Szinuhe irodalmi magazin: Szerelmes versek 1.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2012, Február 24

Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2012. február 24.
 
 
A műsor témája
MEBT hírek: hétfőn lesz a Társaság közgyűlése, minden tagunkat várjuk!
Mai téma: szerelmi költészet, dal, Harris 500 papirusz, Chester Beatty 1 papirusz, Torino 1996 papirusz, osztrakonok Deir el-Medineből, fecske, galamb
 
pHarris500 B:  
A papiruszt a 19. dinasztia korában (I. Széti – II. Ramszesz) hieratikus írással írták, és a Ramesszeum területén találták. A fennmaradt 8 oldalnyi tekercs hátoldalán Antef király „hárfás dalával” együtt 3 szerelmes dalciklus (A, B, C) olvasható. Az előoldalon a „A királyfi és a Sors” és a „Joppa bevétele” található. A British Museumban őrzik, leltári száma 1872,1101.2 (BM10060). Nevét egykori tulajdonosáról, Anthony Charles Harrisról (1790–1869) nyerte, aki Alexandriai házában őrizte, ahol a hagyomány szerint egy robbanás következtében sérült meg, és vált töredékessé. Ma 142,5 cm hosszú, magassága 19,5 cm.
 
A 2. versciklus, melynek címét is megőrizte a papirusz a mezőről hazatérő szerelmes lány lírai vallomása. Egy tudatosan egybeszerkesztett mű, melynek alkotója azonban ismeretlen. Magát nővérnek nevezi, hiszen „A kezdete az éneknek, mely szívedből szeretett nővéred megörvendeztetője és gyönyörűsége, amikor hazatér a mezőről.” Ez összecseng egy óbirodalmi címmel: „urának megörvendeztetője szép énekével a palota belsejében, ami a műfaj ősi eredetére utal, bár az akkori énekek nem maradtak fenn, így konkrét összehasonlítási alapunk nincs.
 
Ez a nappali dalok kategóriájába sorolható költemény a válás fájdalmát és az édes együttlét örömét egyaránt megénekli. A bizonytalanság, az elválás veszélye, és ezzel az öröm és boldogság elveszítésének a félelme költői sorokban jelenik meg. Az érzelmeket költői képek fejezik ki, melyekben a punti paradicsomi állapotokat, a madarak szabadságát, szívderítő csipogását állítják szembe a csapdába esett, megbéklyózott madárral. Egy másik képben a fecske-csicsergés hajnalodást jelző szerepe pedig a szerelmes gyötrődés előképeként tűnik fel.
 
Érdekes a fecske szimbolikus jelentése az ókori egyiptomi kultúrában. A Piramisszövegekben például a király fecske formájában kívánt az égbe felrepülni, a Halottak Könyvében pedig a fecske képességeivel igyekszik felruházni magát a halott, hogy kirepülhessen a sírépületből, vagy Hathort kísérhesse, és mirhafája alatt ülhessen. Denderában Hathor egyik ünnepét „a fecske érkeztének” hívták. Pozitív szerepét még inkább mutatja, hogy Ré napisten hajnali bárkájának a tatján is rendszeresen ott ült – itt mégis hajnali megjelenésének kellemetlen oldalát emelik ki, a későbbi toposz előszeleként.
 
 
Szerelmes versek:  
Az ókori egyiptomi irodalom az epikai és bölcseleti művek mellett lírai alkotásokban is gazdag. Ezek a szubjektív, érzelmekkel telített munkák verses költemények. Vallási és világi tartalommal egyaránt rendelkezhettek. Az előbbiek között jellemző az istenhimnuszok, imák, ráolvasások, liturgikus cselekményekhez kapcsolódó költemények sora, az utóbbiak közül leginkább csatadalok, királydicsőítő encomiumok, munkadalok, lakomákon előadott dalok és szerelmes versek maradtak fenn. Ez utóbbiból alig 50 ismert. A legfőbb források a Chester Beatty I, a Harris 500 és a Torinói 1966 sz. papirusz.
 
A szerelmi líra egyiptomi műfaji megnevezését nem ismerjük, de a címek között az „édes mondás” (Tzy nDm) és a „szív nagy örömeinek a mondásai”kifejezések biztosan ilyen a költeményekre utalnak, ugyanis szerelmes vers ciklusok összefoglaló megnevezésére szolgáltak. A fennmaradt művek a Ramesszida korból származnak, és nyelvezetük alapján egyértelmű, hogy az Újbirodalom korában készültek. Műdalok, hiszen előfordul a költő megnevezése is, bár gyakran név nélkül jegyezték le őket. Folyamatosan írták, mint az epikai munkákat, de az egyes verssorokat szívesen választották el verspontokkal, vagyis a verssor végét jelző, a sor fölé helyezett piros pontokkal.
 
Bár a szerelmes verseknek az egyiptomi történelem rövid szakaszából származnak, és előzménynek nincs írásos nyoma, biztosan hosszú múltra tekintettek vissza, mely minden valószínűség szerint a szájhagyományon alapult. Verselési módjuk más, középbirodalmi verses művekkel egyező, így az általunk is ismert forma kialakulása ettől az időszaktól számítható. Az óbirodalmi költemények, mint a Piramisszövegek, másfajta verselési móddal íródtak, ezért feltehetően akkoriban a szerelmi élet megéneklése, hiszen a téma kortalan, ahhoz hasonló verseléssel történt.
 
A szerelmes versek általában egyes szám első személyben készültek, férfiak és nők egyaránt megszólalnak bennük.  Gyakori a párbeszédes forma. Ennek alapján az is felmerül, hogy egyes közösségi események kapcsán előadhatták. A Ramesszida korban is, feltételezhetően nem pusztán írásos alakban jutott el a kedveshez. Különösen érvényes ez a nappali vers típusánál, melyet gyaníthatóan a szerenád ősének tekinthetünk.
 
Itt a kedvestől való elválás miatt búslakodó ifjú szerelmes hangja szólal meg, meg az újbóli találkozás utáni vágyakozás, a remény kifejezése, a közösen eltöltött kellemes idő emlékének felelevenítése, ill. a kedves tartóztatása, marasztalása a hajnali órákban. Mivel nemcsak „mondták”, hanem „énekelték” is, egyszerre irodalmi, és zenei műfaj, jóllehet dallamvilága ismeretlen maradt számunkra. Feltehetően hangszeres kíséret is kapcsolódott hozzá, mint a görög költészetben, melyben maga a líra név jelentése is a „líra játékhoz tartozó” (ti. költemény).
 
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett