Szinuhe irodalmi magazin: Óegyiptomi értekező irodalom 5, Ptahhotep intelmei, 2.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2013, Május 31
Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2013. május 31.
 
 
A műsor témája      
MEBT hírek: Hétfőn volt Ipach Ildikó előadása Egyiptom természeti kincseiről
Mai téma: Ptahhotep, belső tagolás, magatartásformák, tanácsok
 
 
Ptahhotep intelmei:
A Prisse papiruszon 47 egységre osztott intelem a szöveg alapján egy bizonyos Ptahhotep műve, aki visszavonulása előtt a fáraó rendeletére az előkelőségek fiainak elmondja tanítását. Magának csak azt kérte, hogy fia léphessen helyébe „az öregkor támasza” tisztségben. Ez a cím más középbirodalmi forrásból is ismert. A korabeli jog szerint olyan hivatalnokot jelent, aki elődje (többnyire apja) helyébe lép ugyan, de azt a későbbiek során támogatja.
 
A „Ptah elégedett” név különösen Ptah legfőbb kultuszhelyén, Memphiszben volt népszerű. Szakkara egyik nevezetessége is egy Ptahhotep és apja, Akhtihotep masztabája. Mint a sírfeliratokból kiderül, ez a Ptahhotep is betöltötte, a vezíri tisztséget, sőt Iszeszi fáraó (5. dinasztia) korában élt. Az egybeesés arra utal, hogy az intelem szerzőjeként megnevezett ember lehetett valós, történeti személy, aki az általa ellátott hivatali feladatok alapján sokoldalú, bölcs embernek tűnik.
 
A körülmények ismertetése után a szöveg a bölcs megállapításokkal, tanácsokkal folytatódik, melyek megfogadása az idős vezír szerint a boldog, kiegyensúlyozott, vagyis maat szerinti élethez vezet. Egy másik alapvető jellemzője a szövegnek hogy kevés istent nevez meg – Ozirisz, az istenné vált ősök („Hórusz követői”), és a fáraó őfelsége szerepel az istenek között, egyébként csak általánosan használja az nTr / isten fogalmat. Ez a jelenség a didaktikus szövegekre általánosan jellemző, és a memphiszi teológia néven ismert memphiszi teremtésmítosz sajátossága.  
 
A morális tanítások között a leíró és normatív jellegű részek keverednek. Az írás jellemzően először egy konkrét szituációt vetít olvasói szeme elé, majd tanácsot ad, milyen viselkedési formát várnak az adott esetben, és ezt sokszor magyarázattal is ellátja.
 
A szöveg első szakszerű fordítása Žába (1956) nevéhez fűződik, aki a 4 fő szöveg hieroglif átírását is jól áttekinthető formában közzétette. Lefordították több nyelvre, köztük Prichard angol kiadása (1950 és 1958) és Lichtheim 1975) az eredeti egyiptomi szövegekre támaszkodik. A fordítók többsége csak a pPrisse alapján dolgozott. A német fordításnál Brunner (1991) és Hornung (1996)  az összehasonlítás módszerét követte.  
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:
A keltezés kérdése mindig fontos a szövegeknél. Jelen esetben egyszerre több keltezési időponttal is lehet számolni, hiszen az 5. dinasztia vezírének a szájába adott bölcsesség legjegyzése egyáltalán nem biztos, hogy valóban tőle származik. Az egyiptomi irodalom egyik jellemző vonása, hogy azzal kíván komoly súlyt adni alkotásainak, hogy nagynevű, rég volt személyek, vagy istenek szájába adták a mondandót. Ezért vannak olyan kutatók, akik Ptahhotep intelmeit is pszeudo-epigráfikus munkának tartják – ez esetben talán éppen a szakkarai sír adta az ötletet a szerzőségre. A mű a memphiszi vallási elképzelésekkel rokon vonásokat mutat, így szemléletmódja alapján az itteni teológiai iskolához tartozott, és megalkotója feltehetően felhasználta a Ptah templom Élet Házának a könyvtárát.  
 
Maga a szöveg a szókincs és a klasszikus nyelvtani formulák alapján úgy tűnik,  még az Óbirodalom korában íródott, de az már kérdéses, hogy pontosan mikor. A kutatás jelenlegi állása szerint feltételezik, hogy az eredeti mű megírását a 6. dinasztia korára tehetjük. A fennmaradt legkorábbi szöveg (pPrisse és a British Museumbeli BM10371-10435 töredék) viszont írásmódja, és a betűk megformálása alapján a Középbirodalom idejére keltezhető. A Carnarvon tábla (Cairo 41790), egy másik papirusz (BM 10409) és az osztrakonok pedig arról tanúskodnak, hogy az újbirodalmi „iskolai tananyag” részét képezte.
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza