Thotmesz művészeti műhelye: Pasedu és az istenek

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2012, Január 13

Thotmesz művészeti műhelye: Pasedu (TT3) és az istenek


Thotmesz művészeti műhelye / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2012 január 13.
 
A műsor témája
- MEBT előadás: Fullér Andrea: Mereszanh szobra – Bronzplasztika a Harmadik Átmeneti Korban (január 19), dr. Kubassek János: A Szahara bűvöletében (január 30)
- Pasedu sírkápolnája (TT3), élet Deir el-Medinében, a királysírok készítése, istenkultuszok, Meretszeger / Mereszger, Hathor temploma, papi feladatok, I. Amenhotep fáraó napi rituáléja, dekádok, oráculum, Toerisz istennő sztéléje, isteni büntetések, datolya- és szikomórfa, siratás, túlvilági élet.
 
Pasedu sírja (TT3)
A Nílus nyugati partján, a Királysírok készítőinek önálló várost épült a 18. dinasztia idején. Itt, Deir el-Medinében élt Pasedu II. Ramszesz fáraó uralkodásának idején. Apja, Menna még a túlparton, Amon templomának volt „tiszta-papja” (wab). Egyik fia, akit szintén Mennának neveztek, itt ragadt, és szintén szedzsem-as (sDm-aS) szolga lett, mint Pasedu. Feleségét Nedzsembehdetnek nevezték, és sok gyermekes családot alapítottak.  
 
A feltehetően I. Széti fáraó idején még kőfejtőként dolgozó Pasedu élete végén a baloldal csapatvezetőjeként fejezte be munkásságát. Két sírt is épített magának, a TT326 és TT3 számmal jelöltet. Az előbbi erősen megrongálódott, a másik ma is szinte ép, pedig már az ókorban nyitva állt, aztán feledésbe merült. Amikor 1834-ben Robert Hay Luxorban járt, felhívták a figyelmét, hogy egy egyiptomi katona nem régiben fedezett fel egy régi sírt. Mivel ekkor színes képeken pontosan lefestette a jeleneteket, ma is összevethetőek akkori állapotukkal.
 
A sírkápolna bejárati falát a boltíves ajtónyílás három egységre tagolja. Felül egy bárka közepén, kiterjesztett szárnyakkal fekvő sólyom látható. A bárka törzsének elülső oldalán, és a madár felett gondosan kirajzolt udzsat szem található, míg a bárka előtt egy pliszírozott, fehér szoknyába öltözött férfi mindkét kezét behajlítva köszönti az említet Ptah-Szokarisz istent.
 
A részletesen kidolgozott tollú isten körül feketével felfestett hieroglif szöveg olvasható oszlopokba rendezve. Előtte megnevezése: „Ptah-Szokarisz, a kettős maat-csarnok ura, a nagy isten, a memphiszi temető ura, a szent föld (= temető) ura.” Ez utóbbi istenjelző vége az udzsat szem mögé került. A következő oszloppal kezdődik Pasedu mondása: Eljöttem uramhoz, az ég urához. Az ő szép neve „aki tartós a két országban”, „aki áthajózik az égen”, „aki felragyog a két parton”, „aki megalkotja az ah-lelkek számára szükséges dolgokat a túlvilágon”, „aki áldozatot ad az isteneknek”.
 
A bárka mögött, kisebb hieroglifákkal újabb szöveg olvasható, mely az oldalsó fal felé forduló, adoráló, szintén pliszírozott fehér szoknyát viselő személyt nevezi meg: „Menna, az ő fia.” A másik oldalon, a bárka előtt, szintén térdel egy hasonló alak, akinek a megnevezése több oszlopba rendezve veszi körül: „Az ő fia, az Igazság helyének szedzsem-as szolgája, Kaha.”  
 
