt használatos, és egy szakkarai domborművön („Daressy töredék”) felsorolt öt vezír egyike (Imhotep, Iimeru, Ptahsepszesz, Kairszu és Uszermontu) volt. Más forrásokból egyelőre csak néhány alacsonyabb rangú Kairszu ismert.
 
Az assziuti titulaturában olvasható címek és rangok között található olyan, ami a 12. dinasztia előtt ismeretlen, és a sorrend is tipikus középbirodalmi. Ennek alapján feltehetően Kairszu teljesebb műve is a Középbirodalom idején nyerte el végső formáját, noha a szentenciák maguk feltételezhetően az 5-6. dinasztia idejébe nyúlnak vissza. Ez a mű első felében bővítményeivel és magyarázataival ugyancsak a királytükrök jellegzetességeit hordozza, a második részben azonban erőteljesebben jelenik meg a hivatalnoktükör – ahogy Ptahhotep munkájában is. A nagyjából közös keltezés és téma érthetővé teszi a későbbi közös megnevezésüket az egyiptomi irodalmárok körében.
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza