Szinuhe irodalmi magazin: Hórusz és Széth pere 2.

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, Április 9

* az átírás transliterációs fonttal olvasandó

 
Szinuhe magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2010 április 9.
 
A műsor témája
- MEBT hírek: „Én Egyiptomom” pályázat díjkiosztása
- Hórusz és Széth történetén kívül Hórusz / Harpokratész ábrázolási módjai, Ozirisz és Izisz története, a napszem mítosz, Atum és a világ keletkezése, az öröklődési rend átalakulása a fáraókor kezdetén.
 
Tartalom röviden:  
Neit levelében Hórusznak ítélte atyja hivatalát, vagyis a királyságot Egyiptom felett. Bár az Isteni Kilencség ezzel teljesen egyetértett, a Mindenség Ura ellene támadt. A hirtelen haragú Baba isten erre úgy megsértette, hogy valamennyi isten visszavonult sátrába. Hathor közreműködése tudta csak Rét kizökkenteni a letargiából. Ekkor ismét összeült a bíróság, és beszédre szólították fel a pereskedőket. Széth erejére hivatkozva követelte magának a hivatalt. Többen egyetértettek vele, ám az ellentábor közbekiáltott, és Hórusz is helytelenítette az igényt. Izisz Atumnak üzent, mire Széth megfenyegette az isteneket, és követelte, hogy Izisz nélkül folytassák a tárgyalást. Végül Ré-Harahti a folyó közepén levő szigetre küldte a törvényszéket.
 
Irodalomtörténeti kitekintés:  
Az ókori Egyiptom a korabeli művelt világ részét alkotva számos írott művet hagyott az utókorra. Nagy mennyisége ellenére is a 3000 évnyi műnek csak kis töredéke maradt fenn, és az is gyakran hiányosan. A belőlük levonható következtetések nagyon sokat elárulnak a korabeli életről, körülményekről és gondolkodásmódról, mégis erősen egyoldalú képet nyújtanak, hiszen tudjuk, hogy az emberek egészen kis hányada tudott csak írni és olvasni, ill. ezen tudományokban való jártasság mértéke is erősen különbözhetett az egyes személyek esetében.
 
A mindennapi életben gyakran fordultak elő vitás esetek, és sok olyan is volt ezek között, amikor a felek nem tudtak egymással megegyezni, külső döntőbíróhoz fordultak. Ilyenkor ügyüket elő kellett adni, és bizony nem volt mindegy, hogy ezt hogyan tették meg. Akár védő-, akár vádbeszédet tartottak, a szónoklat egyik formáját gyakorolták. Maga a legfőbb bíró, a fáraó is tartott bírósági beszédeket, de másfajtákat is, amikor a tanácsban adott elő egy ügyet, vagy például katonáit buzdította, de ünnepi szónoklatot is tartott. Szónoki beszéd azonban kevés maradt ránk.
 
Többnyire utalások formájában szerepelnek különböző beszámolókban, vagy kiragadott részleteket jegyeztek le belőlük egy-egy esemény feljegyzésekor. A királyok nyilvánosan előadott beszédeiről pedig sztélék és annalesek (évkönyv) tudósítanak. Híres például II. Ramszesz fáraó héliopoliszi bányamunkások előtt mondott beszéde, melyet „Ramszesz az isten” nevű óriásszobrának elkészülte alkalmából tartott, vagy azok a beszédek, melyeket Pianhi fáraó mondott katonáinak egyiptomi hódítása során.
 
Magánemberek beszédei inkább morális tartalommal maradtak fenn, gyakran a halott szájába adva életének történetét, mint követendő példát. Ezek a dicsérő szövegek akár a temetéskor elhangzott méltatások is lehettek, de tárgyaláson a peres felek bemutatásának a mintájául is szolgálhattak. Széth is azzal kezdte beszédét történetünkben, hogy bemutatta legfőbb erényét és az azzal kapcsolatos nagyszerű tetteit. Úgy tűnik, ez volt az argumentáció (érvelés) legfontosabb eleme.
 
A buzdító és méltató beszédeken kívül a védőbeszédeknek is meg kellett legyen a maga kialakult rendje. Ezek egyik lehetőségét villantja fel Hórusz rövid válaszbeszéde, mely általános morális szabályokra irányítja a figyelmet, amikor a „bizony nem szép” kifejezést alkalmazza. Megszokott lehetett ez a fajta megközelítés, mint a Paraszt panaszai címen közzétett történetből is kiderül, mely szintén egy tárgyalás történetét írja le, de a Középbirodalom korában, és egy paraszt szemszögéből, kifejezetten a beszédekre építve.
 
Kiderül belőle, hogy a beszéd megszólítással kezdődött, a megfelelő címekkel egyetemben, majd a szép beszédben különböző költői képek sorakoztak, melyek az ügy hangulati előkészítését szolgálták. Ezt a bíró személyének magasztalása követte, majd az ügy előadása, végül a segítség kérése. Mivel ezek a beszédek igen megtetszettek a házelöljárónak, magának a királynak is továbbította, és olvasása az írnokképzés részévé vált.
 
Mindebből arra lehet következtetni, hogy a szónoki beszéd elsajátítását fontosnak tartották, és megbecsült irodalmi műfaj volt, már csak azért is, mivel mindenkinek magának kellett saját ügyét a bíróságon képviselni – még a vezír előtt is, akinek törvénykönyvek álltak a rendelkezésére a maatnak megfelelő döntés meghozatalára –, és a meggyőzés alapvető eszköze volt.
 
Ugyanakkor a fennmaradt szövegek alapján úgy tűnik, hogy az állatmesékhez hasonlóan,  jellemzően orális műfaj volt, melyet az elbeszélő irodalom csak véletlenszerűen alkalmazott egy-egy eset kapcsán.
 
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: