Szinuhe irodalmi magazin: Szerelmes versek 7.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2012, Augusztus 10

Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2012. augusztus 10.
 
 
A műsor témája       
Mai téma: Kairói osztrakon 2. szerelmes dala, núbiaik Egyiptomban, mandragóra, ruhamosók, pecsételők, tükör, virágvers, Hathor, költői eszközök: hiperbolé, bathosz, paradiasztolé, litotész.
 
A kairói edényen olvasható 2. versciklus:
Ez a ciklus is, az elsőhöz hasonlóan Michael Fox elemzése alapján 7 egységre oszlik, melyeket a kar jel választ el egymástól. Az utoldó verset elválasztó jel hiányik az osztrakonról, minden valószínűség szerint a 26. sor közepén a cserépdarabok közé eső lyukas részre eshetett. Tekintve, hogy itt hiányos a szöveg, bizonyosságot akkor kapunk, ha a versciklus máshonnan is ismertté válik, vagy a hiányó darab egyszer majd előkerül.
 
Mivel azonban a 7 versből álló ciklus az osztrakon előző versciklusánál, sőt a Chester Beatty papiruszon is megtalálható, itt is valószínűnek tűnik. Megerősíti a feltételezést az a jelenség is, hogy ez után a hely után megváltozik a szöveg jellege, és az egyesszám 3. személy kerül előtérbe. Ez a szerkezeti váltás erősen emlékeztet a megelőző ciklusra is, mellyel érdekes egységet alkot: a szerelem két különböző arculatát mutatják be.
 
Áttekintve az egyes egységeket, feltűnő a kezdő szavak azonossága. Hat esetben maradt fenn az első szó: a Hnr (HA) n=j, mely vágyat fejez ki, és az őt követő igétől függően „bárcsak lennék” vagy „bárcsak lenne nekem” jelentéssel rendelkezik. Az előbbi esetben a nekem nyomatékosító értelmű részes esettel, az utóbbiban a birtoklást jelző szóként szerepel. Használható azonban segédigeként is, tárgyas és tárgyatlan igék mellett egyaránt.
 
Itt a versciklus első 4 egységében a költő különböző dolgokkal szeretne azonosulni, hogy azok alakjában állandóan szerelme közelében lehessen, és lássa, érezze őt – még ha a lány jelenlétéről nem is tud. A középső egységben a passzív szerep némileg módosul. Bár továbbra is kívánság formájában, de kedvesének aktív tevékenységére vágyik, akár úgy, hogy hozzá nő, ahogy a virágok növekednek, akár az istenek küldenék hozzá. Az utolsó rész egy találkozás örömét írja, azt az érzést, melyet a költő szerelme jelenlétében érez.
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:
Sajnos a vers sok helyen töredékes, így egyes részei csak hipotetikusan értelmezhetők, vagy még úgy sem. Ennek ellenére nyilvánvalóan műköltemény, melyet költője gondosan megszerkesztett, még ha a vágyakozás leírása a népköltésben is jól ismert technikával történt, költői képek segítségével. a versek felépítésük és nyelvezetük alapján feltételezhető, hogy az előzőével azonos személy művei.
 
A leány az egész versciklus folyamán ismeretlen marad,  megjelenése, tulajdonságai mindenkinek a saját képzeletére van bízva, tetteiről sem tudunk semmit, az utolsó sortól eltekintve, mely mintegy csattanóként a sHr=selűzi ő” igével kezdődik, tehát valamilyen pozitív kisugárzása van az ifjúra. A szerelmes verseknél azonban ez közhely lehetett. A kifejezés megtalálható a Chester Beatty papiruszon is, amely szintén a városból származik, és ott a "mindenféle rossz dolog" ellen nyújt védelmet – mint a ráolvasásokban az amulettek.
 
Érzései kifejezésére a szerelmes ifjú költői eszközök sorát vonultatja fel. Kívánságai szinte túlzásnak hatnak, és az első egységbe beiktatott magyarázat alapján talán túlzásnak is hathattak, vagy legalábbis nem tűnt mindenki számára érthetőnek, mivel m ky Ddmás szóval” megmagyarázta a vers leírója. Ennek kapcsán felmerül annak is a gyanúja, hogy ez esetleg nem is tartozna a vershez, hiszen az ütemhangsúlyok a korábbiaktól eltérőek. Elképzelhető azonban más magyarázat is.
 
A hiperbolé (túlzás, „fölé dob” görög kifejezésből) gyakori eszköz a költészetben a figyelem felkeltésére. Itt is az érzelmek erősségének a hangsúlyozására szolgált. Rejtett utalásoktól sem mentes a költemény, melyek szintén a szerelmi vágy kifejezői. Erre szolgál például a mandragóra vagy a test kenőcsökkel való kényeztetésének az említése. Ezek a finom jelzések azonban nem biztos, hogy mindenki számára egyértelműek voltak. A már említett váltás, a bathosz itt a hallgatóság kedvének a felcsigázására is szolgálhatott, a kétféle beszédmodor ellentétbe állításával.
 
A megkülönböztetés egy másik módja a paradiasztolé, amikor az elválasztásra szolgáló kötőszavakat többször is megismétlik. Ez történt az egyes egységek elkülönítésekor a „bárcsak” alkalmazásával és az ötödik egységben, amikor a mjmint, miként” szavak ismétlődnek. A következő egységben viszont a negatív körülírások (litotész) tűnnek fel. Így a velem van helyett a „nincs tőlem távol” és „ne legyen elválasztva tőlem” kifejezésekkel találkozunk.
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza