Wenamon beszélgető rovat: A múmiapor

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2010, Február 19

Wenamon beszélgető rovat / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2010 február 19.
 
A műsor témája
MEBT : közgyűlés, „Vendégünk a Napfény országa” egyiptomi nap Törökbálinton
Témák:
- Miért van szükség a királyi múmiák DNS vizsgálatára?
- Mik Tutanhamon újabb múmiavizsgálatainak eredményei?
- Melyik időszak a legkevésbé feltárt az egyiptomi történelem során?
- Valóban volt-e múmipor?
 
 
Néhány gondolat
A múmiapor a középkorban feltűnt jelenség. Hosszú történetre tekint vissza. A múmia eredetileg egy olajszármazék, melyet a görögök pisszaszfaltnak neveztek. Perzsia ill. a mai Albánia területén tört a felszínre, olyan tömény volt, hogy meg is tudott szilárdulni. A jól ismert aszfalthoz hasonló anyag. Nagy kincsként tartották számon, és gyógyításra használták. A sebek begyógyultak tőle, a csontok összeforrtak és a kígyómarást is gyógyította. A 19. században is meg voltak győződve gyógyító hatásáról.
 
A holt-tengeri bitumen szintén komoly gyógyerőt képviselt, és az ott élő népek nagy mennyiségben exportálták már az ókorban Egyiptomba, ahol balzsamozásra használták. Az egyiptomi múmiákon a Kr.e. 1. ezred közepétől mutatható ki más, növényi anyagokkal együtt. Emberek és állatok esetében egyaránt alkalmazták. Egészen megfeketedtek tőle a bebalzsamozott haltak testei. A bitumenes balzsamozás főképp a római korban terjedt el.
 
Valamikor a középkor hajnalán felfedezték, hogy a sírokban talált múmiákról leolvadt folyadék gyógyhatású szer, és beépült az egyiptomi orvoslásba. Onnan pedig a 10. századra már az egész arab világban a múmia / bitumen pótlására használták. A 12. században pedig egy szalermói szerzetes fűszerként nevezte meg, és leírása alapján a fekete, büdös és tömör múmiát tartották a legjobbnak – és nem csak az arab világban, hanem Európában is.
 
A 13. században a múmiára vadászó egyiptomi kereskedők felfedezték, hogy a testek hasában és koponyájában is megtalálható ez a folyadék, és az európai gyógyászatban is fontos gyógyszerré váló anyagot nagy mennyiségben szállították. Az igényeket azonban így sem tudták kielégíteni, ezért új módszereket kerestek. Megkezdődött a mumifikált testek kifőzése.
 
A következő fázisban már valóban megjelent a múmiapor, melyet az egészben maradt mumifikált testekből nyertek ki, melyeket immár múmiának neveztek. A valódi múmiák exportálása azonban nem elégítette ki az európai keresletet, és tömegesen kezdték hamisítani, eleinte a sivatagban talált, természetes módon mumifikálódott emberek maradványainak megőrlésével.
 
A 16-17. század a múmiapor alkalmazásának a fénykora. Konkrét esetek ismertek, amikor bűnözők holttestét „mumifikálták”, majd porrá őrölve árusították. Eleinte egyiptomi „műhelyeket” emlegettek. 1516-ból ismerjük is egy alexandriai gyár leírását. Hamarosan rájöttek azonban, hogy van Európában is alkalmazható technológia, és itt is megkezdték a múmiapor előállítását. Idő teltével azonban egyre több ellenzője akadt.
 
Ambroise Paré például már a 16. században helytelenítette alkalmazását. A 17. századtól pedig egyre általánosabbá vált ez a nézet, bár hívei sokáig kitartottak mellette. A 20. század elejéről származó múmiaporos szelencét például a budai vár patika-múzeumában is lehet találni. Nem itt árusították azonban legtovább. Utoljára 1975-ben említették meg a múmiaport gyógyszerként, gyógyszerészeti könyvben.