Kaha alatt három sorban a halottat sirató férfiak és asszonyok mennek az istenekkel történő találkozás és imádás jeleneteit ábrázoló hosszanti fal felé, mögöttük azonban, az ajtó íve fölött, szinte rejtve egy szikomórfa látható terebélyes ágakkal, vöröslő fügékkel, és közepéből egy vörös ruhás, fekete parókás nőalak emelkedik ki, aki kezében kerek, fehér kenyeret tart, hogy odanyújtsa a vele egy magasságban ábrázolt halottnak.
 
A szemközti falrész felületét egy magas datolyafa tölti ki, dúsan csüngő datolyafürtökkel, vízszintesen csíkozott törzzsel, amint egy téglalap formájú tó partján magasodik. Mögötte Pasedu lábait maga alá húzva, fejét két előrenyújtott kezén nyugtatva imádkozik. A sír egészében egyöntetűen sárga hátteret itt teljesen kitölti a hieroglif felirat, mely abban segíti a sír tulajdonosát, hogy a túlvilágon is legyen elegendő vize – amint képileg is bemutatták. A Halottak Könyvének több fejezete is foglalkozik ezzel (56-60).
 
 
Istenek tisztelete Deir el-Medinében  
Az „Igazság helye”, vagyis Deir el-Medine kézművesei különleges kiváltságokkal rendelkeztek, hiszen kiemelkedő képességekre volt szükségük ahhoz, hogy az uralkodó örök nyugvóhelyét, túlvilági életének színterét kialakítsák. a hivatalnok rétegez hasonlóan, az ifjak még gyermekkorukban megtanultak írni és olvasni, és ezt a tudást a későbbiekben is kamatoztatták. A város leletanyagából az is kiderül, hogy a nők – legalábbis egy része – szintén levelezett az osztrakonnak nevezett, törött cserepek vagy lapos kőlapok segítségével.
 
A fallal körülvett város közetlen szomszédságában több szentélyt és kultuszhelyet is feltártak. A legnagyobb temploma Hathor istennőnek volt, a jelenleg is látható Ptolemaiosz-kori Hathor templom helyén. A környékén számos más istennek is építettek „házat”. Tudjuk, hogy több temploma volt a megistenült I. Amenhotep fáraó és anyja, Jahmesz-Nofertari királynőnek, Mereszger, „a hallgatást szerető” istennőnek, és valószínűleg Toerisz vízilótestű istennőnek is. A kis szentélyekben további isteneket is tiszteltek.
 
Mereszgernek távolabb is több szentélyt emeltek. A Királynők Völgye felé vezető úton a sziklába vájták őket, és jellemzően Ptahhal együtt tisztelték. A Királyok Völgye felé haladva önálló épületet emeltek az éjszakai szállásul szolgáló kunyhók közelében. A templomok papságát a város lakói alkották, hiszen a papiruszok szövegei alapján pontosan el tudták végezni az előírt szertartásokat. Az asszonyok is aktív részt vállaltak a kultuszban, legtöbbjük Hathor istennő énekesnője volt.
 
Aki tehette, papi közvetítés nélkül is felvette a kapcsolatot az istenek világával. Ennek egyik módja az istenszobrok ünnepi megjelenése volt, ilyenkor ugyanis meg lehetett kérdezni az „élő képmásoktól” a véleményüket mindenféle ügyes-bajos dolgaikban. Tudjuk, hogy főpapválasztás is történt így. Máskor sztélét állítottak, és ezt elhelyezve a szentélyekben kértek vagy köszöntek meg az isteneknek számukra más módon elérhetetlen eredményeket.
 
Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy az otthonokban az első helyiség valójában egy kis szentély volt, hiszen egy elfalazott részen oltárt állítottak, melyhez lépcsőn lehetett feljutni, és ahol napi áldozatot mutattak be a házi isteneknek, akik, ha a falra festett képekből következtetni szabad, akkor elsősorban Toerisz, Bész és a gyermekét szoptató anyaistennő, vagyis Hathor volt.
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett